Városlista
2026. március 20, péntek - Klaudia, Alexandra

Hírek

2020. Január 27. 09:34, hétfő | Helyi

Hét Perutz gól a hazai edzőmeccsen

Hét Perutz gól a hazai edzőmeccsen

Lejátszotta harmadik felkészülési mérkőzését a pápai Perutz FC.

A győri és az ajkai idegenbeli találkozó után a pápai együttes végre hazai környezetben is pályára lépett. A Répcelak elleni találkozón hétszer is sikerült betalálni az ellenfél hálójába, a gólok sorát Kalász Milán nyitotta, Szilágyi Adrián mesterhármast ért el, Szabó Zsolt is betalált, sőt egy próbajáték, Molnár Tamás két alkalommal is feliratkozott a gólszerzők közé - írj a Perutz facebook oldala.

Perutz FC – Répcelaki SE 7-1 (5-1) Gsz.: Kalász, Szilágyi 3, Szabó Zs., Molnár 2 ill. Vamper

Lengyel Ferenc: Az elmúlt két mérkőzés elsősorban a védekezésről szólt, ma viszont tudtuk a támadásokat is gyakorolni, ami főleg az első félidőben elég jól ment. Nagy százalékban birtokoltuk a labdát, a széleket jól játszottuk meg, a mélységi passzaink és a bemozgások megvoltak. A második félidőben a fiatalok jól szálltak be, mindenképp hasznos volt a mai 90 perc.

Perutz FC: Szigeti - Nagy T., Dóczi, Császár, Böröczky - Baldauf, Iványi, Kalász, Hanzl, Szilágyi - Szabó Zs., csereként pályára lépett: Keserű, Irmes, Zsirai, Farkas B., Farkas D., Benecz, Molnár, Cseke, Márton, Karácsony, Cser.

A pápai csapat következő edzőmeccsét február 1-jén, szombaton 11 órai kezdéssel ismét hazai pályán vívja, az ellenfél az FK Slovan Duslo Sala lesz. Minden szimpatizánst szeretettel várunk!

Fotó: Facebook (Perutz FC)

Címkék: labdarúgás, perutz, Sport

Ezek érdekelhetnek még

2026. Március 20. 15:44, péntek | Helyi

Meghalt a 8-ason elütött fiatal rendőr

Tragikus közlekedési balesetben vesztette életét egy fiatal rendőr 2026. március 19-én hajnalban Veszprém külterületén. A rendőr szolgálatteljesítés közben szenvedett halálos balesetet a 8-as főúton.

2026. Március 20. 10:00, péntek | Helyi

Édes múlt: városi séta a pápai cukrászdák nyomában

Különleges hangulatú városi sétára invitálja az érdeklődőket a Jókai Mór Városi Könyvtár: az „Édes múlt – cukrászdák Pápán” című program során a résztvevők a város egykori cukrászdáinak történetével ismerkedhetnek meg

2026. Március 20. 09:08, péntek | Helyi

Leromlott utak, betöltetlen praxisok, elmaradó fejlesztések – Molnár Bálint a térség problémáiról beszélt

Sajtótájékoztatót tartott Molnár Bálint, a Demokratikus Koalíció Veszprém vármegye 4-es számú választókerületének országgyűlési képviselőjelöltje, melyen a térség helyzetéről és a választás tétjéről beszélt.

2026. Március 20. 07:07, péntek | Helyi

A Bűnvadászok ismét Pápára érkeznek

Ismét Pápára látogat a Mi Hazánk Mozgalomhoz köthető Bűnvadászok csoport: március 21-én, szombaton közönségtalálkozót tartanak a város főterén.