Hírek
2018. Szeptember 09. 21:05, vasárnap |
Helyi
Forrás: Infopapa.hu - Pápa-ma.hu
Perutz: Újabb döntetlen
Hátrányból állt fel a fiatal felcsútiak ellen Iványi távoli bombájával, a tartalékosan pályára lépő pápai csapat.
Perutz FC - Puskás Akadémia II. 1-1 (0-1) Gsz.: Iványi ill. Kocsis
Nem várt könnyű 90 perc a hazai gárdára, hiszen a rendkívül fiatal és motivált, az NB I ajtaján kopogtató felcsúti fiatalokkal kellett felvennie a versenyt úgy, hogy több meghatározó játékosára sem számíthatott Rozmán László vezetőedző. Szabó Zsolt, Jurik Patrik, Kozma Máté, Vallejos Dominique és Böröczky Bálint sem tudta vállalni a mérkőzést, így Czingráber Máté, Nagy Tamás és a legfrissebb szerzemény, Szénási István is bemutatkozhatott a hazai publikum előtt.
Jól kezdte a mérkőzést a hazai gárda, az első tíz percben több ígéretes akciót is vezethetett, ám Nagy és Baldauf lövése sem találta el a kaput, Iványi próbálkozását pedig magabiztosan paskolta maga elé Varga kapus. 40 percen keresztül a másik oldalon Sántának a kirúgásokon kívül semmi dolga nem akadt. A 30. percben kényszerűségből cserélnie kellett a hazai trénernek, Czingráber sérülés miatt nem tudta folytatni, ezzel már hatra nőtt a pápai sérültek száma. A 43. percben a semmiből megszerezte a vezetést a Puskás, egy kényszerítő után Sipos indult a félpályáról, majd létszámfölényes szituációt kialakítva a jobb oldalon érkező Kocsishoz passzolt, aki higgadtan a kapu jobb oldalába helyezett 0-1. A középkezdés után Szénási löketét öklözte a mezőnybe a vendég portás, majd a hosszabbításban Baldauf állt a kapussal szemben, ám lövésébe az utolsó pillanatban még bele tudott vetődni Kovács.
A második félidőben sem változott a játék képe, egészen a 61. percig, ekkor egy bedobás Iványi Martin elé került, aki egy átvétel után hatalmas bombát ragasztott a bal felsőbe, a kapusnak esélye sem volt a hárításra 1-1. A gól után megélénkült a meccs, jobbára a pápaiak veszélyeztettek, Bohner lekészítését 16-ról Baldauf megint a védőbe lőtte, majd egy szöglet után Dóczi fejese ment egy méterrel fölé. Összességében reális eredmény született, bár ahhoz, hogy a Perutz feljebb kapaszkodjon a tabellán, a döntetlenek kevesek lesznek.
Rozmán László: Reális a döntetlen, tudtuk, hogy egy fiatal, de nagyon jó csapattal fogunk találkozni. Igazolták is a várakozásainkat, borzasztó nehéz ellenük játszani, szűkítik a területet, mindenhova odaérnek. Az első félidőben az összes kínálkozó lehetőségünket elkapkodtuk, majd a hajrához közeledve nagyon rosszkor gólt kaptunk. A szünetben próbáltuk megnyugtatni a csapatot, mert eléggé idegesek voltak a játékosok, aztán a folytatásban Iványi Martin jó teljesítményére fel tudta tenni a koronát egy szép találattal. 1-1 után úgy éreztem, ellenfelünk megelégszik az egy ponttal, volt is több olyan szituáció, amiből akár a vezetést is megszerezhettük volna, sajnos ezek kimaradtak. Bízom benne, hogy már jövő héten elkezdjük nyerni a meccseinket, mert egy pontokkal nem sokra megyünk.
A folytatásban a Perutz FC a sereghajtó THSE-Szabadkikötő csapatához utazik.
Perutz Stadion, 400 néző, v.: Takács (Ország, Nagy) Perutz FC: Sánta - Czingráber (Szabó 30), Császár, Szénási - Nagy T. (Udvardi 84), Somogyi, Baldauf, Dóczi, Bohner, Iványi (Benecz 69) - Havasi, edző: Rozmán László. Puskás Akadémia II.: Varga - Körmendi, Kovács T., Radó, Gáspár - Magyar (Mim 71), Radics, Sipos Z., Vörös (Szabó M. 65) - Kocsis (Papp 80), Skribek, edző: Visinka Ede
Fotó: Pápa-ma.hu
Ezek érdekelhetnek még
2026. Március 20. 15:44, péntek | Helyi
Meghalt a 8-ason elütött fiatal rendőr
Tragikus közlekedési balesetben vesztette életét egy fiatal rendőr 2026. március 19-én hajnalban Veszprém külterületén. A rendőr szolgálatteljesítés közben szenvedett halálos balesetet a 8-as főúton.
2026. Március 20. 10:00, péntek | Helyi
Édes múlt: városi séta a pápai cukrászdák nyomában
Különleges hangulatú városi sétára invitálja az érdeklődőket a Jókai Mór Városi Könyvtár: az „Édes múlt – cukrászdák Pápán” című program során a résztvevők a város egykori cukrászdáinak történetével ismerkedhetnek meg
2026. Március 20. 09:08, péntek | Helyi
Leromlott utak, betöltetlen praxisok, elmaradó fejlesztések – Molnár Bálint a térség problémáiról beszélt
Sajtótájékoztatót tartott Molnár Bálint, a Demokratikus Koalíció Veszprém vármegye 4-es számú választókerületének országgyűlési képviselőjelöltje, melyen a térség helyzetéről és a választás tétjéről beszélt.
2026. Március 20. 07:07, péntek | Helyi
A Bűnvadászok ismét Pápára érkeznek
Ismét Pápára látogat a Mi Hazánk Mozgalomhoz köthető Bűnvadászok csoport: március 21-én, szombaton közönségtalálkozót tartanak a város főterén.
