Városlista
2026. március 20, péntek - Klaudia, Alexandra

Hírek

2019. Március 23. 18:05, szombat | Helyi
Forrás: Infopapa.hu (Szalóky Zsolt)

Emberelőnyben sem bírt a tök utolsóval a Perutz

Emberelőnyben sem bírt a tök utolsóval a Perutz

A sereghajtó Pénzügyőr csapata látogatott a tavasszal nyeretlen Perutz otthonába. A pápai csapat hiába játszott 30 percet emberelőnyben, helyzetig is alig jutott el.

Rozmán László csapatának két döntetlen és egy vereség után a tabella utolsó helyén álló Pénzügyőr ellen hazai pályán nem lehetett más célja, mint a győzelem megszerzése. A kiesés elől menekülő gárda ennek ellenére egyáltalán nem játszott alárendelt szerepben, a Pápa elképzelés nélkül focizott az első játékrészben még csak kapura tartó lövése sem volt.

A második félidőben Baldauf és Vallejos beállítását követően volt némi előrelépés a játékban, de igazi gólhelyzetet a szünet után sem tudott kialakítani a Perutz, sőt, az 58. percben a vendégek játékosa állt közel a vezetés megszerzéséhez, de közelről fölé lőtt Füleki.

A 60. percben a csereként pályára lépő Despotovic kapta meg második sárga lapját, így a Pénzügyőr tíz emberre fogyatkozott. Sajnos azonban 30 perc emberelőny sem volt elegendő a Perutznak arra, hogy legalább egy komoly gólhelyzetet kialakítson, így a tök utolsó Pénzügyőr csapata egy ponttal távozhatott a Perutz-stadionból.
A lefújást követően a pápai szurkolók is hangot adtak nemtetszésüknek, többen a korábbi edzőt, Marton Miklóst éltették a lelátón, végül a pápai játékosokkal közösen próbáltak rájönni a gyenge szereplés okaira.

Rozmán László: Az első félidő egy az egyben értékelhetetlen volt. A második felvonásban próbáltunk nagyobb nyomást gyakorolni az előbb tíz, majd a kiállítás után kilenc emberrel védekező ellenfélre, sajnos sorra rossz döntéseket hoztunk. Azt látom, hogy felállt védelem ellen nem tudjuk mit kell játszani, hiába beszéljük meg és gyakoroljuk a hét folyamán. Érthetetlenül állok a mai teljesítmények előtt. Megértem a nézők reakcióit, valószínűleg én is hasonlóan cselekednék, ha a lelátón ülnék. Van egy-két játékos, akinek ma az utolsó lehetőséget adtuk meg, nem tudtak vele élni, ezért olyan labdarúgókra van szükségünk, akik 90 percen keresztül képesek csúszni-mászni a pápai sikerért – nyilatkozta a tréner a Pápa-ma.hu-nak.

Perutz FC - Pénzügyőr SE 0-0
Pápa, Perutz stadion, 300 néző, v.: Juhász (Kulman, Ország).
Perutz FC: Sánta - Bohner, Császár, Tiba - Nagy T., Hanzl (Jurik 69.), Szilágyi, Iványi (Baldauf 46.), Benecz - Ivancsics (Vallejos 46.), Tóth, edző: Rozmán László.
Pénzügyőr SE: Czuczi - Vitelki, Tóth, Buzás, Nagy B., Szabó B. - Cseh, Karvalics, Brkic (Despotovic 21.) - Füleki (Burka 65.), Jovánczai (Suscsák 46.), technikai vezető: Ilyés Attila.

Címkék: labdarúgás, perutz, Sport

Ezek érdekelhetnek még

2026. Március 20. 15:44, péntek | Helyi

Meghalt a 8-ason elütött fiatal rendőr

Tragikus közlekedési balesetben vesztette életét egy fiatal rendőr 2026. március 19-én hajnalban Veszprém külterületén. A rendőr szolgálatteljesítés közben szenvedett halálos balesetet a 8-as főúton.

2026. Március 20. 10:00, péntek | Helyi

Édes múlt: városi séta a pápai cukrászdák nyomában

Különleges hangulatú városi sétára invitálja az érdeklődőket a Jókai Mór Városi Könyvtár: az „Édes múlt – cukrászdák Pápán” című program során a résztvevők a város egykori cukrászdáinak történetével ismerkedhetnek meg

2026. Március 20. 09:08, péntek | Helyi

Leromlott utak, betöltetlen praxisok, elmaradó fejlesztések – Molnár Bálint a térség problémáiról beszélt

Sajtótájékoztatót tartott Molnár Bálint, a Demokratikus Koalíció Veszprém vármegye 4-es számú választókerületének országgyűlési képviselőjelöltje, melyen a térség helyzetéről és a választás tétjéről beszélt.

2026. Március 20. 07:07, péntek | Helyi

A Bűnvadászok ismét Pápára érkeznek

Ismét Pápára látogat a Mi Hazánk Mozgalomhoz köthető Bűnvadászok csoport: március 21-én, szombaton közönségtalálkozót tartanak a város főterén.