Hírek
2022. Március 20. 19:43, vasárnap |
Helyi
Forrás: Infopapa.hu (Szalóky Zsolt)
Beleszaladt a késbe a Perutz
Nagy arányú vereségbe szaladt bele a pápai Perutz FC hazai pályán.
Perutz FC – BVSC-Zugló 0-6 (0-4)
Gsz.: Szilágyi, Frőhlich, Batizi-Pócsi, Kokenszky, Nagy T. (öngól), Oláh (öngól)
Perutz FC: Dénes – Molnár, Németh B. (Hajnal 46.), Zsirai, Nagy T. – Bence (Márton 46.) – Iványi (Szilágyi 74.), Nagy Z., Kalász, Katona – Oláh. Edző: Weitner Ádám.
BVSC-Zugló: Kovács – Májer (Komódi 76.), Frőhlich (Erdélyi 65.), Nagy, Kokenszky, Szilágyi (Osztovits 76.), Kelemen (Nádor 65.), Batizi-Pócsi, Tamási (Géringer 67.), Ladányi, Tóth. Edző: Buzsáky Ákos.
Pedig jól kezdte a mérkőzést a Pápa, a harmadik percben Katona léc alá tartó bombáját tolta ki bravúrral Kovács, majd Oláh lépett ki a védők között, ám mellé emelt. A folytatásban azonban négy perc alatt három gólt lőtt a BVSC, a Perutz FC facebook oldalának beszámolója szerint előbb Szilágyi tekert a bal alsóba, majd még abban a percben Frőhlich fejjel duplázta meg a vendég előnyt, három perccel később pedig Májer előkészítését Batizi-Pócsi belsőzte a kapuba 0-3.
Az első negyedóra végén próbált szépíteni a Pápa, Nagy szabadrúgása került át a hosszúra, ahol Oláh közelről nem tudott a hálóba továbbítani. A 41.percben azonban négyre nőtt a különbség, Kokenszkytől indult a zuglóiak támadása, jobbra kitett labdájára a góllövőlista vezetője érkezett középen és a beadást az ötös sarkáról higgadtan a kapuba emelte 0-4.
Az 50. percben ismét közel állt a Pápa a szépítéshez, Nagy Zalán lövésére azonban leért Kovács. Még ebben a percben büntetőhöz jutott a Perutz, Oláht rúgták fel a tizenhatoson belül, a jogos tizenegyest maga a sértett végezte el, ám Kovács védeni tudott, sőt a kipattanót is hatástalanította. Az 58.percben Frőhlich bal alsóba tartó tekerését szedte ki bravúrral Dénes, hat perccel később jött az ötödik gól, egy bal oldali beadás Nagy Tamáson megpattanva hullott a gólvonal mögé. A 0-6-os végeredmény a 74.percben alakult ki, egy fővárosi szabadrúgás a menteni igyekvő Oláh-n változtatott irányt és a rövidbe pattant 0-6.
Buzsáky Ákos: Ilyen nagy különbségű győzelemre nem számítottam. Ez egy olyan mérkőzés volt, amikor minden sikerült és az első perctől az utolsóig dominálni tudtunk. Örülök, hogy sorozatban ötödik meccsünkön nem kaptunk gólt, ezt nagy fegyverténynek tartom. Üde színfoltja volt a bajnokságnak a meccs, de ez csak egy volt a többi közül, megyünk tovább, a sorsunk a folytatásban a mi kezünkben van.
Weitner Ádám: Ami lehetősége volt az ellenfelünknek, azt könyörtelenül kihasználták és legyilkoltak minket. Voltak ugyan nekünk is helyzeteink, de ha holnapig játszunk, akkor sem lövünk gólt. Egész héten kemény és agresszív játékot kértünk, ez ma nem valósult meg.
A Perutz a következő fordulóban a Nagykanizsa vendége lesz.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Március 20. 15:44, péntek | Helyi
Meghalt a 8-ason elütött fiatal rendőr
Tragikus közlekedési balesetben vesztette életét egy fiatal rendőr 2026. március 19-én hajnalban Veszprém külterületén. A rendőr szolgálatteljesítés közben szenvedett halálos balesetet a 8-as főúton.
2026. Március 20. 10:00, péntek | Helyi
Édes múlt: városi séta a pápai cukrászdák nyomában
Különleges hangulatú városi sétára invitálja az érdeklődőket a Jókai Mór Városi Könyvtár: az „Édes múlt – cukrászdák Pápán” című program során a résztvevők a város egykori cukrászdáinak történetével ismerkedhetnek meg
2026. Március 20. 09:08, péntek | Helyi
Leromlott utak, betöltetlen praxisok, elmaradó fejlesztések – Molnár Bálint a térség problémáiról beszélt
Sajtótájékoztatót tartott Molnár Bálint, a Demokratikus Koalíció Veszprém vármegye 4-es számú választókerületének országgyűlési képviselőjelöltje, melyen a térség helyzetéről és a választás tétjéről beszélt.
2026. Március 20. 07:07, péntek | Helyi
A Bűnvadászok ismét Pápára érkeznek
Ismét Pápára látogat a Mi Hazánk Mozgalomhoz köthető Bűnvadászok csoport: március 21-én, szombaton közönségtalálkozót tartanak a város főterén.

