Hírek
2018. Október 21. 17:05, vasárnap |
Helyi
Forrás: Infopapa.hu - Pápa-ma.hu
Háromgólos Perutz győzelem a Vidi II ellen
Három gól, két kiállítás, tíz sárga lap, egy kimaradt büntető, pápai győzelem - címszavakban így lehetne összefoglalni a Perutz FC - Mol Vidi II. bajnoki találkozót.
Két felejthető produkció után a Mol Vidi II. ellen igyekezett játékban és eredményben is javulni a Perutz FC, mely kimondva is a három pontért lépett pályára a székesfehérvári alakulat ellen, melynek kezdőjében hét változás volt az elmúlt héthez képest. Eseménytelenül telt az első húsz perc, majd Szénási labdavesztése után Sántának kellett először védenie, a hazai hálóőr Pápai próbálkozását lábbal hárította. Egy perccel később Ivancsics pontrúgása után Böröczky elé került a labda, aki a bal alsót vette célba, Hársfalvi kapus azonban bravúrral leért a lövésre. Néhány minutummal később egy újabb hazai labdavesztés után Galacs vezette egy az egyben Sántára a labdát, a hazai portás azonban ezt a lehetőséget is hatástalanította. Ezután megint a vendég kapu forgott veszélyben, Szabó Zsolt kapott remek kiugratást, Hársfalvi azonban szögletre mentett. A sarokrúgást Ivancsics a hosszúra tekerte, ahol Szabó Zsolt érkezett és estében a gólvonal mögé juttatta a labdát 1-0. Tíz perccel a szünet előtt Hársfalvi kapus adott el egy labdát a tizenhatoson kívül, a labda Somogyi elé került, ívelése azonban kissé fölé ment. A 38. percben Dóczi fejese kerülte el centikkel a kaput, öt perccel később aztán sikerült a hazaiaknak megduplázni az előnyt, igaz ehhez kellett a vendégek kapusának bakija is: egy hosszan felívelt labdára Hársfalvi lépett ki a kapujából, ám rosszul találta el a labdát, ami így Ivancsics elé került, aki az üres kapuba emelt 2-0.
Fordulás után 18 perc alatt kilenc főre olvadt a Vidi, előbb Komódi, majd Pápai kapta meg jogosan második sárga lapját. A 63. percben Pápai ráadásul a tizenhatoson belül buktatta Nagyot, amiért a játékvezető a tizenegyespontra mutatott. A büntetőt Szabó Zsolt végezte el, a vendég kapus azonban jó irányba vetődött és kiütötte a lövést. Ezután szinte végig egykapuzott a Perutz, a kettős emberelőnyt azonban nem sikerült gólra váltani, Havasi több alkalommal is betalálhatott volna, ám hol a kapufa, hol a kapus, hol a védők tisztáztak. A rendes játékidő utolsó percében azért sikerült begyötörni a harmadik gólt is, Ivancsics remek passzát Szabó Zsolt gurította a jobb alsóba 3-0.
Rozmán László: A héten szerkezetet váltottunk és átálltunk egy másik játékrendszerre, azt gondolom, ez hellyel-közzel működött is. Jó pillanatokban lőttük a gólokat, a kiállítások úgy láttam, minket zavartak meg jobban, akkor kellett volna még nyugodtabban játszani. Örülök a sikernek és annak is, hogy valamilyen szinten tudtuk kárpótolni a szurkolókat az elmúlt hetek gyengébb eredményei miatt.
Perutz FC - Mol Vidi II. 3-0 (2-0) Gsz.: Szabó Zsolt 2, Ivancsics
Perutz Stadion, 300 néző, v.: Görög (Vörös, Révész).
Perutz FC: Sánta - Bohner, Dóczi, Szénási, Böröczky (Benecz 76.) - Somogyi, Iványi (Havasi 67.), Ivancsics, Jurik (Szabó T. 67.), Nagy T. - Szabó Zs., edző: Rozmán László.
Mol Vidi II.: Hársfalvi - Zeke, Lencsés, Tamás (Horváth 60.), Tarnóczi - Pápai, Tajti, Kojnok, Komódi, Kristán (Laczkó 60.)- Galacs (Vastag 68.), edző: Toldi Gábor.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Február 01. 12:14, vasárnap | Helyi
Visszaadnák a pápaiaknak az Esterházy-kastélyt
Újra várja a látogatókat az Esterházy-kastély, amely az elmúlt években eltávolodott a pápaiak mindennapjaitól. Az új vezetés célja, hogy újra magáénak érezze a közösség a pápai kastélyt.
2026. Február 01. 08:14, vasárnap | Helyi
Negyven év a harcművészet szolgálatában
2026. Január 30. 19:07, péntek | Helyi
Bige Dávid: Akkor lesz erős gazdaságunk, ha a kormány békén hagyja az embereket
Bige Dávid közgazdász, a magyar nagyvállalkozó, Bige László fia tartott előadást a pápai Huszár Közösségi Házban, ahol a magyar gazdaság állapotáról és a versenyképesség kérdéseiről beszélt.
2026. Január 30. 18:42, péntek | Helyi
Fókuszban a megelőzés Pápán
A rendőrök prevenciós foglalkozásokat tartottak általános iskolásoknak.

