Az igen gazdag programú emléknapot vándorkiállítás, előadások, szavalatok, a költőt idéző zeneszámok színesítették. Bár Tompa Mihálynak nincsen közvetlen pápai kötődése, azonban idei, kerek 200. születési évfordulóján fontosnak érezzük az alábbiakkal mi is emlékeztetni reá oldalunkon, hiszen az ifjú Tompa Mihály és egy Petőfi Sándor nevezetű, a pápai kollégiumból kimaradó diák a reformkor politikai és kulturális életének egyik kiemelkedő személyének, Kerényi Frigyesnek eperjesi lakásában találkoznak először, s kötnek egymással barátságot. Ezen első találkozásnak, barátság-kezdetnek irodalmi emléke Petőfi Az erdei lak című költeménye lesz.

„Sem Arany János, sem Petőfi Sándor nem született fényes palotában, de legalább részük volt a szülői ház meleg szeretetében. Tompától ezt megtagadta a sors... Lelkét azonban még az igénytelen környezet is hasznosan formálta. A magyar falu világában élt, megismerte ennek dalait, meséit, zenéjét, s a természet közelsége fogékony lelkét és képzeletét ellátta egész életre elegendő táplálékkal...” – írja a XX. századi jeles irodalomtörténész, a Pápai Református Kollégium néhai tanára, Kerecsényi Dezső (1898-1945) a költő Tompa Mihály életéről szóló tanulmányában.

Tompa Mihály 1817. szeptember 28-án látja meg a napvilágot Rimaszombaton, anyja korai halála után 1821-ben Igricibe kerül nagyszüleihez, mert apja Miskolcra költözésével újranősül és nem törődik vele. A már korán sok lelki fájdalmat átélő gyermeket a falusi iskolát befejezve a helyi néptanító veszi pártfogásába, latinra tanítja, s segít neki Sárospatakon továbbtanulni. 1832 őszén, tizenöt évesen kerül a híres protestáns kollégium falai közé; szegény sorsú diákként úgy tartja fenn magát, hogy inasi teendőket végez vagyonos úrfiak mellett. Hamar a legjobb tanulók közé küzdi fel magát és már próbákat tesz a versírásban is. 1838-ban félbeszakítja tanulmányait, mert egy kis pénzt szeretne összegyűjteni tanulmányai folytatására, ezért Sárbogárdon segédtanítónak áll, s egy esztendő múlva már valóban le is tudja tenni sárospataki vizsgáit. Jogi és teológiai tanulmányainak végeztével nevelő lesz Eperjesen. Itt egy kis költői társaság kezd kialakulni az eperjesi Christmann János ágostai evangélikus egyházi gondnok fiaként – eredetileg Christmann Frigyesként – született Kerényi Frigyes körül.

A lutheránus Kerényi a reformkor politikai és kulturális életének egyik kiemelkedő személye, az almanachköltészet művelője és a reformeszmék szószólója, előszeretettel keresik fel őt a fiatal alkotók közül. Ezért nem lehet véletlen, hogy az ifjú Tompa Mihály és egy Petőfi Sándor nevezetű, egy ugyancsak híres protestáns kollégiumból, a pápaiból kimaradó diák éppen Kerényi eperjesi lakásában találkoznak először, s kötnek egymással barátságot. Ezen első találkozásnak, barátság-kezdetnek irodalmi emléke Petőfi Az erdei lak című költeménye lesz.

Hármuk – Tompa, Petőfi, Kerényi – barátságának később aztán szomorú vége szakad. Petőfi eltűnik a segesvári ütközetben, Kerényi a tengerentúlra vándorol, ahol a nélkülözés, a honvágy, a betegség az öngyilkosságba hajszolja. Tompának jut az a feladat, hogy az 1849 utáni nemzetet az önkény éveiben költészetével vigasztalja és bátorítsa.
Az eperjesi időszakot követve Tompa Pesten szeretné megtalálni számítását. Petőfi példája megmutatja neki, hogy a költészet kenyeret is adhat. Az egyre erősödő népi gondolat jegyében napvilágot lát a Népregék és virágregék című versgyűjteménye, mely rendkívüli népszerűséget hoz számára. A sikerek, az irodalmi elismerések, illetve az újabb barátságok ellenére mégsem érzi magát jól Pesten; betegség környékezi. A lelkéhez oly közel eső költészet mellett önmaga fenntartása, anyagi biztonsága érdekében kénytelen egy normális állást keresni. Így éri Gömör megye egyik kis falujának, Bejének a meghívása, hogy vállalja el ott a lelkipásztori tisztet. Hiányzó vizsgáinak letételét követően 1846 őszén foglalhatja el hivatalát. „A lant és biblia, e két jó barát” lesz társa, és az 1847-es esztendő elhoz egy új barátságot – egy életvégig jelentő barátságot: Arany Jánosét!
Jön 1848, s megkezdődik a magyarság élet-halál harca. Tompa természetesen ebből is kiveszi a részét. Ezt az időszakot „világünnepnek” tartja. Mint nemzetőr-pap, vagyis tábori lelkész szolgál a hadseregben. 1849 tavaszán pedig megtalálja a szerelem is, elveszi feleségül Soldos Emiliát. Azonban már vészesen közelednek a viharfelhők; a világosi fegyverletétellel véget ér minden remény. Ki bujdosásra, ki börtönbe, ki halálra kerül. Tompa azonban nem tud csendben maradni, hanvai lelkészként szóban és írásban is erőteljesen részt vállal a szemek nyitogatásában, a nemzet-élesztésben. A költői stílus sokfajta eszközével, allegorikus költészetével fejezi ki mondanivalóját, azonban így is gyanút fog a hatalom A gólyához című verse okán.

