Városlista
2026. március 20, péntek - Klaudia, Alexandra

Hírek

2019. November 24. 17:34, vasárnap | Helyi
Forrás: Infopapa.hu (Szalóky Zsolt)

Böröczky bombájával nyerte meg az év utolsó hazai mérkőzését a Perutz

Böröczky bombájával nyerte meg az év utolsó hazai mérkőzését a Perutz

A tavaszi szezonból előrehozott bajnoki mérkőzés volt a 2019-es év utolsó találkozója a Perutz-stadionban, amelyen Böröczky Bálint bombagólja döntött.

A kiesés elől menekülő Balatonlelle alakulatát fogadta vasárnap kora délután a Pápai Perutz FC. Bár a tabellán elfoglalt helyezések alapján sima hazai győzelemre lehetett számítani, a játék képe nem mutatott ekkora differenciát a két csapat között.

A vendégek elsősorban a védekezésre helyezték a hangsúlyt, amellyel a pápaiak jól láthatóan nem nagyon tudtak mit kezdeni, a betömörülő védelem ellen igazi gólhelyzetet nem sikerült kialakítani az első 40 percben, bár a mezőnyben uralta a játékot a hazai csapat. A vasárnapi ebédet még javában emésztő közönség először a 29. percben hördült fel, amikor a vendégek 69-es számú játékosát, Benke Bálintot szövegelésért zuhanyozni küldte a játékvezető. A 10 emberre fogyatkozó balatonlelleiek játéka ha lehet, még defenzívebbé vált, ám a 43. percben Böröczky remek egyéni akció után kipókhálózta a felső sarkot, megszerezve ezzel a hőn áhított vezetést.

A vezetés megszerzését követőn a 10 emberrel játszó vendégeket könnyen bedarálja majd a Perutz - gondolhatták sokan a szünetben, ám még a második félidő kezdetét jelző sípszó elhangzása előtt megdőlni látszott az elképzelésük, ugyanis a kissé túlbuzgó Hanzlt figyelmeztette a játékvezető, amiért korán startolt rá a labdára. A bírói döntés nem tetszett a pápai középpályásnak, ennek hangot is adott, az viszont a játékvezetőnek nem tetszett, melyet a piros lap felmutatásával fejezett ki.

10 a 10 ellen indult tehát a második játékrész, amely nem bizonyult egyszerűnek. A vendégek megmutatták, hogy tudnak támadásokat is vezetni, a Perutz játékosait viszont megzavarta Hanzl kiállítása. Többször beszorult a hazai csapat, ám 100 százalékos helyzetet nem tudtak kialakítani a vendégek. A Pápa kontratámadásokkal próbálta bebiztosítani előnyét, több ígéretes akciót is vezetett, ám az utolsó átadásoknál rendre becsúszott egy-egy hiba, ezért újabb gól már nem született. Ha a vártnál nehezebben is, de megszerezte mindhárom pontot és harmadik hazai győzelmét a Perutz FC.

Lengyel Ferenc: Volt adósságunk a közönségünk felé, bízom benne, hogy ebben a két hétben sikerült valamit törlesztenünk. A játékunk az első félidőben jó volt, uraltuk a meccset, a vezető találat után a szünetben arra készültünk, hogy nekikmegyünk és belőjük a mindent eldöntő második találatot. Na, ehhez képest a kiállítás átírt mindent és sokan adósak maradtak a jó játékkal, saját magunkat altattuk el (Nyilatkozat: Pápa-ma.hu)

Győzelmével a Perutz feljött a 4. helyre. Az év utolsó találkozóján Veszprémbe látogat a pápai csapat, a mérkőzést december 1-jén, 13 órakor rendezik a Veszprémi Városi Stadionban.

Címkék: labdarúgás, perutz, Sport

Ezek érdekelhetnek még

2026. Március 20. 15:44, péntek | Helyi

Meghalt a 8-ason elütött fiatal rendőr

Tragikus közlekedési balesetben vesztette életét egy fiatal rendőr 2026. március 19-én hajnalban Veszprém külterületén. A rendőr szolgálatteljesítés közben szenvedett halálos balesetet a 8-as főúton.

2026. Március 20. 10:00, péntek | Helyi

Édes múlt: városi séta a pápai cukrászdák nyomában

Különleges hangulatú városi sétára invitálja az érdeklődőket a Jókai Mór Városi Könyvtár: az „Édes múlt – cukrászdák Pápán” című program során a résztvevők a város egykori cukrászdáinak történetével ismerkedhetnek meg

2026. Március 20. 09:08, péntek | Helyi

Leromlott utak, betöltetlen praxisok, elmaradó fejlesztések – Molnár Bálint a térség problémáiról beszélt

Sajtótájékoztatót tartott Molnár Bálint, a Demokratikus Koalíció Veszprém vármegye 4-es számú választókerületének országgyűlési képviselőjelöltje, melyen a térség helyzetéről és a választás tétjéről beszélt.

2026. Március 20. 07:07, péntek | Helyi

A Bűnvadászok ismét Pápára érkeznek

Ismét Pápára látogat a Mi Hazánk Mozgalomhoz köthető Bűnvadászok csoport: március 21-én, szombaton közönségtalálkozót tartanak a város főterén.