Városlista
2026. szeptember 10, csütörtök - Nikolett, Hunor

Hírek

2018. Július 06. 07:23, péntek | Sport
Forrás: Gergelics József, az MTI különtudósítója jelenti:

Gyorsan fogynak a csapatok és a szurkolók is a vb-n

Gyorsan fogynak a csapatok és a szurkolók is a vb-n

A 32 csapatos világbajnoki mezőny háromnegyede már kiesett, s ez meglátszik Moszkva belvárosán is, ahol jelentősen megcsappant a futballszurkolók száma.

Amíg néhány napja, a nyolcaddöntők során még hömpölygő tömeg jellemezte a Vörös teret és környékét, addig ez mostanra visszaesett átlagos, hétköznapi forgalomra. Ez persze érthető, mivel mindössze nyolc válogatott maradt versenyben, ráadásul az orosz fővárosban legközelebb jövő szerdán rendeznek mérkőzést, méghozzá a második elődöntőt, azaz vélhetően azok a drukkerek is elhagyták Moszkvát, akiknek a kedvencei még érdekeltek a tornán.

Az egyetlen hely a Lenin-mauzóleum, amelybe most is csak több órás sorbanállás után lehet bejutni. Ezenkívül még a Vörös téren lévő kisebb vb-központban kell némi várakozás ahhoz, hogy az ember csocsózzon, vagy kipróbálja a magyar fejlesztésű teqballt és a célba rúgást egy virtuális kapus ellen.

Ezzel szemben a szintén rendkívül népszerű turistaprogram, a kétórás hajókázás a Moszkva-folyón, jelenleg alig vonz látogatókat, holott ezt megelőzően szinte telt ház volt a fedélzeteken. A fővárost keresztülszelő folyóról számos híres épület megtekinthető, így a Boldog Vazul-székesegyház, a Kreml, színházak és katedrálisok sora, a Védelmi Minisztérium központi épülete, a Gorkij Park, vagy éppen a döntőnek otthont adó Luzsnyiki Stadion, illetve a Lomonoszov Egyetem központi épülete, amely előtt 25 ezer érdeklődő befogadására alkalmas szurkolói zónát alakítottak ki.

A bárok még délután is konganak az ürességtől, miközben hétvégén, de még hétfőn és kedden is szinte lehetetlen volt szabad asztalt vagy széket találni. A sétálóutcákon csak lézengenek a járókelők, válogatott mezt pedig csak elvétve egy-két ember visel, holott néhány napja mintha kötelező lett volna azt hordani.

A vb-hangulat jelenleg a múlté Moszkvában, talán csak a hazai csapat szombati, horvátok elleni negyeddöntője jelent majd kivételt a következő fővárosi meccsig, amelyre még hat napot kell várni.

Ezek érdekelhetnek még

2026. Szeptember 10. 08:00, csütörtök | Sport

Bajnokok Ligája - Szoboszlai góllal, a Liverpool győzelemmel kezdett

Szoboszlai Dominik góllal, csapata, a Liverpool pedig az Atlético Madrid 2-1-es legyőzésével kezdett a labdarúgó Bajnokok Ligája nyitófordulójának szerdai játéknapján.

2026. Szeptember 09. 07:00, szerda | Sport

Női kosárlabda-vb - Győzelem Japán ellen, 40 év után nyolc között a magyarok

A magyar női kosárlabda-válogatott 84-63-ra legyőzte Japánt kedden a berlini világbajnokság rájátszásában, ezzel bejutott a negyeddöntőbe, melyben csütörtökön a címvédő amerikai csapattal találkozik.

2026. Szeptember 08. 13:00, kedd | Sport

Nemzetek Ligája - Belfastban 800, Nagyszombatban 1850 magyar szurkoló lehet a stadionban

A magyar labdarúgó-válogatott soron következő két idegenbeli mérkőzésére péntektől, illetve jövő hétfőtől tudnak jegyet váltani a szurkolók.

2026. Szeptember 07. 09:00, hétfő | Sport

Labdarúgó NB I - Tíz év után pontot szerzett az Újpest az FTC otthonában

Az Újpest kétgólos hátrányból felállva 2-2-es döntetlent ért el az ősi rivális Ferencváros vendégeként a labdarúgó OTP Bank Liga hetedik fordulójának vasárnapi játéknapján.