Hírek
2018. Június 01. 14:48, péntek |
Helyi
Forrás: Infopapa.hu (Szalóky Zsolt)
Új zászlótartó rúd áll az Országzászló emlékműnél
A 2010-ben épült emlékmű mellé egy tíz méter magas zászlótartó rudat állítottak fel.
Áldozó Tamás polgármestertől megudtuk, a két világháború között az ország számos pontján építettek hasonló emlékműveket a Triononban megcsonkított Szent Istváni Magyarországra emlékezve. Pápán 2010. június 4-én, a Nemzeti Összetartozás Napján Áder János, az Országgyűlés akkori elnöke avatta fel a visszaállított Országzászló emlékművet, mely azóta a megemlékezések emblematikus helyszíne lett. - Többen észrevételezték, hogy az emlékmű méretéhez képest a nemzeti lobogót tartó zászlórúd aránytalanul alacsony, most ezt korrigáljuk egy tíz méter magas rúddal, ezzel még hangsúlyosabbá téve ezt a helyet a pápaiak számára - mondta el a városvezető hozzátéve, a hétfői Nemzeti Összetartozás napi koszorúzáskor már az új zászlórúdon fog lobogni a nemzeti zászló.
Bakó István, a Városgondnokság igazgató elmondta, a tíz és fél méter magas rúdra egy négyszer két méteres lobogó kerül felhelyezésre. Az igazgató hozzátette, végeztek a Millenniumi Emlékpark megújításával is, így a hétfői megemlékezés egy szebb, rendezettebb helyszínen kerülhet megtartásra.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Május 03. 07:00, vasárnap | Helyi
Majális a múzeumban: kézműves programokkal, néptánccal és sok mosollyal telt meg a református udvar
Vidám forgatag, népzene, kézműves foglalkozások és családi programok várták az érdeklődőket szombat délután a Pannonia Reformata Múzeum udvarán, ahol idén is megrendezték a hagyományos Múzeumi Majálist.
2026. Május 02. 20:37, szombat | Helyi
Megrongálták a vasútállomás aluljárójában lévő galériát
Vandálok törtek-zúztak a pápai vasútállomás aluljárójában - derült Venczel Csaba önkormányzati képviselő Facebook posztjából.
2026. Május 01. 12:22, péntek | Helyi
Elballagtak Pápa végzős diákjai – megtelt ünneplő fiatalokkal a belváros
Május 1-jén ismét megrendezték Pápa egyik legszebb és legmeghatóbb hagyományát, a Városi Ballagást.
2026. Május 01. 09:21, péntek | Helyi
Férfi kézilabda BL - Egygólos előnyben a Veszprém a negyeddöntőben
A Veszprém házigazdaként 35-34-re legyőzte a német Füchse Berlint csütörtökön, a férfi kézilabda Bajnokok Ligája negyeddöntőjének első mérkőzésén.

