Egy négy gyermekes, értelmiségi család elsőszülöttjeként látta meg a napvilágot. Anyai ágon a Perczel-család leszármazottja volt; annak a neves családnak, amelynek tábornok-őse 1848/49-ben a magyar szabadságért küzdött a csatatereken. Talán ez a múltbéli kötődés is – melyre egész életén át büszke volt – vezérelte fiatal lányként a pedagógusi, a történelemtanári pályára. A pápai, Petőfi Gimnáziumi érettségit követően Pécsett végezte el a tanárképzőt orosz-történelem szakon, közben nevelőként munkálkodott Pápa-Kéttornyúlakon, majd Nemesszalókon. 1972-ben kötött házasságot élete párjával, akivel Veszprémvarsányba költöztek, tanári tevékenységét itt folytatta, férje a helybeli művelődési otthont vezette. Itt szövődött az a testvéri jó barátság is, amely negyvennégy éven át tartott a Zsuppán-családdal. Nehézkes volt az életük ekkortájt kisgyermekeikkel, vonattal utaztak be Pápára, szentmisékre, mert igen fontosnak tartották, hogy ők is keresztény nevelésben részesüljenek. Az 1980-as években, mint szakfelügyelőt alkalmazták, visszaköltöztek Pápára, majd elkövetkezett a rendszerváltoztatás, amely fordulópontot hozott. Először szerepet vállalt a pápai katolikus óvoda életre hívásában, rövidesen pedig a „Pápai Katolikus Iskolabizottság” felállításában.

„Igen nagy tisztség Isten szeretett gyermekeit nevelni! Nagy kiválasztottság, boldogság, szent munka ez!” Tanár és diák sokszor láthatta ezt a szép Páli Szent Vince-idézetet „figyelmeztető” táblaként előbb a tanári szoba, majd később az iskola valamelyik folyosóján függeni. Gömbös Károlyné találta-választotta ezt magának jelmondatul, s állította példaként mások elé. Mindig is komolyan vette ezeket a sorokat; valóban boldogság, szent munka volt számára a pápai katolikus iskola újjászervezése, majd vezetése. Az első pillanattól fogva, szívvel-lélekkel ott volt az ügy mellett; a huszonöt évvel ezelőtti, 1991-es „iskolabizottságtól” fogva a legelső tanévnyitón át az 1999-ben elballagott osztályokig.
Az 1992-es tanévtől fogva mindegyikünk igen közeli tanúja volt annak az óriási lendületnek, amellyel az igazgatónő kollegáival kézen fogva, az érsekség áldásával-támogatásával nekilátott ennek a szép és szent munkának. Ott voltunk, amikor a zsúfolásig megtelt Nagytemplomban bemutatta az első tantestületet, ott voltunk 250 diákkal együtt, amikor megnyitotta az első tanévet, amikor megkongatta az első tanévre hívó régi kis harangot, amikor szívhez szólóan, legelőször köszöntött bennünket Móring apát úr társaságában. Nem volt könnyű feladata kezdetben az igazgatónőnek; kihívás volt, hogy a nevelés egyházi, katolikus jellegét, a jó értelemben vett konzervativizmus felvállalását elfogadtassa kisvárosunkban. De a lelkiismeretes munka hamar eredményt hozott, gyarapodni kezdett a tanulólétszám, s ezért hallatlan lelkesedéssel látott neki a Török Bálint utcai iskolarész átépítő munkája megszervezésének. Igen emlékezetes számunkra ez az időszak, amikor a mi osztályunk például – átmenetileg – a Fő téri plébánián kapott helyet, s vártuk iskolánk megújhodását. S aztán máig megható számunkra az a huszonkét évvel ezelőtti nap, amikor vele, és Szendi érsek úrral együtt átléphettük a vadonatúj küszöböket; – lelkendezve vele-velük annak is, hogy az elkövetkezendőkben immár cserépkályhák helyett radiátor mellett melegedhetünk. Gondja volt arra is az igazgatónőnek, hogy e jelentős avatási eseményre, a tekintélyes iskolabővítésre tábla emlékeztesse az utókort, így napjaink diákjait is. Rendkívül jó szervező, összefogó, közösségformáló személyiség volt. Vidámsága, közvetlensége, optimizmusa hatott környezetére. Fontos volt számára, hogy beosztottjai, kollegái, tanulói jól érezzék magukat. Tanítványai rajongtak érte!