Kerecsényi Dezső írja: „Valójában már népregéiben is több volt, mint egyszerűen valamilyen népi mondának az elbeszélése. Emberi igazságok, erkölcsi tartalmak rejtőznek az elbeszélés mögött. De még inkább így van ez virágregéiben. A virágok jelentéktelennek látszó története egyetemes emberi vágyak, szenvedélyek és gondolatok sorsát tartalmazza. Ez a leplező költői módszer most kötelességgé vált. Tompa a terebélyes nagy fáról, a pusztáról, a fiaihoz beszélő madár-anyáról, a falánk varjakról és a szemtelen verebekről írt, és minden magyar olvasója tudta, hogy rajtuk hazát, szabadságot, magyar költőket és betolakodott, garázdálkodó idegeneket kell érteni… Hazafias költeményei az önkényuralom kezdetétől a kiegyezés megkötéséig végigkísérték a nemzet sorsbeli változásait, buzdítottak és erősítettek, amikor erre valóban a legnagyobb szükség is volt. Nehéz egyéni sorsa a nemzet küzdelmes életével teljesen azonosult...”

A feljelentés, a törvényszék elé idézés, a fogság, a fenyegetés nem töri meg. Verseit kéziratos formában is terjeszti az emberek között. Nagy emberi igazságok, nagy erkölcsi tartalmak rejtőznek soraiban, reményt adva az elnyomott népnek.

Keresztény hite és ereje segíti át végig nehézségein: akkor, amikor születendő gyermekeit elveszíti, akkor, amikor felesége betegségeiben kell támaszt nyújtania, s akkor is, amikor ő maga betegségeivel küzd. „Legyen nagyobb erőd a fájdalomnál!” - írja Olajág című versében. Óriási hittel, lelki és fizikai fájdalmait tűrve, élete utolsó napjáig aktívan munkál. Ír, szerkeszt, szervez, prédikál. Nemcsak hazájának, de egyházának is hűséges szolgálója. Összekészíti verseinek teljes gyűjteményét, kiadja igehirdetéseit, egyházi beszédeit és készít egy imakönyvet is, amelyet majd sokáig fognak lapozni a kálvinista gyülekezetek. Még megéri, hogy 1868 tavaszán a Tudományos Akadémia kitünteti nagydíjában, s kezében tarthatja versei gyűjteményes kötetének frissen nyomtatott példányait is.
A népi-nemzeti irodalmi irányzat egyik legjelentősebb képviselője, a tudós poéta-lelkész súlyos betegségektől gyötörten 1868. július 30-án hunyja le örökre szemeit Hanván. Sírhalma fölé tisztelői egy magas, faragott gránit-obeliszket emeltek, melyre barátja – az idén ugyancsak kétszáz éve született – Arany János ír megható sírverset:

„Természet, ki ezer képben tükrözte halálod,
Új életre hogyan kelsz, ha virul a tavasz.
Most öleden fekszik, maga egy burkolt szomorú kép,
Várva nagy értelmét bústele titkainak.
Lágyan öleld hü dalnokodat, s ti szeretti virágok
Üljetek ágya köré, mondani méla regét.”

Tompa Mihály hittel telt, embert- és természetet szerető, valamint hazát féltő költészete erős hatást gyakorolt kora reményt váró magyarjainak. Ma is reményt adó lehetne poétai öröksége! Milyen szép lenne, ha Petőfi és Arany egyenrangú társaként élne ma is tovább általánosan minden magyar tudatában! Petőfi hirdette először, hogy ők hárman együtt képviselik a népi költészetet. Tompa – akár Petőfi – valóban megmutatja a poéta küzdelmét a szabadságért és az igazmondás jogáért. Csak újból le kellene porolni a Tompa-féle verseket, olvasni, értelmezni, nyíltan kellene szavalni azokat mind gyakrabban a magyar oktatási intézményekben, kultúrházakban, közösségi alkalmakon...

Kerecsényi Zoltán
(pápai önkormányzati képviselő,
"Elsősorban pápai" - Városbarát Egylet-ügyvivő)