Hírek
2025. Január 30. 10:05, csütörtök |
Helyi
Forrás: Szalóky Zsolt
Legyőzte NB III-as ellenfelét a Perutz
Felkészülési mérkőzésen múlta felül az NB III-as labdarúgó-bajnokság dél-nyugati csoportjában 12. helyen álló FC Főnix csapatát a Perutz.
A meccset Nagy Dávid első félidőben szerzett találatával 1-0-ra nyertük.
A Puskás Akadémia és a Csorna elleni találkozó után ez már a harmadik felkészülési mérkőzése volt a csapatnak. A jó iramú találkozón végül az első félidő derekán Nagy Dávid szerezte meg a vezetést, mint később kiderült, ez jelentette a végeredményt is.
A pápai együttesben két próbajátékos is pályára lépett, a balszélső Nyári Rikárdó és a balhátvéd Szekér Balázs sorsáról hamarosan döntést hoz a szakmai stáb - derült ki a klub közösségi oldalának beszámolójából.
Kun-Szabó Attila: Jó iramú mérkőzést játszottunk a harmadosztályú csapattal, mindkét oldalon sok helyzet alakult ki, mi ebből egyet gólra tudtunk váltani. Jól mozogtak a srácok, megyünk tovább, hétvégén a Balatonfüred személyében ismét NB III-as ellenfelünk lesz.
Perutz FC: Hauser M. - Rozman, Németh, Szalai, Szekér – Gajdosi, Sós, Cser – Nagy K., Nagy D., Hauser B., csere: Varga B., Nyári, Császár, Banai, Pető.
A Balatonfüred elleni idegenbeli edzőmeccs szombaton 11 órakor kezdődik.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Március 19. 07:51, csütörtök | Helyi
Kampányfórum az iskolában: elutasította a kifogást a választási bizottság
2026. Március 19. 07:09, csütörtök | Helyi
Dobrev Klára Pápán: a kormányváltásról és a vidék helyzetéről tartott fórumot a DK
Közös fórumot tartott Demokratikus Koalíció pápai irodájában Dobrev Klára és Molnár Bálint. Az eseményen aktivisták és szimpatizánsok vettek részt, jelen volt továbbá Grőber Attila is.
2026. Március 17. 18:09, kedd | Helyi
Kulja András járt választókerületünkben
A Tisza Párt politikusa, Kulja András a Veszprém vármegyei 4-es választókerületben járt, ahol Ujvári Szilvia országgyűlési képviselőjelölttel közösen találkozott helyiekkel.
2026. Március 16. 18:22, hétfő | Helyi
Megszüntették a büntetőeljárást Győrffy Balázs ügyében
Megszüntette a büntetőeljárást a Budapesti V. és XIII. Kerületi Ügyészség a korábbi Fidesz-es európai parlamenti képviselő, Győrffy Balázs ügyében – írta meg a 24.hu.