Igen nagy munkabírású volt. Gyakran lehetett látni irodája ablakából fényt kiszűrődni akkor, amikor már teljesen beesteledett, s mindenki hazament, de Ő még mindig bent volt iskolájában, és még mindig dolgozott. Megannyi emlék tódul gondolatainkban; hét közös karácsony, kálváriai ’48-as emlékezés, a győri pápalátogatás, melyre közösen utaztunk, a Nagytemplom kétszázadik évfordulója, az 1891-es iskolaalapítástól számított 105 éves évforduló méltó megünneplése, az általa kitalált iskolatörténeti verseny, a Nagytemplom sekrestyéje felett kialakított iskolai emlék-tárlat megnyitása, s még számos más, közös esemény, társadalmi és egyházi ünnep, pápai és vidéki program, énekkari szereplés, melyeken Ő is ott volt velünk. Természetesen emlékezetesek számunkra órái is, az, hogy milyen nagy tanúságtevő istenhittel, szeretettel formált bennünket. Önzetlen, hitvalló ember volt! Intézményen kívül is, magánemberként is lehetett reá számítania annak, akinek gondja akadt. Valóban együtt éltük át vele – szinte egy nagy családként – az újjászervezett katolikus iskola első éveit; – végigkísért bennünket az első becsengetéstől az utolsó kicsengetésig, azaz az 1992-estől az 1999-esig. És hálásak vagyunk azért, hogy azután sem szakadtak meg vele személyes kapcsolataink. Együtt örültünk elismeréseinek, többek között a Szent Gellért-díjnak, a Tolerancia-díjnak, és többekkel együtt aggódtunk, amikor gyengélkedéséről értesültünk. Emlékezetes számunkra egy kerek tíz esztendővel ezelőtti, teltházas történelmi előadása a pápai Helyőrségi Klubban, majd ugyancsak ott több alkalom, kiállítás, ahol találkozhattunk vele. Gömbös Károlyné csupaszív iskolaszervező-iskolaépítő munkája, valamint ezzel kapcsolatos, vagy ezeken túl is végzett pedagógiai-közéleti munkássága vitathatatlan és elfeledhetetlen. Kitűnő pedagógus, nevelő, vezető és nem utolsó sorban emblematikus pápai, egy „jelenség” volt! Ha végigment a Kossuth utcán, eleganciájával, szép tartásával, kitűnt mindenki közül.
Igazgatónő, Erzsi néni immár biztos, hogy jó helyen van, – olyan örök, mennyei helyen, amit mindig is kivételes hittel csodált, s ahová vágyott. Karizmatikus, életvidám és emberszerető lényének hirtelen elvesztése arra késztethet mindnyájunkat, akik ismertük, szerettük, hogy megálljunk a mindennapi élet ügyes-bajos dolgai közepette és ráeszméljünk arra a felelősségre, amelyet bennünk elültetett öröksége hordoz magában: Ő tovább él bennünk a Tőle kapott példában, ami az Ő örök értékű ajándéka számunkra!

Kerecsényi Zoltán, Zsuppán Klaudia (egykori tanítványai),
Zsuppánné Szpevár Emőke (egykori kollegája)

/ A fotófelvételek 2006 októberében készültek a pápai Helyőrségi Klub épületében, Gömbös Károlyné egy történelmi előadása alkalmával, melyet a nyugállományúak közösségében tartott. Fotók: KZ /