Városlista
2021. március 2, kedd - Lujza

Hírek

2020. Február 20. 09:26, csütörtök | Helyi

Előadás egy elfeledett személyiségről

Előadás egy elfeledett személyiségről

Magyarország egy méltatlanul elfeledett közjogi méltóságáról, a devecseri születésű, de Dákán és Pápán felnövekedő-diákoskodó Hock János római katolikus lelkipásztorról, irodalmárról, kora legnépszerűbb egyházi személyiségéről, kora „Pál Feri atyájáról” – „Böjte Csabájáról”, a tiszavirág életű Magyar Nemzeti Tanács elnökéről tartott előadást Kerecsényi Zoltán lokálpatrióta, az Elsősorban pápai Városbarát Egylet (EpVE) ügyvivője.

Az előadó a történelmi személyiség születésének 160. évfordulója kapcsán, a múlt év végén már készített oldalunkon egy tartalmas összeállítást, azonban mostani, február 19-i előadásában – melyet a helyi honismereti klub, illetve az EpVE megjelent érdeklődői előtt tartott a városi könyvtárban – rendhagyó módon vetített képekkel, valamint a saját maga által gyűjtött, tulajdonában őrzött eredeti dokumentumok bemutatásával ismertette Hock János életpályáját, munkásságát. Előadását a hamarosan, az idei húsvétra megjelenő, Hockról szóló kis kiadványának ízelítőjéül szánta hallgatósága figyelmébe. Kerecsényi Hock alakjának, emlékének tisztelője. Nem véletlenül, hiszen élete első Bibliája gyermekkorában az a kicsiny méretű Képes Biblia volt, amit még Hock készített 1900-ban. S a közelmúltban Hock János Beszélgető és Jótékony Csoport néven civil kisközösséget is szervezett.

Hock János 1859. december 31-én született Devecserben, majd a család a Pápa melletti Dákára költözött, ahol az édesapa a falu jegyzője lett. Tőle – mint egykori negyvennyolcastól – eredt Hock János hazafias érzülete, kossuthos hagyománytisztelete. Nem hiába politizált egész életében demokratikus-függetlenségi szellemben, s lett később a Kossuth-párt elnöke is.

Hock János Pápán végezte középiskolai tanulmányait, előbb a bencés gimnáziumban, majd a református kollégiumban. Pápáról a veszprémi teológiára került, 1882-ben szentelték pappá, és tizenhét évig vidéken lelkészkedett. 1887-ben kezdte meg politikai pályáját szabadelvű párti képviselőként. Később más pártok tagja lett, és minden választáson mandátumot nyert; – huszonnyolc évesen lett először országgyűlési képviselő. Neve ekkor vált szélesen ismertté.

1899-ben Budapesten kőbányai, 1912-től pedig józsefvárosi plébánosként szolgált. Mindvégig kiterjedt irodalmi tevékenységet folytatott: verseket, novellákat, színdarabokat, cikkeket írt. Óriási népszerűségre tett szert imakönyveivel, hitéleti kiadványaival, szónoklataival. „Aranyszájú papnak” becézte a nép, templomi prédikációira valóságos „búcsújárás” indult Budapest számos kerületéből, sőt még más felekezetekből is. Protestáns körökben is tiszteletnek-szeretetnek örvendett.

1906-tól függetlenségi párti képviselő, Justh Gyula, majd Károlyi Mihály híve lett. Megrögzött pacifista, háborúellenes volt, rendíthetetlenül küzdött az általános választójogért.

1918 októberében tagja, majd a forradalom győzelmét és Károlyi miniszterelnöki kinevezését követően elnöke lett a Magyar Nemzeti Tanácsnak. Ő kiáltotta ki az első Magyar Köztársaságot; vezetésével kereste fel és köszöntötte a Tanács küldöttsége lakásában a nagybeteg Ady Endrét.

Miközben Magyarország megkapta az ún. Vix-jegyzéket, amit a kormány elutasított, és ez alatt a hátterekben a szociáldemokraták árulást követtek el, szövetkezve az Oroszországi Kommunista Párt magyar csoportjának Magyarországra irányított tagjaival, Hock és még néhányan becsületből kitartottak Károlyi mellett. Azonban „érezniük kellett, hogy egyre inkább mellékszereplővé válnak egy olyan darabban, amely elveszítve eredeti szerzőjét már önmagát írja tovább. Hock János nem volt átlagos pap, de Károlyi oldalán valósággal a próféta szerepét töltötte be: megjövendölte a jó időket még októberben, s előre jelezte a bukást is, amikor a szocialisták Károlyi fejére nőttek.” – írja Hatos Pál „Az elátkozott köztársaság” című, nemrég megjelent könyvében.

