Hírek
2017. Augusztus 19. 21:33, szombat |
Helyi sport
Forrás: Infopapa.hu (Szalóky Zsolt), Pápa-ma.hu
Perutz: Buta hibán múlt a pontszerzés
Bár vezetést szerzett a Perutz az NBIII-as bajnokság szomszédvári rangadóján, egy buta hiba miatt még a pontszerzés sem jött össze az esélyesebb Ajka ellen.
A nyugati csoport második fordulójában hazai közönsége előtt is bemutatkozott a nyitókörben 1-0-s vereséget szenvedő Perutz FC, mely a Csornát 4-0-ra kiütő Ajkát fogadta. A pikáns bajnokira ráadásul több, az előző szezonban még Ajkán futballozó, most azonban már pápai színekben játszó labdarúgó is készült, Szabó Zsolt, Skriba Máté, Hanzl Máté, Kozma Máté és Nagy Bálint is ott volt Marton Miklós keretében, a mieink a Sánta – Domján, Farkas, Császár, Kozma – Hanzl, Nagy – Németh, Szabó, Baldauf – Skriba kezdővel vágtak neki a találkozónak.
A találkozó ünnepélyes kezdőrúgását dr. Kovács Zoltán államtitkár, országgyűlési képviselő végezte el. Ahogy arra számítani lehetett, sokan voltak kíváncsiak a pikáns összecsapásra, becslések szerint 500-600-an foglaltak helyet a hazai és vendégszektorban. A meccset a mieink kezdték jobban, hiszen már a nyolcadik percben megszerezték a vezetést: egy bedobás után a hosszún érkező Szabó Zsolt elé csúszatták a labdát, aki egyből középre tálalt, a gólvonalról pedig Nagy Bálint pofozta a hálóba a labdát 1-0.
A folytatásban is a mieink léptek fel kezdeményezőleg, Skriba löketét Pokorni védte, majd Kozmát forgatta meg az alapvonalnál Nagy Krisztián, aki éles szögből a bal kapufa tövét találta el. Tíz perccel később egyenlítettek a vendégek, egy nagy bedobás után a labdát Major elé csúsztatták, aki közelről kilőtte a bal alsó sarkot, Sántának esélye sem volt 1-1. A gól érthető módon megzavarta a mieinket, így a félidő hajrája egyértelműen az Ajkáé volt, előbb egy rossz ütemű Sánta kilépő után a jobb kapufa mellett hagyta el a játékteret a labda, majd Vallejos kis szögletéből megint Nagy Krisztián találta el a rövid kapufát, végül 1-1-el fordultak a felek, de érezhető volt, hogy nem ez lesz a végeredmény.
A szünetben Marton Miklósnak kényszerűségből megint cserélnie kellett, ezúttal Császár kért cserét, így ő már a kispadról láthatta az Ajka második találatát, melyet Farkas Dániel hozott össze: a védő Sántának szerette volna hazadobni a labdát, amire a kapus nem indult el, Nagy Krisztián viszont igen, aki bevetődve a hálóba gurította a labdát 1-2.
Egészen a 76. percig kellett várni az egyenlítési lehetőségre, ekkor egy jó ütemű kiugratás után Szabó tolta el a labdát Pokorni mellett, azonban a visszazáró Graszl a gólvonalról tisztázni tudott. A 83. percben a csereként pályára lépő Szép középre tartó szabadrúgását ütötte ki a vendég portás, majd a hosszabbításban Pavlitzky megpattanó lövése a jobb kapufát érintve gurult végig a gólvonalon, szerencsére a védők végül tisztázni tudtak, ám az eredmény nem változott. Ellentétes félidők után kis szerencsével egy pontra rászolgált volna a Perutz, egy egyéni hiba azonban megpecsételte a mieink sorsát. A csapat augusztus 16-án a III. kerületi TVE együttesénél folytatja a bajnokságot.
Perutz FC – FC Ajka 1-2 (1-1) Gsz.: Nagy B. ill. Major, Nagy K.
Marton Miklós: Az első félidő teljesen rendben volt, csináltuk, amit megbeszéltünk, megszereztük a vezetést, mentek a szélen a támadások, az Ajka nem volt különösebben veszélyes ránk. Aztán egy bedobásból kaptunk az első félidőben és a második játékrész elején is egy-egy gólt, utóbbit nem is értem hogy történhetett? Az Ajka előrébb tart nálunk, nekünk többek között erőnlétben is kell javulnunk, megyünk tovább, próbálunk a jövő héten javítani.
Rozmán László (az FC Ajka vezetőedzője): Rosszul kezdtünk, kicsit bealudtunk, nem abban a ritmusban játszottunk, ami elvárható lett volna, de aztán magára talált a csapat, és ha a helyzetek és a kapufák számát nézzük, azt gondolom, legalább egy góllal feltétlenül jobbak voltunk és megérdemelten nyertünk.
Perutz FC: Sánta – Domján, Farkas, Császár ('46 Horváth T.), Kozma – Hanzl ('66 Koncsag), Nagy – Németh ('73 Szép), Szabó, Baldauf – Skriba
FC Ajka: Pokorni – Krebsz ('54 Kovács), Köles, Graszl, Csemer – Vallejos ('78 Bene), Horváth, Pavlitzky, Major – Nagy K., Major ('77 Szabó)
További eredmények:
Puskás Akadémia II. - Gyirmót II 0-1
THSE - Andráshida 2-1
Érd- Pénzügyőr 5-0
Csorna - III. ker. 0-1
Dunaharaszti - Kaposvár 0-3
BKV Előre - Csepel 0-3
Veszprém - Videoton II. 1-2
A bajnokságot jobb gólkülönbségének köszönhetően az Érd vezeti, a Perutz a 14. helyen áll.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Február 01. 14:00, vasárnap | Belföld
Orbán Balázs szerint ukrán jólét lesz a magyar jövőből, ha nem vigyázunk
Ha nem vigyázunk, elveszik a magyar jövő és ukrán jólét lesz belőle - jelentette ki a miniszterelnök politikai igazgatója a Digitális Polgári Körök (DPK) által szervezett háborúellenes gyűlésen szombaton Hatvanban.
2026. Február 01. 12:14, vasárnap | Helyi
Visszaadnák a pápaiaknak az Esterházy-kastélyt
Újra várja a látogatókat az Esterházy-kastély, amely az elmúlt években eltávolodott a pápaiak mindennapjaitól. Az új vezetés célja, hogy újra magáénak érezze a közösség a pápai kastélyt.
2026. Február 01. 12:00, vasárnap | Sport
Női vízilabda Eb - Közel az elődöntőhöz a magyar válogatott
A magyar női vízilabda-válogatott 5-4-re kikapott a címvédő holland csapattól a funchali Európa-bajnokság középdöntőjének első fordulójában, az egygólos vereséggel azonban elődöntőbe jut, ha vasárnap győz az izraeliek ellen.
2026. Február 01. 08:31, vasárnap | Belföld
Csézy is csatlakozott a Tiszához
Hatalmas örömmel jelentem be, hogy Csézy lesz a TISZA képviselőjelöltje a mezőkövesdi központú Borsod-Abaúj-Zemplén megyei 7-es választókerületben - írta ki Facebook-oldalára Magyar Péter.

