Hírek
2023. Június 04. 19:39, vasárnap |
Helyi
Forrás: Infopapa.hu (Szalóky Zsolt)
Osztályozó - Hátrányból várhatja a visszavágót a Perutz
Kettős emberhátrányban fejezte be az NB III-ba való feljutásért vívott párharc első mérkőzését a Perutz, ráadásul a vendég gyöngyösiek büntetőt is rúghattak.

A Veszprém megyei első osztály második helyezettje Heves megye bajnokát, a Gyöngyösi AK együttesét fogadta vasárnap délután a Perutz stadionban. A feljutásért vívott párharc első mérkőzése a pápai sportszerető közönséget is megmozgatta, igen szép számú közönség előtt játszottak a futballisták.

Jól is kezdték a mérkőzést a pápai fiatalok, az első játékrészben akár több gólt is szerezhettek volna, ám a vendégek hálóőre jó napot fogott ki és valamennyi próbálkozást hárítani tudta. A 42. percben aztán a vendégek kerültek nagy helyzetben, a gyatrán eltalált lövést Varga Péter hárítani tudtam, ám a játékvezető a tizenegyespontra mutatott, Horváth Tamást pedig kiállította. A pápai szurkolósereg hiába fejezte ki nemtetszését, mondván, a vendégek csatára a földbe rúgott, a játékvezetőt ez nem hatotta meg, Márkus pedig magabiztosan értékesítette a büntetőt.

Nehéz helyzetben várhatta hát a folytatást a Pápa, amely hősiesen küzdött a második játékrészben, Vargának több bravúrt is be kellett mutatnia, ugyanakkor a gyöngyösiek hálóőre sem maradt adós, a Perutz ugyanis kétszer is helyzetbe került, de nem sikerült értékesíteni a lehetőségeket. A hármas sípszó előtt nem sokkal Nagy Krisztián szabálytalanságát látta kiállítást érdemlőnek a bíró, így a Pápa kilenc emberrel fejezte be a találkozót.
Kun-Szabó Attila: Jól kezdtünk, több helyzetünk is volt, aztán egy szerencsétlen tizenegyes után új meccs indult. Eléggé lesgyanús volt a szituáció, de az asszisztens nem emelte a zászlaját. Érdekes felfogásban vezette a mérkőzést a játékvezető, hat sárgát és két piroslapot osztott ki. A félidőben azt kértem, hogy több gólt ne kapjunk, hiszen van még egy visszavágó. Az első 40 percre építhetünk, egy rossz szavam se lehet a játékosokra, sokat dolgoztak. Köszönjük a szurkolók biztatását, örömteli, hogy újra futballhangulat volt Pápán (Nyilatkozat: Pápai Médiacentrum).
Majzik Zoltán: – Nehéz mérkőzésre számítottunk és ez beigazolódott azzal együtt is, hogy akár a továbbjutás sorsát is bebiztosíthattuk volna, de ne legyünk telhetetlenek. A meccs nagy iramban kezdődött, a remek hazaiak agresszivitásban megleptek bennünket, mert mi egy kicsit tompán nyitottunk. Utána viszont jöttek a helyzetek és a félidő végén sikerült a vezetést megszerezni. Mindkét kapus kiválóan védett, azt pedig a két kiállítás is mutatja, hogy kemény párharc volt korrekt játékvezetéssel, és győzelemmel. Ennek nagyon örülünk és bízunk benne, hogy a jövő vasárnapi visszavágón kiharcoljuk az NB III.-ba jutást (Heol.hu).

A pápai fiúk kihajtották magukat az osztályozó első mérkőzésén, a párharc azonban nem lefutott, de mindenképpen gólt kell szerezni Gyöngyösön jövő vasárnap. A találkozót 17 órai kezdéssel rendezik, a Gyöngyösi Kömlei Károly Sporttelepen, június 11-én.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Március 19. 07:51, csütörtök | Helyi
Kampányfórum az iskolában: elutasította a kifogást a választási bizottság
2026. Március 19. 07:09, csütörtök | Helyi
Dobrev Klára Pápán: a kormányváltásról és a vidék helyzetéről tartott fórumot a DK
Közös fórumot tartott Demokratikus Koalíció pápai irodájában Dobrev Klára és Molnár Bálint. Az eseményen aktivisták és szimpatizánsok vettek részt, jelen volt továbbá Grőber Attila is.
2026. Március 17. 18:09, kedd | Helyi
Kulja András járt választókerületünkben
A Tisza Párt politikusa, Kulja András a Veszprém vármegyei 4-es választókerületben járt, ahol Ujvári Szilvia országgyűlési képviselőjelölttel közösen találkozott helyiekkel.
2026. Március 16. 18:22, hétfő | Helyi
Megszüntették a büntetőeljárást Győrffy Balázs ügyében
Megszüntette a büntetőeljárást a Budapesti V. és XIII. Kerületi Ügyészség a korábbi Fidesz-es európai parlamenti képviselő, Győrffy Balázs ügyében – írta meg a 24.hu.