Aztán a Tanácsköztársaság beköszöntével Hock is emigrációba kényszerült. Több országot bejárt Ausztriától az Egyesült Államokig, közben írásaival és élőszóval is tiltakozott a magyarországi visszásságok, a fehérterror kegyetlenségei ellen. Bár tudta, hogy bíráló hangjáért vád alá helyezik, 1933-ban hazatért, itthon akarta bevégezni az életét. A dr. Töreky Géza vezette hírhedt bírósági tanács egyévi börtönre ítélte, pedig semmi köze nem volt a proletárdiktatúrához. Súlyos betegen, hetvenöt esztendős korában kezdte meg büntetésének letöltését. Nyolc hónapot töltött fogságban. Mintegy húszezer ember írta alá kegyelmi kérvényét. Rabkórházban írta „Börtönvirágok” című könyvét, melyben hitet tett a polgári demokrácia eszméi mellett. 1936. október 10-én hunyt el Budapesten. A Kerepesi-temetőben máig meglévő sírhelyét – mely hosszú ideig igencsak elhanyagolt állapotban volt – nemrégiben a temető vezetése példás módon megtisztította, kiszabadította a természet fogságából, Kerecsényi Zoltánék pedig tavaly elzarándokolva oda, az emlékezés jeleként nemzeti színű szalaggal kötötték át a síroszlopot.

Kerecsényi Zoltán hangsúlyozta: Hock János nem volt gonosz ember. Tény, hogy –
1918/19-ben az ország élére kerülve – Károlyival voltak ideáik, fel kívánták eleveníteni a kossuthi gondolatokat. Tény, hogy törvénybe iktatták a sajtó-, az egyesülési és gyülekezési szabadságot. Tény, hogy a világháború következtében az összeomlás szélére sodródott gazdaság, a tömegessé vált nyomor és infláció körülményei között szociális reformokat hoztak (bár sajnos regnálásuk öt hónapja alatt igencsak kevés dolog megvalósítására volt lehetőségük): a munkanélküli segélyt, az adóhátralék elengedését, a tizennégy éven aluli gyermekek foglalkoztatásának betiltását, emelték a béreket, a leszerelt katonáknak jelképes végkielégítést adtak, tervezték a nyolcórás munkanap bevezetését és a társadalombiztosítás kiterjesztését. S kevesen tudják, de az is tény, hogy a Horthy-korszak egyik kedvelt irredenta szlogenje, a „Nem! Nem! Soha!” is hozzájuk kötődik, ők íratták azt először a plakátokra, nem Horthy kormányzóék találták ki. Tény, hogy az első köztársasági elnök és köre ellenezte a nagyhatalmi imperializmust, különösen az osztrák-német szövetséget, amelyről sejtették, hogy a sír szélére vezethetik Magyarországot (s ez a sejtés ugyebár 1944/45-ben be is következett). Károlyi nem volt hajlandó aláírni a trianoni békénél még enyhébb fegyverszüneti szerződést sem, ő volt az első, aki kimondta 1919 februárjában: „Nem! Nem! Soha! Nem, nem, soha nem írok alá olyan békeszerződést, amely Magyarországot feldarabolná.

Kerecsényi elmondta, ő egy kortárs történész, Csunderlik Péter megállapításaival tud egyetérteni, aki szerint túlzás Hockékat-Károlyiékat hazaárulónak aposztrofálni; békés körülmények között biztos, hogy nyugodtan elvezethették volna az országot, de az 1918/19-es elképesztően nehéz helyzet kezelése bizony meghaladta a tehetségüket; arról nem is beszélve, hogy a fejükben lévő romantikus ideák és a valóság, például az Antant politikája sem voltak köszönőviszonyban egymással. Mindenesetre ezeknek a tizennyolcas magyar politikusoknak még voltak ideáik.

Nád N. Károly István 1936-os Hock-emlékkönyvéből is idézett hallgatóságának Kerecsényi Zoltán:

„...tragikusan alakult sorsával kapcsolatban le kell szögezzük azt a történelmi tényt és igazságot, hogy Hock János sohasem volt a szélsőségek, autokrata rendszerek, vagy bármilyen diktatúrák híve, hanem a népszabadságnak krisztusi értelemben vett harcosa volt, ki céljai elérésében éppen csak annyit vétett, hogy az erőszakos és véres eszközök helyett a legnemesebb fegyvert: a Szeretetet választotta. Ezt pedig senki nem vetheti szemére, de különösen nem helytállók azok a vádak, amelyek már oly sokszor és felelőtlenül hangzottak el ellenfelei ajkáról és amelyek provokáló hangjuk dacára sem találtak visszhangra azoknál, akik hivatásuknál és magyaros érzetüknél fogva a megtorlás eszközeihez nyúlhattak volna…

