Hírek
2017. November 09. 13:20, csütörtök |
Helyi
Forrás: Infopapa.hu (Szalóky Zsolt)
Pápai emlékjeleket újítanak meg
Lakossági javaslatra megtisztítják és felületkezelik a Kossuth utcai kapuszínben található Hild János emléktáblát, valamint a Március 15. téri Jókai és Petőfi mellszobrokat.
Unger Tamás alpolgármester felidézte, a Magyar Urbanisztikai Társaság 1968 óta ad elismeréseket településeknek és magánszemélyeknek, akik az épített örökség megőrzésében kiemelkedően teljesítenek. Ebben a körben 1989-ben nyújtotta be Pápa városa a pályázatát, mely sikeres volt és ugyanebben az évben megkapta a Hild János-díjat. Az alpolgármester hozzátette, a TOP-os projektek kapcsán szervezett lakossági fórumon, egy kellemes hozzászólás hívta fel az emlékjel állapotára a figyelmet. - Szeretjük, ha a pápaiak véleményeket, javaslatokat fogalmaznak meg felénk, hiszen mindegyiket megvizsgáljuk és előbb, vagy utóbb mindegyik megvalósítására sort kerítünk. Ha egy ilyen elismerést kapott a város és ilyen méltó helyen van ez az emléktábla, akkor tegyük meg, hogy jobban láthatóvá tesszük és megszépítjük - idézte a lakossági javaslatot Unger Tamás.
Bakó István, a Városgondnokság igazgatója elmondta, a fém emléktáblát megtisztítják, majd patinázzák, ezt követően kerülhet vissza a megfelelően felületkezelt fa keretre. A Hild János-díjnak emléket állító emlékjel megújítása mellett a Március 15. téren lévő Petőfi és Jókai mellszobrokra is hasonló felújítási munkálatok várnak, a közelmúltban pedig az Esterházy út sarkán lévő szoborcsoportot szépítették meg.
A három emlékjel megújításának költsége nagyjából kétszázezer forint.
Ezek érdekelhetnek még
2024. Május 16. 19:15, csütörtök | Helyi
Hajmeresztő dolgot csinált az autós Pápa határában - Videó
Az új 83-as útra szeretett volna felhajtani a Mercedes sofőrje, meg is tette, ám forgalommal szemben...
2024. Május 16. 06:35, csütörtök | Helyi
Bejutott a megyei kupa döntőjébe a Perutz
A Veszprém vármegyei kupában sorozatban hatodik mérkőzését is megnyerte a Pápa, ezúttal a Péti MTE-t győzték le 3-1 arányban, ami azt jelenti, hogy a júniusi kupadöntőben a Balatonalmádi csapata ellen zárja a sorozatot a Perutz.
2024. Május 16. 06:34, csütörtök | Helyi
Molnár István szerint 2011 óta hanyatlik a város
A független polgármesterjelölt szerint 2011 óta hanyatlik Pápa városa, amelyet az az önkormányzati dokumentum is alátámaszt, melyet Unger Tamás programjuknak tekint.
2024. Május 15. 18:28, szerda | Helyi
Jövő nemzedéke program - A fiatalok Pápán tartását célozza Grőber Attila második programcsomagja
Az ellenzéki polgármesterjelölt szerint ha nem lép ezen a területen a következő polgármester, akkor öt év múlva már csak 25 ezer pápairól beszélhetünk.