Hírek
2018. Szeptember 03. 07:54, hétfő |
Helyi
Forrás: Infopapa.hu (Szalóky Zsolt), Veol.hu
Perutz: Csalódást keltő döntetlen a Pénzügyőr vendégeként
Az NB III-as labdarúgó bajnokság ötödik fordulójában a győzelem nélkül álló Pénzügyőr otthonában léptek pályára a pápai labdarúgók.
A tavalyi gólkirályt, Szabó Zsoltot sérülés miatt nélkülöző Perutz győzelmi szándékkal utazott a Pénzügyőr alakulatához, amelyet a korábbi popénekes, Hevesi Tamás irányít.
A célok dacára a pápaiak gyenge teljesítménnyel rukkoltak elő ezúttal, nem igazán találták a ritmust. Nem is tudott kialakítani igazán nagy helyzetet a Pápa, mondhatnánk azt is, egyik kapust sem dolgoztatták meg igazán a küzdő felek.
A szünet után láthatóan rendett tett a fejekben Rozmán László vezetőedző, a Perutz nemcsak felpörgött, hanem már sokkal veszélyesebben is futballozott. Ennek köszönhetően Baldauf kétszer, majd Havasi került nagy helyzetbe, ám egyikőjük sem tudott élni a kínálkozó lehetőséggel.
A Pénzügyőr ezt követően feljavult, kiegyenlítődtek az erőviszonyok, és mindkét csapat több ziccert is kidolgozott, de a gólvonalon nem sikerült átjuttatni a labdát.
Összességében igazságos döntetlen született.
Rozmán László: – Győzelmi szándékkal érkeztünk ide, meg kellett volna nyernünk ezt a találkozót, ezért most csalódottak vagyunk. Úgy vélem azonban, húsz percnyi jó játék kevés a három pont megszerzéséhez.
Pénzügyőr–Pápai Perutz FC 0–0
Budapest. Jv.: Görög M. Pénzügyőr SE: Gábor – Despotovic (Vitelki), Besztercei (Turi), Varga-Sebestyén, Feil (Buzás), Sztrunga, Szigeti, Burka, Nagy B., Szabó B., Kovács G. Edző: Hevesi Tamás.
Pápai Perutz FC: Sánta – Császár (Nagy T.), Vallejos, Jurik (Baldauf), Havasi, Czingráber, Dóczi, Iványi (Benecz), Bohner, Somogyi, Böröczky. Edző: Rozmán László.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Március 20. 15:44, péntek | Helyi
Meghalt a 8-ason elütött fiatal rendőr
Tragikus közlekedési balesetben vesztette életét egy fiatal rendőr 2026. március 19-én hajnalban Veszprém külterületén. A rendőr szolgálatteljesítés közben szenvedett halálos balesetet a 8-as főúton.
2026. Március 20. 10:00, péntek | Helyi
Édes múlt: városi séta a pápai cukrászdák nyomában
Különleges hangulatú városi sétára invitálja az érdeklődőket a Jókai Mór Városi Könyvtár: az „Édes múlt – cukrászdák Pápán” című program során a résztvevők a város egykori cukrászdáinak történetével ismerkedhetnek meg
2026. Március 20. 09:08, péntek | Helyi
Leromlott utak, betöltetlen praxisok, elmaradó fejlesztések – Molnár Bálint a térség problémáiról beszélt
Sajtótájékoztatót tartott Molnár Bálint, a Demokratikus Koalíció Veszprém vármegye 4-es számú választókerületének országgyűlési képviselőjelöltje, melyen a térség helyzetéről és a választás tétjéről beszélt.
2026. Március 20. 07:07, péntek | Helyi
A Bűnvadászok ismét Pápára érkeznek
Ismét Pápára látogat a Mi Hazánk Mozgalomhoz köthető Bűnvadászok csoport: március 21-én, szombaton közönségtalálkozót tartanak a város főterén.
