Városlista
2024. május 18, szombat - Erik, Alexandra

Hírek

2024. Április 12. 17:09, péntek | Helyi
Forrás: Infopapa.hu (Szalóky Zsolt)

»Politikai kultúraváltásra van szükség Pápán« - Bemutatta csapatát Grőber Attila

»Politikai kultúraváltásra van szükség Pápán« - Bemutatta csapatát Grőber Attila

A Közösen Pápáért Egyesület, az Élhető és Gyarapodó Városért Egyesület, illetve az ellenzéki pártok támogatásával induló jelöltek legfontosabb célkitűzése, hogy megváltoztassák a helyi politikai kultúrát.

Grőber Attila polgármesterjelölt elmondta, fontos célkitűzésük volt továbbá az is, hogy olyan a civil életből ismert személyeket is bevonjanak, akik szakértői egy-egy területnek. Hozzátette, az ellenzéki pártok támogatását is meg kívánták nyerni, ez is sikerült, hiszen mind a hat párt mögöttük áll.

Kiemelte: a mindig mindentudás politikája helyett odafigyeléssel, törődéssel és alázattal próbálják meg majd irányítani a várost. Programjuk középpontjában három hangsúlyos terület lesz. Grőber Attila szerint a városüzemeltetés évek óta súlyos problémákkal küzd, amit a következő városvezetésnek meg kell oldani. - A fiatal generáció kérdése szintén égető, az egykori Dunántúl Athénje lassan kezdi elveszíteni a diákjait, a mi felelősségünk a fiatalok itt tartása. A harmadik kérdéskör pedig a szociális és idősellátás, ahol szintén higgadt és nyugodt tervezésre van szükség. A programunk elemeit a képviselőjelöltekkel közösen fogjuk bemutatni – fogalmazott a polgármesterjelölt.

Kérdésünkre, hogy milyen kampányra készül az ellenzék Pápán, Grőber Attila elmondta: szeretnének a saját programjuk és jelöltjeik bemutatására koncentrálni, ugyanakkor megjegyezte, reagálni fognak az őket érő esetleges igaztalan vádakra, ahogyan azt az elmúlt hetekben is megtették. Hozzátette, mindenki döntse el maga, ki él a városból, és ki a városért. – Minden ellenzéki képviselő egyforma tiszteletdíjat kap, amely minden esetben alacsonyabb, mint a legkevesebbet kapó fideszes képviselő tiszteletdíja. Továbbá Süle Zsolt egyedül több hozzászólással és javaslattal élt, mint az összes fideszes képviselő, nála csak én éltem több javaslattal. Ismerünk olyan fideszes képviselőt, aki az ülések felén vett csak részt. Döntsék el a választók, hogy ki dolgozik a városért és ki él belőle – fogalmazott Grőber Attila.

Reagált azokra a kormánypárti vádakra, amelyek szerint civil szervezetek mögé bújnának. Hangsúlyozta, a szavazólapon ott lesz valamennyi őket támogató párt logója, az egyesületük neve mellett.

Végül Grőber Attila bemutatta az egyes körzetek képviselőjelöltjeit, akikről bővebben ebben a cikkünkben olvashat!

A képeken egyel több személy látható, mint ahány jelölt bemutatásra került, Balázs Attila a gazdasági ügyekért felel, kiemelt tagja a csapatnak, ezért elkísérte őket a bemutatkozásra – mondta el Grőber Attila.

Ezek érdekelhetnek még

2024. Május 17. 18:52, péntek | Helyi

Nyitott szertárkapuk - Idén is várja a tűzoltóság a családokat

A katasztrófavédelem idén is megrendezi hagyományos gyereknapi programját, a Nyitott szertárkapuk országos rendezvényt, amelyhez a pápai laktanya is csatlakozik.

2024. Május 16. 19:15, csütörtök | Helyi

Hajmeresztő dolgot csinált az autós Pápa határában - Videó

Az új 83-as útra szeretett volna felhajtani a Mercedes sofőrje, meg is tette, ám forgalommal szemben...

2024. Május 16. 06:35, csütörtök | Helyi

Bejutott a megyei kupa döntőjébe a Perutz

A Veszprém vármegyei kupában sorozatban hatodik mérkőzését is megnyerte a Pápa, ezúttal a Péti MTE-t győzték le 3-1 arányban, ami azt jelenti, hogy a júniusi kupadöntőben a Balatonalmádi csapata ellen zárja a sorozatot a Perutz.

2024. Május 16. 06:34, csütörtök | Helyi

Molnár István szerint 2011 óta hanyatlik a város

A független polgármesterjelölt szerint 2011 óta hanyatlik Pápa városa, amelyet az az önkormányzati dokumentum is alátámaszt, melyet Unger Tamás programjuknak tekint.