A papi pályát nem kenyérkeresetnek tekintette. Az elhivatottság biztos tudata vitte arra az útra és pályára, melyet befutott. Rendületlenül és végig megmaradt nagy hite és még nagyobb emberszeretete mellett. Apostolnak érezte magát, aki ebben az érthetetlen korszakban, ebben a kiismerhetetlen társadalmi káoszban ott állt számos és számottevő paptársai között, mint a szeretet igazán önzetlen hirdetője. Lelke át volt itatva attól a szeretettől, amelyet hirdetett. Minden embernek akart juttatni ebből a szeretetből. De ehhez szűk térnek bizonyult a szószék. A nyilvánosság és közszereplés felelősségterhes területeire kellett lépnie, hogy eszméit, nagy elgondolásait közölje az embermilliókkal. És mik voltak ezek az eszmék? Hit, vagy politika? Hock Jánosnál mindkét eszme magán viselte a jóság, szeretet és megértés kritériumait. »Minden embernek joga van élni« – mondotta egyszer és többször. A legősibb jognak ez az egyszerű formulája képezte politikai világnézetének alapját. Élni! Ennél többet Isten sem adhat. Ez az élőlények összességének legfőbb princípiuma. De Hock János még ezt is megtoldotta: Emberileg élni!
Az embert minden teremtett lény fölött állónak és kiváltságosnak tartotta. Testvér volt számára minden rendű és rangú ember. Isteni vérkapcsolatot sejtett az emberek között. Ez pedig elég súlyos érv volt ahhoz, hogy minden embert testvérének tekintsen.
A politikában is testvérháborút látott, mert az életet és az élettel járó örömöket isteni ajándéknak tekintette és nagy szeretetében gyökerező meggyőződése azt diktálta, hogy minden ember a világi javak tekintetében is egyforma örököse Istennek és hogy minden ami van, Istentől származó hagyaték, melyben egyaránt részesülhet minden ember. És ezért volt az igazság harcosa is Hock János. Politikájának egyik legfontosabb alapja is az igazság volt.
Egyszer azt mondotta, hogy minden emberi igazságtétel a legjobb esetben csak jóhiszemű kísérlet. De vajjon kinek volna megnyugtató kritériuma egy igazságtételre nézve? tette fel a további kérdést. Nehéz erre válaszolni, folytatta Hock János, mert minden igazságtételnél két fél érdekei jönnek számításba. És vajjon melyik fél oldalán van a megnyugtató igazság?
Nála az igazság keresésében a kiegyenlítő pont a szeretet volt.
A hegyi beszéd gyönyörűségétől áthatva, mindig és minden igazságot és igazságtételt erre alapozott. Nála az igazság inkább a szeretet, mint az értelem ügye volt. Szívjóság és felelősségérzet vezette minden olyan cselekedeténél, mikor beleszólt az emberiség sorsába.
Ez a tulajdonsága leginkább politikai életében ütközik ki a legvilágosabban. Szabadelvű, haladó irányú eszméi az ellenzék soraiba kényszerítették. Közel három évtizedes képviselői szereplése igazolja Hock Jánost, a legjobban mint embert, mint tisztakezű, becsületes politikust és mint igazi magyar embert. A politika tág terén kínálkozó lehetőségek közül csak azokat vette igénybe, melyek eszméinek megvalósítását segítették elő. Számára a közszereplés nem jelentett vagyoni előnyöket. Anyagilag teljesen független maradt minden párttól, politikától és közszerepléstől, de az erkölcsi kapcsolat annál erősebben fűzte őt mindezekhez. Legnagyobb tisztelői politikai ellenfelei közül kerültek ki. Világos, nyílt jelleme nem tűrt semmiféle alakoskodást… Hogy milyen messze volt Hock Jánostól az alakoskodás és szemforgatás, mi sem bizonyítja jobban, hogy ez az egyszerű, falusi jegyzőházból kipattant élet a nagy lendület dacára sem jutott azokba a társadalmi magasságokba, amelyeket nálánál sokkal kisebb kaliberű és tehetségű emberek értek el.
Mint pap: a Józsefváros plébánosa, mint politikus: a Nemzeti Tanács elnöke. Ez volt a két legmagasabb pont az életében. Nem verejtékezve érte el ezeket a magaslatokat (ha ugyan magaslatoknak lehet nevezni ezeket), talán éppen az került megerőltetésébe, hogy ne jusson ezeknél a pontoknál magasabbra. Nem volt titok, hogy Hock János előtt minden út nyitva állt a legmagasabb főpapi székig. De tudott dolog az is, hogy Hock János nem tört könyökével utat magának akkor, mikor a forradalmi Magyarország egy új politika és új alkotmány bizonytalan, ingatag terére lépve elnököt keresett a parlamentet helyettesítő és végrehajtó hatalmat jelentő Nemzeti Tanács élére.
Hock János elnökké választása nem politikai taktika volt, hanem spontán megnyilatkozása az összesség akaratának és bizalmának.
És bölcsen választott a nép. Mert ha Hock Jánosban nem is kapta meg azt, aki a forradalom vívmányait megtartotta volna, vagy aki meg tudta volna gátolni a magyarságra szakadó roppant szerencsétlenséget – egyet azonban mégis megtett: fehérré tette azt a forradalmat, amely a világháború véres talajából nőtt ki. Ez pedig már magában nagy érdem. Hock János nem ismert erőszakot. A szerény és jóságos lelkeknek nem megfelelő eszköz a forradalom. Lehet, hogy az októberi örömujjongást követő véres vörös uralom éppen ennek következményeképpen tudható be. Mert égig érő különbséget látunk e két forradalom között…”

