Városlista
2024. április 18, csütörtök - Andrea

Hírek

2016. Április 10. 08:27, vasárnap | Helyi sport
Forrás: Infopapa.hu (Sz.Zs.), papa-ma.hu

Nem tudott élni a lehetőséggel a Perutz

Nem tudott élni a lehetőséggel a Perutz

A tavasszal mutatott játék és a legutóbbi, Veszprém elleni hazai találkozót követően joggal bíztak a pápai szurkolók abban, hogy az Úrkút ellen is sikerül diadalmaskodni. Most azonban semmi nem sikerült.

A megyei első osztályú pontgyűjtés 25. fordulójában a harmadik helyen álló Perutz FC ugyanis közvetlen riválisát, Úrkútot látta vendégül. A tavaszi formát tekintve a pápaiak számítottak esélyesnek, hiszen az idei hét tétmeccsen kivétel nélkül begyűjtötték a három pontot, míg a címvédő Gyulafirátóton és az előző fordulóban Veszprémben is kikapott, így Marton Miklós együttese négy pontra megközelítette őket, újra nyílt volt tehát a második hely. A házigazdák az elmúlt héten nagy kínok árán nyertek Őskün, hiába játszottak közel 70 percig emberelőnyben, a három pontot érő találatot csak a 88. percben sikerült megszerezni, 2-1 lett a végeredmény. A lefújás után nem is volt elégedett a Perutz vezetőedzője, aki abban bízott, a szombati mérkőzésen csapata egy teljesen másik arcát mutatja majd. Marton Miklós egy helyen változtatott a múlt heti kezdőn – Nemes Milán helyett Nagy Péter kezdett - a hazaiak szokásos sárga-kék mezükben a Simon – Horváth Á., Kovács, Erdősi, Györkös – Iványi, Somogyi – Szabó Z., Mészáros, Nagy P. – Venczel felállásban vágtak neki az első félidőnek.

Küzdelmet igen, helyzetet nem hozott a játékrész első fele, mezőnyben gyűrték egymást a csapatok, kapura tartó lövés nemigen volt, így a hálóőrök munka nélkül maradtak. Ez egészen a félidő derekáig így maradt, ekkor Iványi osztott ki egy esernyőt majd jó helyzetből fölé lőtt, ugyanezt tette három perccel később 15 méterről Szabó Zoltán is, Kádár kapusnak egyik alkalommal sem kellett játékba avatkoznia. Fél óra elteltével aztán megszerezte a vezetést az Úrkút, Tróbert jól tartotta meg a labdát a bal oldali szögletzászlónál, majd Langhoz passzolt, beadása pedig Simon kezéből kiesett, így a hosszún érkező Korposnak nem volt nehéz dolga, megszerezte 23. találatát a szezonban 0-1. A folytatásban sem változott a játék képe, a mieink labdabirtoklásban jobban álltak, ám néhány kósza átlövéstől eltekintve helyzetbe nem tudtak kerülni. A 39. percben kis híján megduplázta előnyét az Úrkút, Pávlicz azonban 10 méterről a bal kapufa mellé lőtt. Az első 45 perc legveszélyesebb hazai lehetősége a 41. minutumban alakult ki, Györkös szögletét Venczel centikkel a jobb kapufa mellé fejelte. A hátralévő időben említésre méltó esemény nem történt, a vendégek egygólos előnnyel mehettek az öltözőbe. A második félidőt jobban kezdte a Pápa, előbb Szabó félfordulatból megeresztett lövése ment fölé, majd Venczel beadását Nagy Péter bólintotta közelről mellé, végül az 57. perc végén 16-ról Iványi lőtt Kádár ölébe. Negyed órát kellett várni az újabb hazai lehetőségre, Mészáros beadását Nemes szelídítette meg a tizenegyes pont környékén, ám a hazai 25-ös a bal felső fölé lőtt. Negyed órával a vége előtt a három védős szisztémára állt át a Perutz, Palkovics és Bolla is beállt, ám ez sem hozta meg a remélt fordulatot, a mieink próbálkoztak, ellenfelük pedig a kontrákra rendezkedett be. A hajrában is kapuja elé szegezte az Úrkútot a hazai csapat, ám a vendég kapusnak továbbra sem volt védenivalója. A játékvezető tevékenységét a hazai kispad nehezen viselte, Marton Miklós a ráadást már a pályán kívül kellett, hogy nézze, Juhász játékvezető ugyanis elküldte a kispadról. A fennmaradó időben nem változott az eredmény, a Perutz elszenvedte története első hazai vereségét, mellyel az Úrkút ismét hét pontra növelte a köztük lévő különbséget.

Perutz FC - Úrkút SK 0-1 (0-1) Gsz.: Korpos

Marton Miklós: Nem a jobbik csapat nyert, bár ha két hétig játszunk, akkor sem tudtunk volna ma betalálni. Kaptunk egy elkerülhető gólt, aztán minden lehetőségünket mellé, fölé lőttük. Bánatos vagyok, mert megszakadt a szép hazai sorozatunk, és a második helyért vívott harcban megint hátrányba kerültünk. Nagyobb koncentrációval nyerhettünk volna, azt szokták mondani, minden sorozat megszakad egyszer, ma ez történt.

Perutz FC: Simon – Horváth Á. (’78 Palkovics), Kovács, Erdősi (’75 Orovecz), Györkös (’77 Bolla) – Iványi, Somogyi – Szabó Z., Mészáros, Nagy P. (’61 Nemes) – Venczel

Úrkút SK: Kádár – Czaha, Marics, Takács, Lang – Garai, Tóbert, Keller, Imre (’52 Márton), Pávlicz - Korpos

A bajnokság élmezőnye:
1. Veszprém 70 pont
2. Úrkút 61
3. Perutz FC 54

A Perutz FC április 17-én Ugodra látogat, majd április 23-án 18 órai kezdéssel Várpalotát fogadja.

Fotó: papa-ma.hu

Ezek érdekelhetnek még

2024. Április 18. 14:32, csütörtök | Belföld

Átadták a 33. számú főút 2x2 sávra bővített újabb szakaszát

Elkészült a 33. számú főút újabb szakasza, ezzel Debrecentől Látóképig 2x2 sávon közlekedhetnek a járművek - hangzott el az útszakasz csütörtöki átadó ünnepségén.

2024. Április 18. 14:30, csütörtök | Belföld

A kormány szerint a vendégmunkások nem fogják kiszorítani a magyarokat a magyar munkahelyekről

A vendégmunkások nem fogják kiszorítani a magyarokat a magyar munkahelyekről - mondta a Nemzetgazdasági Minisztérium foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára csütörtökön a Kossuth rádió műsorában.

2024. Április 18. 14:29, csütörtök | Belföld

Magyarországon nőtt a második legnagyobb arányban a tisztán elektromos autók értékesítése márciusban

Magyarországon nőtt a második legnagyobb arányban a tisztán elektromos autók értékesítése márciusban - közölte az Energiaügyi Minisztérium (EM) csütörtökön a Facebook oldalán közzétett bejegyzésben.

2024. Április 18. 14:27, csütörtök | Belföld

Kis és közepes vállalkozók kaphatnak teret az eMagon

Együttműködést kötött a VOSZ és az eMAG a magyar kkv-k online értékesítési csatornáinak fejlesztésére