Hírek
2024. Január 25. 17:30, csütörtök |
Helyi
Forrás: Infopapa.hu (Szalóky Zsolt)
Együttműködési megállapodást írt alá a PELC és az Illés Akadémia
A megállapodás aláírását megelőzően Nagy Mihály, a PELC szakmai vezetője elmondta, hosszú előkészítés előzte meg ezt az ünnepélyes alkalmat, hozzátéve, egy mindkét fél számára előnyös egyezség jött létre a két nevelőegyesület között.
Bakos Roland, az Illés Akadémia szakmai igazgatója arról beszélt, hogy ugyan rendkívül örömteli ez az alkalom, de nem újkeletű a közös munka, hiszen a PELC-cel hosszú évek óta együttműködik az akadémia, nagyon jó a kapcsolat a két klub között. - A szakmai kooperáció célja, hogy mi megmutassuk, milyen munka is folyik az Illés Akadémián, így akár a PELC edzőinek a továbbképzéséhez is hozzá tudunk járulni, illetve a tehetségesebb fiatal labdarúgók fejlődését is tudjuk segíteni, a közös munkában - hangsúlyozta.

Grőber Attila, a PELC elnöke úgy fogalmazott, hogy amikor felmerült az együttműködés megkötése a két klub között, ő azt mondta, hogy csak olyan egyezséget érdemes aláírni, amelynek a központjában a gyermekek állnak, hiszen sok olyan fiatal labdarúgó van, akik aztán nem a profi labdarúgásban találják meg a helyüket az életben, ezért fontos, hogy a civil életre is felkészüljön egy ifjú futballista. Grőber Attila szerint Szombathelyen ez a feltétel is adott.
Tóth Péter, a PELC ügyvezető igazgatója azzal egészítette ki az elhangzottakat, hogy céljuk a folyamatos szakmai fejlődés, és a játékosokban rejlő tehetség kiteljesedése, amelyekhez hozzájárulhat az Illés Akadémáival való együttműködés. Az igazgató bízik abban, hogy ezzel a megállapodással elmélyülhet a két klub kapcsolata, közös programok szervezésében, oda-vissza látogatásokban, a folyamatosan fennálló kapcsolatban.

Illés Béla, az Illés Akadémia alapítója hangsúlyozta, az együttműködésnek nagy jelentősége van abban, hogy a tehetségesebb gyermekek ki tudjanak teljesedni. - Itt nem arról van szó, hogy megnézünk egy-egy tehetséges labdarúgót, és néhány mérkőzés alapján döntünk a leigazolásáról, hanem betekintést kapunk a PELC edzői által készített értékelésekbe, többször eljöhetünk megtekinteni a játékosokat, illetve a labdarúgó is eljön hozzánk, akár egy éven át is megfigyelhetjük a játékát a mi csapatunkban és ő is megismerkedhet a nálunk folyó munkával, a szülőkkel együtt. Így mindkét fél magabiztosabb döntést tud hozni az esetleges átigazolás kérdésében - mondta el Illés Béla.

Ezek érdekelhetnek még
2026. Március 17. 18:09, kedd | Helyi
Kulja András járt választókerületünkben
A Tisza Párt politikusa, Kulja András a Veszprém vármegyei 4-es választókerületben járt, ahol Ujvári Szilvia országgyűlési képviselőjelölttel közösen találkozott helyiekkel.
2026. Március 16. 18:22, hétfő | Helyi
Megszüntették a büntetőeljárást Győrffy Balázs ügyében
Megszüntette a büntetőeljárást a Budapesti V. és XIII. Kerületi Ügyészség a korábbi Fidesz-es európai parlamenti képviselő, Győrffy Balázs ügyében – írta meg a 24.hu.

