Hírek
2018. Július 27. 12:53, péntek |
Helyi
Forrás: Infopapa.hu (Szalóky Zsolt)
Megújult az út Nagygyimót és Dáka között
Számos további Pápa környéki út teljeskörű felújítása történt meg, vagy zajlik jelenleg is.
Nagygyimót és Pápa között 4,4 kilométer, Pápa és Dáka között pedig 5 kilométer út épült újjá, jelenleg az aszfaltcsík műszaki átadása zajlik. Fekete János, a Magyar Közút Nonprofit Zrt. Veszprém megyei igazgatója elmondta, nagy öröm az általa képviselt társaság számára, hogy az idei évben jelentős útfelújítások zajlanak, hiszen régen volt hasonlóra példa. Részben TOP-os, részben pedig hazai forrásokból hajtják végre a pápai járásban összértékét tekintve 3,5 milliárd forintos fejlesztést. Fekete János bízik abba, hogy a következő években folytatódni fog ez a tendencia és további útszakaszok újulhatnak meg. A szóban forgó Nagygyimót - Dáka közti szakaszról az igazgató elmondta, az út alépítményével is problémák voltak, ezért teljes talajszerkezet cserét hajtottak végre, úgynevezett remix technológiával, melyre két rétegű aszfaltburkolat került. A vízelvezető rendszereket és a hidakat újjáépítették, továbbá az autóbuszöblöket is felújították. Új szalagkorlátokat és közlekedési táblákat helyeztek ki - tette hozzá Fekete István.
A Nagygyimóton megtartott sajtótájékoztatón dr. Kovács Zoltán országgyűlési képviselő elmondta, a munkálatok kezdetén azt mondták, hogy július végére végeznek a szakasz felújításával és ez meg is történt. Az egy milliárd forintot meghaladó, csaknem tíz kilométeres útszakasz felújítását eredményező beruházás során Nagygyimót, Kéttornyúlak és Dáka főutcája is megújult, továbbá kényelmesebbé és biztonságosabbá vált a közlekedés a települések között. Közvetlenül Pápa környékén a várost és a Bázisrepülőtért összekötő útszakasz felújítása már megtörtént és zajlik a 834-es számú út megújítása Borsosgyőr környékén, 4 kilométer hosszan. Mindezzel együtt a Pápáról kiinduló sugaras útvonalak jelentős mértékben újulnak meg - tette hozzá a képviselő.
Szaller Zsolt, Nagygyimót község polgármestere is üdvözölte az útfelújítást. Mint mondta, nagy pillanat a mai a nagygyimótiak számára, hiszen a nagy forgalmat bonyolító, a falut átszelő út felújítása régi vágya volt a lakosságnak.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Március 19. 07:09, csütörtök | Helyi
Dobrev Klára Pápán: a kormányváltásról és a vidék helyzetéről tartott fórumot a DK
Közös fórumot tartott Demokratikus Koalíció pápai irodájában Dobrev Klára és Molnár Bálint. Az eseményen aktivisták és szimpatizánsok vettek részt, jelen volt továbbá Grőber Attila is.
2026. Március 17. 18:09, kedd | Helyi
Kulja András járt választókerületünkben
A Tisza Párt politikusa, Kulja András a Veszprém vármegyei 4-es választókerületben járt, ahol Ujvári Szilvia országgyűlési képviselőjelölttel közösen találkozott helyiekkel.
2026. Március 16. 18:22, hétfő | Helyi
Megszüntették a büntetőeljárást Győrffy Balázs ügyében
Megszüntette a büntetőeljárást a Budapesti V. és XIII. Kerületi Ügyészség a korábbi Fidesz-es európai parlamenti képviselő, Győrffy Balázs ügyében – írta meg a 24.hu.

