Hírek
2022. Június 01. 09:17, szerda |
Helyi
Forrás: Infopapa.hu (Szalóky Zsolt)
Kitépte a bevásárlótáskát egy idős nő kezéből - Súlyosabb büntetést kapott
Ügyészi fellebbezés nyomán minősítette súlyosabban a Veszprémi Törvényszék, mint másodfokú bíróság annak az elkövetés idején 26 éves férfinak a cselekményét, aki 2018 novemberében kiragadta egy 66 éves asszony kezéből a bevásárlótáskát Pápán.
A más vagyon elleni bűncselekményekben is bűnösnek kimondott, lakóhellyel nem rendelkező férfi 2018. november elején a barátnőjéhez érkezett Pápára, hogy pénzt szerezzen tőle. A vádlott november 10-én előbb a barátnője pénzéből italozott, majd amikor a Fő tér környékén járt, meglátta a sértettet, aki egy korábbi balesetéből kifolyólag bizonytalanul közlekedett, és bicegő járását az elkövető is észlelte.
Miután a férfinak nem volt pénze, elhatározta, hogy a sértettől értéket tulajdonít el, s ezért követte az asszonyt, majd amikor az egy sikátor bejáratához ért, mellé lépett és megragadta a bal kezében tartott bevásárlótáska fülét. A sértettet váratlanul érte az elkövető támadása, s ezért a táska fülét elengedte, amely így a vádlotthoz került.
A férfi elmenekült, cselekményével közel 50 000 forint kárt okozva a sértettnek, akinek a különböző értékein túl közokiratnak minősülő utazási igazolványok is voltak a táskájában. Az elsőfokú bíróság a férfit e cselekmény miatt lopás vétségében mondta ki bűnösnek, mely ellen az ügyészség annak súlyosabb minősítése, valamint a vádlottal szemben további lopás bűntette, csalás vétsége, lopás és rongálás vétsége miatt is kiszabott 3 év 10 hónap szabadságvesztés súlyosítása végett jelentett be fellebbezést, melyet a Veszprém Megyei Főügyészség fenntartott. A Veszprémi Törvényszék, mint másodfokú bíróság a bűncselekmény minősítése kapcsán egyetértett a fellebbezésben, valamint a másodfokú ügyészi indítványban foglaltakkal, és az elkövető cselekményét kifosztás bűntetteként és közokirattal visszaélés vétségeként minősítette, egyebekben a Pápai Járásbíróság ítéletét helybenhagyta. A bíróság a jogerős ítéletében megállapította, hogy a sértett mozgását jelentősen befolyásolta a korábbi balesetéből fakadó állapota, amely mások számára is látható módon a lassú és óvatos közlekedését tette szükségessé. Ez a körülmény és attól való félelme, hogy ha erősen kapaszkodik a táskájába, eleshet, a bűncselekmény elhárításában korlátozták az asszonyt, amely miatt a bűncselekmény a lopás vétsége helyett kifosztásként, valamint az elvett közokiratok miatt közokirattal visszaélés vétségeként is minősül.
A kép csak illusztráció (Forrás: Pixabay)
Ezek érdekelhetnek még
2026. Március 19. 07:51, csütörtök | Helyi
Kampányfórum az iskolában: elutasította a kifogást a választási bizottság
2026. Március 19. 07:09, csütörtök | Helyi
Dobrev Klára Pápán: a kormányváltásról és a vidék helyzetéről tartott fórumot a DK
Közös fórumot tartott Demokratikus Koalíció pápai irodájában Dobrev Klára és Molnár Bálint. Az eseményen aktivisták és szimpatizánsok vettek részt, jelen volt továbbá Grőber Attila is.
2026. Március 17. 18:09, kedd | Helyi
Kulja András járt választókerületünkben
A Tisza Párt politikusa, Kulja András a Veszprém vármegyei 4-es választókerületben járt, ahol Ujvári Szilvia országgyűlési képviselőjelölttel közösen találkozott helyiekkel.
2026. Március 16. 18:22, hétfő | Helyi
Megszüntették a büntetőeljárást Győrffy Balázs ügyében
Megszüntette a büntetőeljárást a Budapesti V. és XIII. Kerületi Ügyészség a korábbi Fidesz-es európai parlamenti képviselő, Győrffy Balázs ügyében – írta meg a 24.hu.

