Hírek
2021. Március 14. 20:22, vasárnap |
Helyi
Forrás: Infopapa.hu (Szalóky Zsolt)
Háromból három, újabb Perutz győzelem!
Új seprű jól seper, tartja mondás, amelyet ezúttal igazol Takács Gábor, aki a kinevezését követő három tétmeccséből mindhármat megnyert csapatával.
Perutz FC - VLS Veszprém 1:0 (0:0) Gsz.: Szilágyi
Perutz Fc.: Szigeti – Nagy, Dóczi, Koronczai, Gasztos (’86 Mogyorósi)– Bence (’76 Baldauf), Hanzl – Szilágyi (’86 Molnár), Illés (’76 Hauser), Kiss (’70 Kalász) – Skriba
Ahogy az várható volt, egy igazán kiélezett, küzdelmes mérkőzést játszott egymással a két megyei rivális csapat. A kiegyenlített első játékrészt követően a második félidőben egy hajszállal ugyan, de a hazai csapat volt kezdeményezőbb, amely a 67. percben érett góllá. Egy védelmi hibát kihasználva Szilágyi Adrián vihette egy az egyben a labdát a kapusra, egy cselt követően pedig higgadtan gurított a hálóba a pápai középpályás.
A tabella harmadik helyén álló Veszprém minden megpróbált, hogy egalizálja az eredményt, előbb a kapufa segítette ki a hazaiakat egy szabadrúgást követően, majd pedig a 93. percben Szigeti bravúrjára volt szükség a győzelemhez, a pápai hálóőr ugyanis büntetőt hárított a hosszábbítás utolsó percében. Mindez azt jelentette, hogy idén továbbra is 100 százalékos a pápai csapat, amely már a 12. helyre tornászta fel magát.
Takács Gábor: Le a kalappal a játékosaim előtt, egy nagyon jó Veszprémet sikerült legyőznünk. Az első félidőt kontrolláltuk, csak pontrúgásból tudott veszélyeztetni az ellenfél, a második játékrészben még veszélyesebbek voltunk, és bejött a jóslatom, Szilágyi Adrián gólt lőtt. A hosszabbításban úgy érzem, túl szigorú játékvezetői ítélet született, de a sors igazságot szolgáltatott (Perutz FC).
Fotó: Perutz FC facebook oldala
Ezek érdekelhetnek még
2026. Március 20. 15:44, péntek | Helyi
Meghalt a 8-ason elütött fiatal rendőr
Tragikus közlekedési balesetben vesztette életét egy fiatal rendőr 2026. március 19-én hajnalban Veszprém külterületén. A rendőr szolgálatteljesítés közben szenvedett halálos balesetet a 8-as főúton.
2026. Március 20. 10:00, péntek | Helyi
Édes múlt: városi séta a pápai cukrászdák nyomában
Különleges hangulatú városi sétára invitálja az érdeklődőket a Jókai Mór Városi Könyvtár: az „Édes múlt – cukrászdák Pápán” című program során a résztvevők a város egykori cukrászdáinak történetével ismerkedhetnek meg
2026. Március 20. 09:08, péntek | Helyi
Leromlott utak, betöltetlen praxisok, elmaradó fejlesztések – Molnár Bálint a térség problémáiról beszélt
Sajtótájékoztatót tartott Molnár Bálint, a Demokratikus Koalíció Veszprém vármegye 4-es számú választókerületének országgyűlési képviselőjelöltje, melyen a térség helyzetéről és a választás tétjéről beszélt.
2026. Március 20. 07:07, péntek | Helyi
A Bűnvadászok ismét Pápára érkeznek
Ismét Pápára látogat a Mi Hazánk Mozgalomhoz köthető Bűnvadászok csoport: március 21-én, szombaton közönségtalálkozót tartanak a város főterén.
