Hírek
2019. Szeptember 22. 09:25, vasárnap |
Helyi
Forrás: Infopapa.hu (Szalóky Zsolt)
Elképesztő hajrával jutott tovább a Perutz a Magyar Kupában
A 87. percben még a hazai Ceglédi VSE vezetett a szombati mérkőzésen, ám a 89. és a 94. percben megfordította a találkozót a Perutz FC.
A Magyar Kupa 6. fordulójában Ceglédre, az NB III keleti csoportjának listavezetőjéhez utazott a pápai csapat. A Ceglédi VSE honlapjának tudósítása szerint a hazaiak birtokolták többet a labdát, az első helyzetükre a 22. percig kellett várni, amikor Kun lövését hárította a pápaiak hálóőre.
Az első vendég lehetőség a 33. percben adódott, Mikler kapus azonban védeni tudta a közelről leadott pápai kísérletet.
A második félidőben sem forogtak sokszor veszélyben a kapuk, a ceglédi honlap két hazai helyzetről számol be. Amikor már mindenki azt gondolta, hogy hosszabbítás fog következni, a meccs hajrájában felgyorsultak az eseménye. A 87. percben Pesti révén megszerezte a vezetést a hazai csapat, ám nem sokáig örülhetett a ceglédi publikum. Két perc sem telt el és a Pápa egyenlíteni tudott Szabó Zsolt találatával, majd egy kapu előtti kavarodást követően a 92. percben tizenegyest ítélt a játékvezető. A büntetőt Hanzl Máté értékesítette, így a néhány perccel korábban még kiesésre álló pápaiak örülhettek a végén. Csapatunk továbbjutott a Magyar Kupában.

Fotó: Ceglédi VSE
Ezek érdekelhetnek még
2026. Július 22. 11:19, szerda | Helyi
Szénabálák égtek Marcaltőnél
A tűzoltók három vízsugárral fékezték meg a lángokat.
2026. Július 22. 07:33, szerda | Helyi
Forgalmi és parkolási korlátozások a Március 15. téren
Az E.ON tájékoztatása szerint 2026. július 21. és július 24. között transzformátor-állomás cseréje miatt ideiglenes forgalmi és parkolási korlátozások lépnek életbe Pápa belvárosában, a Március 15. téren.
2026. Július 21. 20:09, kedd | Helyi
Országos bajnokságot rendeznek a Bakonyban – kerékpárosokra kell számítani az erdei utakon
Július 26-án, vasárnap rendezik meg a Bakony Gravel Országos Bajnokságot, amelynek versenyközpontja a Huszárokelőpusztai Vadászház lesz.


