Városlista
2019. június 16, vasárnap - Jusztin

Hírek

2019. Május 19. 20:27, vasárnap | Helyi

Kettős siker az Újpest ellen, az ötödik helyen végzett a Concordia Motax KC

Kettős siker az Újpest ellen, az ötödik helyen végzett a Concordia Motax KC

Az NB1/B rájátszásának utolsó fordulójában az Újpest MT ellen lépett pályára a Concordia Motax KC.

Az első mérkőzést május 15-én hazai pályán rendezték, ahol a pápaiaknak sikerült győzelemmel búcsúzniuk szurkolóiktól. A mérkőzés nehezen kezdődött a csapatok számára, az első néhány percben kevés pont született mindkét oldalon. A negyed végére a Pápa jobban elkapta a fonalat, és 25-16 arányban nyerte az első játékrészt. A második tíz perc is nagyon jól indult a hazaiak számára, Cook közeli dobásával és Horváth triplájával máris növelték előnyüket. Az ellenfél edzője egy időkérés alkalmával próbálta összeszedni csapatát, de a Concordia továbbra is tartotta az időközben több mint tíz pontra nőtt előnyét (30-18), a félidőre pedig 49-37 arányú vezetéssel vonulhattak. A második játékrészben is mindent beleadott a pápai gárda, jó játékkal, sok hárompontos dobással, megérdemelten szerezte meg a 93-82-es győzelmet.

Két nappal később utazott a második mérkőzésre az Újpest MT otthonába a Pápa, ahol a cél a győzelem, és az ötödik hely megszerzése volt. A meccs kiegyenlítetten kezdődött, a Pápa a második negyed elején kezdett nagyobb előnyre szert tenni, a félidőben pedig már 36-49-es eredmény állt a kijelzőn. A folytatásban a hazai meccshez hasonlóan nagyon jó játékkal és küzdeni akarással megszerezte a második győzelmét is a pápai csapat, így a 2018/19-es szezonban a tabella ötödik helyén végzett a rájátszást követően.

Concordia Motax KC Pápa - Újpest MT 93-82 (25-16, 24-21, 21-18, 23-27)
Concordia Motax KC Pápa: Sonyák 28/6, Horváth 15/15, Murai 12/3, Cook 9, Márton L. 9/9, Márton Á. 8, Vajda 6/3, Keller 5, Kocsis 1, Grebenár, Bakos, Szeier

Vajda József: Gratulálok a csapatnak, ma is kitették a szívüket a pályára. Már nagyon fáradtak vagyunk. De pénteken mindent megteszünk a győzelemért.

Újpest MT – Concordia Motax KC Pápa 73-92 (21-23, 15-26, 15-27, 22-16)
Concordia Motax KC Pápa: Cook 25/9, Márton Á. 22, Sonyák 19/12, Márton L. 10/6, Murai 6/3, Grebenár 5, Kocsis 5, Keller, Bakos, Szeier

Gulyás Rebeka

Ezek érdekelhetnek még

2019. Június 16. 07:33, vasárnap | Helyi

Remek volt a hangulat a Margaret Island koncertjén

A fiatal zenekar először járt városunkban. Videónk és képeink a szombat esti koncertről:

2019. Június 16. 07:12, vasárnap | Helyi

95 éves lenne Huszár János helytörténész

95 esztendős lenne Pápa város néhai ikonikus alakja, a jeles pápai pedagógus és helytörténész: Huszár János.

2019. Június 15. 11:50, szombat | Helyi

Rengeteg a rendőr Mezőlak környékén

Emberi testrészt talált egy autós tegnap késő délután Mezőlak közelében. A rendőrség keresőkutyákkal, nagy erőkkel vonult a helyszínre, hogy átvizsgálja a környéket.

2019. Június 15. 08:08, szombat | Helyi

Emberi testrészt talált egy autós Mezőlak közelében

Olvasónk tájékoztatása szerint pénteken késő délután egyik ismerőse kerékcsere közben egy emberi lábat talált az árokban, Mezőlak közelében.