Példája ő a papnak, aki a demokráciát össze tudta egyeztetni a legtisztább hitvallással. Sokat vitatott pont ez ma egyesek részéről…” – írta a hajdani polgári demokrata napilap, a Világ hasábjain 1946 októberében Fodor József költő-író. Hock ilyen-olyan tisztségeiben a politika humanizálására, emberarcúvá tételére törekedett, aki képviselőként, helyi papként, plébánosként mindig is „lent” volt az emberek között, ismerte, segítette a szegényeket, aki számtalanszor jelezte, a demokrácia nem zárja ki a vallást, a hitet, az evangéliumot. Csernoch János hercegprímásnak írta egykor: „A forradalom érik mindenütt. Ennek mérséklő és levezető csatornája akarok lenni, hogy a vízözönben az egyházam bárkáját mentsem. Az új igazságokat akarom összeegyeztetni a régiekkel. Saját testemmel!

Kerecsényi Zoltán kiemelte, Hock Jánost nagy szociális érzékenység jellemezte egész életében; elkötelezetten állt ki mindig a peremen élők, a nincstelenek, a kétkezi dolgozók mellett. Szívesen jótékonykodott, számtalan karitatív akciót indított plébániáiról, alapítványt, munkásgimnáziumot szervezett, az emberek több alkalommal kérték fel jótékonysági estek védnökének, sőt még a reformátusok javára is, mert tudták, népszerűsége, jelenléte miatt sokkal több résztvevőre, és így támogatóra számíthattak, mint nélküle. Végül Kerecsényi elmondta, nem tabu, hogy Hock szociális elkötelezettségét szabadkőművessége is jelezte. 1890 és 1894 között volt tagja a mozgalomnak, amely Kazinczy szavaival élve: „…egy kis karikát csinál a legjobb szívű emberekből; melyben az ember elfelejti azt a nagy egyenetlenséget, amely a külső világban van; amelyben az ember a királyt és a legalacsonyabb rendű embert testvérének nézi, amelyben elfelejtkezik a világ esztelenségei felől, s azt látván, hogy minden tagban egy lélek, t.i. a jónak szeretete dolgozik, öröm könnyeket sír, amelyben ki-ki igyekezik embertársainak nyomorúságát aszerint amint tehetsége engedi, könnyíteni, amelyben ki-ki olvasni, tanulni, szerzetes atyjafiait munkái, írásai, példái által tanítani tartozik…”

Hogy mennyire volt korában széles körben ismert, elismert Hock János, azt jól jellemzi még Hatos Pál „Az elátkozott köztársaság” című művében is: „…az akkori idők legnépszerűbb egyházi szónoka volt, akinek a Tolnai Világlapja – a korszak legkedveltebb képes újságja – ugyanúgy reklámozta imakönyveit, mint manapság Pál Feri atya vagy Csaba testvér írásait saját kiadóik...”

(Forrás: EpVE-Hírlevél,
fotók: EpVE, SzR)

Ezek érdekelhetnek még

2021. Március 01. 10:11, hétfő | Helyi

A zebrán ütötte el a gyalogost a 20 éves pápai férfi, eljárás indult ellene

A Pápai Rendőrkapitányság befejezte az ügy vizsgálatát.

2021. Március 01. 08:26, hétfő | Helyi

Győzelemmel kezdte a szezont a Perutz!

A mérkőzés hosszabbításában sikerült megszereznie a pápai csapatnak a győzelmet érő találatot.

2021. Február 28. 12:55, vasárnap | Helyi

Letesztelték a BMX-esek az új pápai skatepályát!

A létesítmény TÜV minősítéséhez volt szükség az úgynevezett begördülésre. A sportolók szerint kiváló lett az új pálya.

2021. Február 27. 08:42, szombat | Helyi

Áramszünet lesz több pápai utcában!

Az áramszolgáltató gallyazási munkálatokat végez március első napjaiban.