Városlista
2026. március 20, péntek - Klaudia, Alexandra

Hírek

2017. Szeptember 02. 06:56, szombat | Helyi sport
Forrás: Infopapa.hu (Szalóky Zsolt), Pápa-ma.hu

Hiába küzdött nagyot, ismét alul maradt a Perutz

Hiába küzdött nagyot, ismét alul maradt a Perutz

A jó erőkből álló somogyiak más célért harcolnak, azonban így is bosszantó az újabb vereség.

„Komolyan kell vennünk a Pápát, felkészültünk belőlük, kielemeztük őket, begyakoroltuk, amit játszani szeretnénk ellenük. Mi vagyunk az összecsapás esélyesei” – így nyilatkozott a Perutz FC – Kaposvár NB III-as bajnoki mérkőzés kezdő sípszavát megelőzően Artner Tamás, a vendégek edzője. Joggal bizakodhatott pontban, pontokban a Rákóczi trénere, hiszen az elmúlt három fordulóban két győzelmet és egy döntetlent értek el, míg a pápaiak továbbra is első pontjaikra vártak, nulla szerzett ponttal a 14. helyen szerénykedtek. Jobb helyzetkihasználást, bátrabb támadójátékot, koncentráltabb védekezést kért csapatától a másik oldalon Marton Miklós, akinek a munkáját továbbra is sérülések nehezítették, a Perutz a Sánta - Böröczky, Domján, Császár, Kozma – Hanzl, Nagy B. – Koncsag, Németh, Baldauf – Szabó kezdővel vágott neki a péntek esti összecsapásnak.

A kezdő sípszó előtt egyperces néma főhajtással emlékeztek meg a csapat hűséges szurkolójáról, Tóth Sándornéról, Erzsi néniről valamint Kis Károly atlétaedzőről.
A vendégek léptek fel az első percekben kezdeményezőleg, igaz ez csak mezőnyfölényben mutatkozott meg, helyzetekben nem. A 20. percben Szakály lövését védte Sánta, majd Kollega tekert a jobb kapufa mellé. Fél óra játék után Baldauf nevéhez fűződik az első hazai lehetőség, a középpályás próbálkozása kevéssel kerülte el a jobb kapufát. Az első félidő hajrájában a semmiből megszerezte a vezetést a Kaposvár, egy kiugratás után Sóron bombázott a rövid felsőbe, Sántának esélye sem volt 0-1. Fordulás után Sóron lövésénél bizonytalankodott Sánta, majd negyed óra elteltével Nagy Bálint lőtt a keresztléc fölé. A 60. percben kettőre növelte előnyét a Rákóczi, egy kapuskirúgás átszállt Kozma feje fölött, Kollega pedig ezt kihasználva a bal sarokba lőtt 0-2. Hat perccel később már három volt a különbség, Andorka jobb oldali beadását a hosszún érkező Kollega lőtte a védelem asszisztálása mellett a jobb sarokba, Sánta csak a gólvonal mögött tudott beleérni a lövésbe. Az utolsó negyed órában mindent egy lapra feltéve rohamozott a Perutz, a 75. minutumban Baldauf löketét ütötte szögletre a vendég portás, a sarokrúgást Domján bólintotta a léc alá 1-3. A gól után még jobban megélénkült a meccs, a vendégek kontrákra rendezkedtek be, míg a mieink próbálták a szélekről megbontani a védelmet. A 90. percben Nagy János eladott labdájából Szabó Zsolt mehetett ziccerben, aki nem is hibázott (2-3), ám az egyenlítéshez már nem volt elegendő a három perces hosszabbítás, így a Perutz negyedik bajnokiján is pont nélkül maradt.

Perutz FC - Kaposvári Rákóczi 2-3 (0-1) Gsz.: Domján, Szabó Zs. ill. Sóron, Kollega 2

Marton Miklós: Buta egyéni hibák vezettek a vereségig, amíg ezeket nem tudjuk kiszűrni, nagyon nehezen fogunk pontokat szerezni. Főleg nem a bajnoki címre hajtó, jó erőkből álló Kaposvár ellen nem engedhetünk meg ilyen hibákat. Hetek óta nincs kapusteljesítményünk, az első gól csak hagyján, de nem tudok mást mondani, vicc, hogy kapuskirúgásból gólt kapunk? Mindent megtettünk, hogy legalább egy pontot itthon tartsunk. Rossz sorozatban vagyunk, de azt szokták mondani, minden rossz sorozat megszakad egyszer.

Artner Tamás: NB III-as szinten ez egy jó meccs volt, ehhez kellett egy jó ellenfél, a Perutz jól játszott. Nehezen kaptuk el a fonalat az elején, a letámadások miatt voltak gondjaink. Jókor lőttük az első gólt, a második félidőben aztán pillanatok alatt eldöntöttük a meccset, ami fájó, hogy 0-3 után egy egyéni hibából gólt kaptunk, ami miatt megzavarodtunk. Összességében megérdemelten nyertünk, nagyobb különbség is lehetett volna, ha belőjjük a ziccereinket, de gratulálok a Pápának, mert egy percig sem adta fel, nemes ellenfél volt.

Perutz FC: Sánta - Böröczky, Domján, Császár, Kozma – Hanzl ('76 Szép), Nagy B. ('69 Iványi) – Koncsag ('57 Horváth T.), Németh, Baldauf – Szabó

Kaposvári Rákóczi: Slakta – Úr, Bakos, Szabó – Nagy K., Ludánszki ('60 Andorka), Szakály, Vachtler ('73 Hadaró) – Kollega ('86 Ivancsics), Sóron

A pontvadászat következő fordulójában – szeptember 9-én – Csepelre látogat a csapat.

Fotó és tudósítás: Pápa-ma.hu

Címkék: labdarúgás, perutz, Sport

Ezek érdekelhetnek még

2026. Március 20. 12:00, péntek | Életmód

Mohács 500 - Bemutatták a Rubicon által készített nagyszabású dokumentumfilmet

Világok Harca címmel nagyszabású dokumentumfilmet készített a Rubicon a mohácsi csata 500. évfordulója alkalmából.

2026. Március 20. 10:00, péntek | Helyi

Édes múlt: városi séta a pápai cukrászdák nyomában

Különleges hangulatú városi sétára invitálja az érdeklődőket a Jókai Mór Városi Könyvtár: az „Édes múlt – cukrászdák Pápán” című program során a résztvevők a város egykori cukrászdáinak történetével ismerkedhetnek meg

2026. Március 20. 09:08, péntek | Helyi

Leromlott utak, betöltetlen praxisok, elmaradó fejlesztések – Molnár Bálint a térség problémáiról beszélt

Sajtótájékoztatót tartott Molnár Bálint, a Demokratikus Koalíció Veszprém vármegye 4-es számú választókerületének országgyűlési képviselőjelöltje, melyen a térség helyzetéről és a választás tétjéről beszélt.