Hírek
2016. Május 15. 11:21, vasárnap |
Helyi sport
Forrás: papa-ma.hu
Ötöt rúgott idegenben a Perutz
Ismét magabiztos győzelmet aratott a pápai csapat, hétfőn hazai pályán folytatódik a pontvadászat.
A megyei első osztályú pontvadászatban újabb magabiztos győzelmet aratott a Perutz FC. Marton Miklós csapata a Dudar elleni hazai siker után ezúttal Balatonfűzfőre látogatott, ahol 2-0-s félidő után végül sima, ötgólos győzelmet könyvelhetett el. A vendégek részéről az első játékrészben Iványi Martin és Szabó Zoltán köszönt be, a második 45 percben Venczel Zoltán és Páli Márk is eredményes tudott lenni, az 5-0-s vendég siker Venczel második találatával a 90.percben alakult ki. A mieinknek sok ideje nem marad a pihenésre, hiszen két nap múlva, május 16-án 19 órai kezdéssel – immár hazai pályán - Devecserrel találkoznak.
Marton Miklós: Az első félidőben nagyon jól játszottunk, a két gól mellett több helyzetünk is volt. A szünet után kicsit leültünk, ennek ellenére további lehetőségeink voltak az előny növelésére, ebből hármat tudtunk is értékesíteni. Elégedett vagyok a fiúk teljesítményével, hiszen a Veszprém elleni mutatott gördülékeny játékot ismét ki tudtuk vinni a pályára.
Balatonfűzfő – Perutz FC 0-5 (0-2) Gsz.: Venczel 2, Iványi, Szabó, Páli
Balatonfűzfő: Radnai (’80 Nagy) – Pavelka, Balatoni, Lukács, Nyári – Szabó, Varga (’65 Gál), Humli (’75 Szántó), Hajdú – Pallaga (’78 László), Kakas
Perutz FC: Simon – Horváth (’84 Németh), Orovecz, Erdősi (’68 Kovács), Györkös – Iványi (’65 Páli), Somogyi, Mészáros, Szabó (’46 Bolla) – Nagy, Venczel
A bajnokság élmezőnye:
1. Veszprém 85 pont
2. Úrkút 76
3. Perutz FC 68
Fotó: papa-ma.hu
Ezek érdekelhetnek még
2025. December 05. 07:38, péntek | Bulvár
37 milliárdos faluépítésbe kezd a magyar kormány Azerbajdzsánban
2025. December 05. 07:37, péntek | Sport
Labdarúgó NB I - Nyert a Ferencváros Kisvárdán, ezzel az élre állt
A címvédő Ferencváros egygólos győzelmet aratott Kisvárdán a labdarúgó Fizz Liga 5. fordulójából elhalasztott és csütörtökön pótolt mérkőzésen, ezzel az élre állt a tabellán.
2025. December 05. 07:36, péntek | Életmód
A mecseki Zengőn álló építmény lett az Év kilátója 2025-ben
A magyar turisták szavazatai alapján dőlt el, hogy a Mecsek-hegység legmagasabb hegyén álló, az arról elnevezett építmény lett az Év kilátója pályázat győztese
2025. December 05. 07:35, péntek | Külföld
Donald Trump nagyon jónak minősítette megbízottjai és Vlagyimir Putyin moszkvai találkozóját
Donald Trump amerikai elnök nagyon jónak minősítette megbízottjai és Vlagyimir Putyin orosz elnök kedden Moszkvában tartott találkozóját.

