Hírek
2019. Március 10. 19:14, vasárnap |
Helyi
Forrás: Pápa-ma.hu
Gyenge játék és döntetlen az első hazai találkozón
Az előző fordulóhoz hasonlóan ezúttal is meg kellett elégednie az egy ponttal a Perutz FC-nek, mely tíz emberrel fejezte be a Dunaharaszti elleni mérkőzést.
A III. kerület ellen elveszített két pont után a hazai bemutatkozáson az volt a célja a pápaiaknak, hogy egy magabiztos sikerrel indítsák a tavaszi idényt. Szabó Zsoltra ötödik sárga lapja miatt nem számíthatott Rozmán edző, aki Vallejosnak szavazott bizalmat a kezdőben, ez volt az egyetlen változtatás az elmúlt héthez képest.
Két vendég lövést jegyezhettünk fel az első tíz percben, ám Szigetinek egyik alkalommal sem kellett játékba avatkoznia. A 14. percben egy szép Ivancsics-Vallejos egyérintő után Iványi elé került a labda, aki a lecsorgó labdát a hosszúba emelte, igaz, ehhez némi szerencse is kellett 1-0. A gól után lendületben maradt a Pápa, két komoly Tóth lehetőséget láthattunk, ám Gatyel kapus mindkét próbálkozást bravúrral hárította. A kimaradt helyzetek megbosszulták magukat, a 25. percben ugyanis egy szabadrúgás után 12 méterről Nichenko emelt a kapuba 1-1. Sőt tíz perccel később már a vendégek vezettek, Iványi eladott labdáját megint Nichenko gurította a bal alsóba 1-2. A 44. percben egy szöglet után Böröczky belsőzte kapura a labdát, Gatyel azonban ujjheggyel szögletre tolta a játékszert.
A második játékrész elején folytatódott a vendégek kapusának bravúrsorozata, ezúttal Ivancsics löketét ütötte fölé, mint később kiderült, egészen a 80. percig ez volt a hazaiak egyetlen kaput eltaláló lövése. Tíz perccel a lefújás előtt egyenlített a Perutz, egy jogosan megítélt szabadrúgást Hanzl tekert a kapuba 2-2. A 85. minutumban Ivancsics két perc alatt két sárgát szedett össze, így a Pápa tíz emberrel fejezte be a meccset, az eredmény pedig nem változott.
Perutz FC - Dunaharaszti MTK 2-2 (1-2) Gsz.: Iványi, Hanzl ill. Nichenko 2
Rozmán László: Természetesen nem vagyok elégedett az egy ponttal, idei első hazai bajnokinkon mindenképp nyerni szerettünk volna. Több fordulópontja is volt a meccsnek, sajnos ezekből nem mi jöttünk ki jól, 1-0 után három komoly helyzetünk volt, ha abból legalább egyet értékesítünk, meggyőződésem, hogy nyerünk. A második félidőben azt kaptuk, amire számítottunk, a Dunaharaszti át sem jött a félpályán, csak kontrára játszott és próbált pontrúgásokat kiharcolni.
Perutz stadion, 300 néző, v. Juhász (Rigó, Bőhm).
Perutz FC: Szigeti - Nagy T., Dóczi, Császár (Bohner 45.), Böröczky - Baldauf (Hanzl 70.), Iványi (Benecz 70.), Szilágyi, Ivancsics - Vallejos, Tóth L., edző: Rozmán László.
Dunaharaszti: Gatyel - Bíró, Rétsági, Honti, Márton - Szalánszki (Vitányi 87.), Gacsal, Farkas, Dallos - Nichenko, Torkos (Mészáros 80.), edző: Króner Péter.
A Perutz FC március 17-én 16 órai kezdéssel az éllovas Ajkához látogat.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Március 20. 15:44, péntek | Helyi
Meghalt a 8-ason elütött fiatal rendőr
Tragikus közlekedési balesetben vesztette életét egy fiatal rendőr 2026. március 19-én hajnalban Veszprém külterületén. A rendőr szolgálatteljesítés közben szenvedett halálos balesetet a 8-as főúton.
2026. Március 20. 10:00, péntek | Helyi
Édes múlt: városi séta a pápai cukrászdák nyomában
Különleges hangulatú városi sétára invitálja az érdeklődőket a Jókai Mór Városi Könyvtár: az „Édes múlt – cukrászdák Pápán” című program során a résztvevők a város egykori cukrászdáinak történetével ismerkedhetnek meg
2026. Március 20. 09:08, péntek | Helyi
Leromlott utak, betöltetlen praxisok, elmaradó fejlesztések – Molnár Bálint a térség problémáiról beszélt
Sajtótájékoztatót tartott Molnár Bálint, a Demokratikus Koalíció Veszprém vármegye 4-es számú választókerületének országgyűlési képviselőjelöltje, melyen a térség helyzetéről és a választás tétjéről beszélt.
2026. Március 20. 07:07, péntek | Helyi
A Bűnvadászok ismét Pápára érkeznek
Ismét Pápára látogat a Mi Hazánk Mozgalomhoz köthető Bűnvadászok csoport: március 21-én, szombaton közönségtalálkozót tartanak a város főterén.
