Hírek
2018. Július 25. 20:39, szerda |
Helyi
Forrás: Infopapa.hu (Szalóky Zsolt)
Két műfüves pálya újul meg, közel 100 millió forintból
A csaknem másfél évtizeddel ezelőtt készült futballpályák borítása elöregedett, ezért időszerűvé vált a cseréjük. Nagyobb részben TAO pénzekből, kisebb részben pedig önkormányzati forrásból kerül sor a felújításra.
Tóth Pétertől, a Pápai Egyesített Labdarúgó Club ügyvezetőjétől megtudtuk, a Perutz Stadion nagy műfüves edzőpályáján és a Fiumei utcai sporttelepen a kis méretű pálya teljes felületcseréjét végzik el. A felújítást indokolja, hogy a közel 15 évvel ezelőtt kiépített pályák talaja elöregedett, szinte balesetveszélyessé vált. Tóth Péter hangsúlyozta, nagy a Perutz Stadionban található műfüves nagypálya kihasználtsága, mivel a center pálya mellett leginkább itt rendezhetők meg másod- és harmadosztályú utánpótlás mérkőzések. A mérkőzéseken kívül 17 korcsoport használja edzéseken a pályákat.
A műfüves pályák felújításán túl a beruházás tartalmazza a Fiumei úti sporttelep nagypályáján a világítás kiépítését, továbbá labdafogó hálók kihelyezését a kapuk mögött.
A felújítások összeértéke csaknem eléri a 100 millió forintot, mely többségében társasági adó felajánlásokból, kisebb részben a pápai önkormányzat támogatásából valósult meg. A munkálatok nagyjából egy hónapon belül fejeződnek be - mondta el az ügyvezető.
A nagyszabású beruházások mellett a nyári szünetben a szokásos karbantartási munkálatokat is végzik, így a füves pályák talajjavítását, szellőztetését és a fű regenerálását.
Áldozó Tamás polgármester elmondta, a PELC egyik fő támogatója a pápai önkormányzat, hiszen a működéséhez legnagyobb mértékben járul hozzá és a beruházásaihoz is biztosítja az önrészt. - Úgy látjuk, hogy a városi sport infrastuktúrának a megújítása, vagy fejlesztése 70%-os támogatásintenzitás esetén feltétlenül vállalható, amely jelen beruházás esetében 25 millió forintot jelent önrészként, a közel 100 milliós projektben.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Július 22. 11:19, szerda | Helyi
Szénabálák égtek Marcaltőnél
A tűzoltók három vízsugárral fékezték meg a lángokat.
2026. Július 22. 07:33, szerda | Helyi
Forgalmi és parkolási korlátozások a Március 15. téren
Az E.ON tájékoztatása szerint 2026. július 21. és július 24. között transzformátor-állomás cseréje miatt ideiglenes forgalmi és parkolási korlátozások lépnek életbe Pápa belvárosában, a Március 15. téren.
2026. Július 21. 20:09, kedd | Helyi
Országos bajnokságot rendeznek a Bakonyban – kerékpárosokra kell számítani az erdei utakon
Július 26-án, vasárnap rendezik meg a Bakony Gravel Országos Bajnokságot, amelynek versenyközpontja a Huszárokelőpusztai Vadászház lesz.

