Városlista
2026. július 22, szerda - Magdolna

Hírek

2016. Szeptember 11. 14:04, vasárnap | Sport
Forrás: szon.hu

Szűcs Lajoshoz mentőt kellett hívni

Szűcs Lajoshoz mentőt kellett hívni

A szurkolók szerint az egykori pápai kapus egy nézővel került szóváltásba, majd amikor felállt a kispadról, és a technikai zóna mellett a kerítéshez ment, állítólag megpróbálták megütni.

Vendégvezetésnél egy akció után a földön feküdt Szűcs Lajos kapusedző, és nagyon nehezen tudták talpra segíteni – írja a szon.hu. – A kispadra visszaült, miközben hangos kiabálás keletkezett a játéktérről levonuló játékosok, a tartalékok és a hazai nézők között. Egy vendégjátékos átugrott a kerítésen, úgy hangoskodott, de a rendezők a vitatkozók között falat alkottak, a bírói kar pedig mindenkit visszaparancsolt a helyére, majd a játék folytatódott. A szurkolók szerint (Szűcs) egy nézővel került szóváltásba, majd amikor felállt a kispadról, és a technikai zóna mellett a kerítéshez ment, állítólag megpróbálták megütni.
A regionális portál beszámolója szerint mentőt hívtak Szűcshöz, sérüléséről nem tudni pontosat. A baj ugyanakkor nem lehetett nagy, a Nemzeti Sport Online értesülése szerint Szűcs a csapattal utazott vissza a fővárosba. Sőt, a hazaút során, egy benzinkútnál még egy kisebb szóváltásba is keveredett a Debrecenből hazafelé tartó Újpest-szurkolókkal (a lilák drukkerei NB I-es csapatuk 2–1-es vereségét követően utaztak vissza a fővárosba).

Fotó: szon.hu

Ezek érdekelhetnek még

2026. Július 22. 07:16, szerda | Sport

Kl-selejtező - Nagy arányú győzelmet aratott a Győr

A magyar bajnok Győr 6-2-re győzött a luxemburgi Atert Bissen vendégeként kedden a Konferencia-liga selejtezőjének második fordulójában, így már az első felvonás során eldöntötte a továbbjutás kérdését.

2026. Július 21. 14:00, kedd | Sport

El-selejtező - Török vagy lengyel ellenfél várhat a Ferencvárosra

Amennyiben a Ferencváros túljut a holland Twente együttesén, úgy a labdarúgó Európa-liga selejtezőjének harmadik fordulójában török vagy lengyel ellenfél vár rá.

2026. Július 21. 09:00, kedd | Sport

Vb-2026 - A győzelmi körúttal ünnepel a spanyol válogatott Madridban

Győzelmi körúttal ünnepli világbajnoki győzelmét a spanyol labdarúgó válogatott Madridban hétfő este.

2026. Július 20. 13:00, hétfő | Sport

Férfi kézilabda junior Eb - Aranyérmes a magyar válogatott

A magyar férfi junior kézilabda-válogatott hosszabbítás után 34-32-re legyőzte Svédországot a romániai korosztályos Európa-bajnokság vasárnapi, kolozsvári döntőjében.