Hírek
2024. Március 25. 10:56, hétfő |
Sport
Forrás: MTI
Magyar labdarúgó-válogatott - Dárdai Márton: egyedül hoztam meg a döntést
Dárdai Márton, aki pénteken este, a törökök ellen 1-0-ra megnyert felkészülési mérkőzésen debütált a labdarúgó-válogatottban, azt mondta, egyedül hozta meg a döntést arról, hogy a magyar nemzeti csapatban szeretne szerepelni.
Az M4 Sportnak adott interjúban a játékos, aki a német másodosztályban, az édesapja, a korábbi magyar szövetségi kapitány Dárdai Pál által irányított Hertha BSC-ben futballozik, úgy fogalmazott, a klubjában a középpályán és a védelemben is többször játszott már, ő azonban leginkább hátul szeret lenni, akkor ugyanis "előtte van a mérkőzés" és kihozhatja a labdát.
A 22 éves Dárdai elárulta, hogy a meccs előtt kicsit izgult, de amikor végül pályára lépett, már minden rendben volt. Mint mondta, a Németországban légióskodó játékostársakkal már ismerték egymást.
Dárdai Márton a 23-as mezben lépett pályára pénteken, erről azt mondta, különösebb jelentősége nincs, ugyanakkor testvére, Palkó is ezzel a számmal mutatkozott be a nemzeti csapatban, és az NBA-legenda Michael Jordan miatt is kedveli a 23-ast.
Az újdonsült válogatott futballista - aki hangsúlyozta: egyedül hozta meg a döntést arról, hogy a magyar válogatottban szeretne pályára lépni - arról is beszélt, hogy édesapja gratulált neki a törökök elleni találkozót követően, szakmai kérdésekbe azonban nem mentek bele.
A nyári Európa-bajnoksággal kapcsolatban Dárdai - aki korábban az utánpótlás-válogatottban többekkel együtt játszott a házigazda, csoportrivális németeknél - megjegyezte, mérkőzésről mérkőzésre kell majd haladni, és nagyon bízik benne, hogy a gárda továbbjut a csoportjából.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Február 02. 07:33, hétfő | Sport
Labdarúgó NB I - A Ferencváros nyerte a rangadót
A címvédő Ferencváros egygólos mérkőzésen nyert a kupagyőztes Paks otthonában a labdarúgó Fizz Liga 20. fordulójának vasárnapi rangadóján.
2026. Február 02. 07:25, hétfő | Sport
Női vízilabda Eb - Az izraeliek elleni győzelemmel elődöntős a magyar válogatott
A magyar női vízilabda-válogatott a várakozásnak megfelelően fölényesen, 22-6-ra nyert vasárnap az izraeli csapat ellen, ezzel elődöntőbe jutott a funchali Európa-bajnokságon.
2026. Február 01. 12:00, vasárnap | Sport
Női vízilabda Eb - Közel az elődöntőhöz a magyar válogatott
A magyar női vízilabda-válogatott 5-4-re kikapott a címvédő holland csapattól a funchali Európa-bajnokság középdöntőjének első fordulójában, az egygólos vereséggel azonban elődöntőbe jut, ha vasárnap győz az izraeliek ellen.

