Hírek
2021. Augusztus 23. 07:36, hétfő |
Helyi
Forrás: Infopapa.hu (Szalóky Zsolt), Perutz FC
Hazai pályán kapott ki a Perutz, megyei riválisától
Több helyzetet, ám csupán egyetlen gólt hozott a Balatonfüred pápai vendégjátéka. A hazai csapat több alapemberét is nélkülözni kényszerült.
Perutz FC – Balatonfüredi FC 0-1 (0-1) Gsz.: Markó
Perutz FC: Dénes – Köles, Molnár, Bence, Füredi (Rátonyi 62.) – Kalász, Iványi, Szilágyi (Mogyorósi 81.), Hanzl – Jurik, Sandal (Szalai 46.). Edző: Weitner Ádám.
Balatonfüredi FC: Erdélyi – Schillinger (Borgulya 88.), Imre (Tamás 70.), Szalai, Markó (Miskei 79.), Róth (Farkas 70.), Tetézi, Burucz, Pécseli, Szabó (Csikós 88.), Bene. Edző: Borgulya István.
Eltiltás miatt Zsirai Martin, sérülés következtében Oláh László és Skriba Máté játékára sem számíthatott vezetőedző, Weitner Ádám, akinek így kényszerűségből fel kellett forgatni a csapatot - írja a Perutz FC hivatalos facebook oldala.
A találkozón hamar megszerezte a vezetést a Füred, a nyolcadik percben Róth iramodott meg a jobb oldalon, majd középre adott, ahol Markó érkezett és öt méterről egyből a kapu bal oldalába lőtt 0-1. A gyorsan bekapott gól után hamar kettő lehetett volna a különbség, szerencsére Schillinger nagy helyzetben mellé gurított. Fél óra elteltével óriási egyenlítési lehetőség maradt ki, Füredi szögletét Jurik csúsztatta a hosszún érkező Hanzl elé, aki becsúszva a kapufát lőtte telibe.
A folytatásban sérülés miatt Sandal Dominik kért cserét, a 66. percben Szilágyi centerezése találta meg az ötösön Jurikot, közeli lövését Erdélyi lábbal bravúrral hárította. Két perc múlva a másik oldalon is feljegyezhettünk egy nagy védést, egy lekészítés után Markó célozta meg a bal sarkot, ám Dénes kitolta a tekerést. A 71. percben közel állt az újabb gólhoz a Balatonfüred, Szabó szabadrúgásánál a felső léc azonban a pápaiakkal volt. Tíz perccel a lefújás előtt újabb játékosát veszítette el a hazai csapat, ezúttal Szilágyi Adriánnak kellett kényszerűségből elhagynia a játékteret. Az utolsó öt percben kapuja elé szegezte ellenfelét a Pápa, de egyenlíteni nem sikerült.
Borgulya István: Nagyon nehéz mérkőzés volt, egy szervezett, jó erőkből álló Perutz-ot sikerült legyőznünk. Az elején hamar vezetést szereztünk, aztán talán kicsit túl korán ráültünk az eredményre. Szerencsére a fiúk odatették magukat, betartották az utasításokat és bírták a nyomást.
Weitner Ádám: Jó mentalitással kezdtük a meccset, aztán egy óriási hibából hamar egy elkerülhető gólt kaptunk, ami meghatározta az egész találkozót. Onnantól kezdve a Balatonfüred szervezetten védekezett, amit nem tudtunk áttörni, ráadásul a támadóharmadban a párharcaikat is megnyerték. Nagyon sajnálom ezt a mérkőzést, de nem szeretném a sok sérültre fogni a vereséget, dolgozunk tovább.
A Perutz hamar revansot vehet, hiszen augusztus 27-én a MOL Magyar Kupa második fordulójában Balatonfüredre látogat.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Március 20. 15:44, péntek | Helyi
Meghalt a 8-ason elütött fiatal rendőr
Tragikus közlekedési balesetben vesztette életét egy fiatal rendőr 2026. március 19-én hajnalban Veszprém külterületén. A rendőr szolgálatteljesítés közben szenvedett halálos balesetet a 8-as főúton.
2026. Március 20. 10:00, péntek | Helyi
Édes múlt: városi séta a pápai cukrászdák nyomában
Különleges hangulatú városi sétára invitálja az érdeklődőket a Jókai Mór Városi Könyvtár: az „Édes múlt – cukrászdák Pápán” című program során a résztvevők a város egykori cukrászdáinak történetével ismerkedhetnek meg
2026. Március 20. 09:08, péntek | Helyi
Leromlott utak, betöltetlen praxisok, elmaradó fejlesztések – Molnár Bálint a térség problémáiról beszélt
Sajtótájékoztatót tartott Molnár Bálint, a Demokratikus Koalíció Veszprém vármegye 4-es számú választókerületének országgyűlési képviselőjelöltje, melyen a térség helyzetéről és a választás tétjéről beszélt.
2026. Március 20. 07:07, péntek | Helyi
A Bűnvadászok ismét Pápára érkeznek
Ismét Pápára látogat a Mi Hazánk Mozgalomhoz köthető Bűnvadászok csoport: március 21-én, szombaton közönségtalálkozót tartanak a város főterén.
