Hírek
2014. Május 31. 18:33, szombat |
Helyi sport
Forrás: Infopapa.hu (Sz.Zs.), nso.hu
Szépségtapasz - Kupagyőztest vert a Pápa
A tavaszi meglehetősen gyenge szereplést követően végre tapsolhatott is a pápai publikum. A Magyar Kupát frissen megnyerő Újpest Fc csapatát verte hazai pályán a Lombard Pápa.
Jó lett volna tudni, mi járt a Lombard Pápa és az Újpest labdarúgóinak fejében a két csapat bajnokija előtt, hiszen egy tulajdonképpen tét nélküli mérkőzésen csaptak össze egymással – bár a hazaiak azzal a tudattal léptek pályára, hogy egy győzelemmel megelőzik a lila-fehéreket, és a 12. helyen zárnak. Az első percek után átvette az irányítást a házigazdához hasonlóan szintén erősen tartalékos Újpest, és Asmir Suljic élményszámba menő tekerésével az első negyedóra után megszerezte a vezetést is (1–0).
Ha több ziccert nem is alakított ki a szünetig a friss Magyar Kupa-győztes, de játékosai bátran lődöztek középtávolról, míg a pápai támadóknak felvillanásai sem voltak.
Nagy Mihály a szünetben éppen ezért küldte be Kenesei Krisztiánt, és vele támadóbb szellemben folytatta a Lombard, majd beállt mellé Georges Henri Griffiths is, de az első ziccer a másik kapu előtt alakult ki: Dusan Vasziljevics lövését védte Szűcs Lajos. Ment, ment előre a Pápa, kevés kreativitással, és egy nagy Jagodics Bence-mentés kellett ahhoz, hogy a hajrára is maradjon esélye.
Amelyet meg is ragadtak a hazaiak: Kenesei Krisztián előbb adott egy gólpasszt Csizmadia Zoltánnak, aki két lépésről fejelt a kapuba (1–1), majd szabadrúgásból maga is bevette az újpesti kaput, az újpesti kapus segítségével (2–1). Mégsem mondhatjuk, hogy Marko Dmitrovics miatt kapott ki az Újpest, a szerb ugyanis a 90. percben földöntúli reflexszel kapta ki Griffith lövését a bal felső elől.
Győzelmével megelőzte ellenfelét a Pápa, és a 12. helyen fejezte be a bajnokságot, míg az 1910-es évek óta először fordul elő, hogy az Újpest három egymást követő szezonban is a tabella második felében végzett.
Fotó: lombardfcpapa.hu
Ezek érdekelhetnek még
2026. Március 18. 15:00, szerda | Külföld
Koszovó szerint fenyegetést jelentenek a Szerbia által beszerzett kínai rakéták
2026. Március 18. 15:00, szerda | Sport
Magyar labdarúgó-válogatott - Az újonc Szűcs Tamás debreceni csapattársainak is megköszönte a meghívót
Szűcs Tamás, a Debreceni VSC 21 éves középpályása a csapattársainak is megköszönte, hogy először kapott meghívót a magyar labdarúgó-válogatott keretébe.
2026. Március 18. 13:00, szerda | Külföld
Uniós vezetők: az EU intenzív megbeszéléseket folytat a Barátság kőolajvezeték újraindítása érdekében
2026. Március 18. 12:00, szerda | Külföld
Ukrán kormányfő: Ukrajna megkapta az európai uniós csatlakozás teljes feltételcsomagját
Az ukrán delegáció Brüsszelben megkapta az Európai Uniótól a csatlakozás feltételeit a három utolsó tárgyalási klaszterre vonatkozóan, ezt követi a tárgyalások sikeres lezárása és a csatlakozási szerződés aláírása

