A magyar sereg 1241. április 11-én a Sajó-menti Muhinál próbálta elvágni a tatárok útját. A király helytelen tanácsára a sík mezőn sátraikat körben helyezték el. Köteleiket úgy összebogozták, hogy köztük nem védekezni, hanem járni sem lehetett. Batu kán, a tatár sereg fővezére ezt látva így szólt: „Örvendezzünk, társaim, mert bár nagy annak a népnek a száma, mégsem menekülnek ki kezeink közül, mert rövidlátó tanács kormányozza őket. Láttam ugyanis, hogy nyáj módjára valamiféle szűk akolba vannak berekesztve.”

Az éj leple alatt a tatárok a Sajón átkelve bekerítették a magyar hadat. Gyújtónyilaikkal lángba borították a szekértábort, s végzetes vereséget mértek a megzavarodott seregre. Maga a király is alig tudott az országon keresztül a tatárok elől kíséretével az Adriai-tengeren levő Trau szigetére elmenekülni.

IV. Béla rekonstruált arc-szobra a „Hősök, szentek, hódítók – IV. Béla élete és uralkodása” című kiállításon, a székesfehérvári Szent István Király Múzeumban, 2019. augusztus 10-én.
(A kép forrása: 24.hu /Letöltés ideje: 2022. április 17./)

Szász Károly (1829–1905) költő, író, református lelkipásztor „Negyedik Béla” című versének részlete a menekülés hangulatát idézi fel:

„Fut a király sebes lován,
De amint visszanéz:
Tatárcsapat száguld nyomán;
Vele két híve van csupán,
Érette halni kész.

S új völgy nyílik – és új hegyek
Zárják a láthatárt.
És messze a király megett –
A lassú röptű fellegek
Rejtik már a tatárt…

Elnémul a zaj – és leszáll
A fölvert por megint.
Lélegzetet vesz a király,
S a sík mezőn, melyen megáll,
Könnyezve eltekint.

És a végtelen tér felett
Mindent pusztulva lát…
De letörli a könnyeket:
»Ha a becsület elveszett,
Mentsük meg a hazát!«”

A mintegy esztendeig tartó dúlás után – melynek során az ország lakosságának nagy részét legyilkolták, falvait felégették – a tatárok váratlanul visszavonultak Keletre. A hazatérő király hozzálátott az újjáépítés nehéz feladatához. Különböző kedvezményekkel támogatta az ország más részeiről és külföldről érkező telepeseket, akik a lakatlan területeket benépesítették. Erős kővárakat építtetett, s ehhez a feltételhez kötötte a birtokadományozást is. Kiváltságokkal járult hozzá a fallal körülvett városok fejlődéséhez. A védelem megerősítésére behívta az országba a kunokat. Budán új uralkodói központ alapjait vetette meg. Államférfiúi eréllyel és bölcsességgel építette újjá az országot, kiérdemelve az utókortól a „második honalapító” nevet.

A kemenesaljai bazalt tanúhegy, a Kis-Somlyó (régies nevén a Hegyes-Kis-Somlyó) legmagasabb pontján található egy vulkáni eredetű szikla; vélhetően a 4-5 millió évvel ezelőtt működő vulkán „köpte” oda. Nincs társa, egyedül áll a hegy tetején. Úgy tartják a helyiek, hogy a tatárok elől menekülő IV. Béla ezen szikla árnyékában pihent meg, oltotta szomjúságát – mert állítólag anno a kő közelében forrás is volt, abból ivott az uralkodó – mielőtt továbbindult volna. Innen az ún. „Királykő” elnevezés. Az elnevezés alapja egy legenda.

Az elbeszélés szerint a muhi csata tragikus végkifejletét követően, az országot elözönlő tatár hordák elől iszkoló uralkodó előbb Gömörbe, majd Nyitra várába futott, azután Frigyes osztrák herceg Hainburg várába hívta menedéket kínálva; azonban Frigyes ott gyakorlatilag kifosztotta Bélát. Szabadon bocsátása fejében három vármegyét is megszerzett tőle. Bélának egyetlen lehetőség kínálkozott, hogy magát és családját biztonságban tudja: Szlavónia, Horvátország. S bár mai földrajzi ismereteink más útvonalat feltételeznének, Hainburgból Kemenesalja felé vezetett akkor az út. A mai Burgenland és a nyugati határszél abban az időben a Magyar Királyság határmezsgyéje volt, erdőségekkel, gyér lakossággal és csekély közbiztonsággal. Ettől nyugatra már az Alpok vonulatai nehezítették a királyi kíséret ilyen utakhoz nem szokott tagjainak útját, ráadásul pont annak a hercegnek a felségterületén, aki elől immár szintén menekültek. Az egyetlen út tehát a határterületektől keletre eső Kisalföldön keresztül vezetett, így értek Kemenesaljára. És ezen a ponton már a legenda veszi át a történetmesélő szerepét. Eszerint a királyi kíséret, élén az uralkodóval, felkapaszkodott a Kis-Somlyó már feltehetően akkor is szőlőkkel borított tetejére és szétnézhettek a környéken. Sokat persze nem láthattak, hiszen a Kis-Somlyó környéke akkor erősen erdősült terület volt, a Ság és a Kis-Somlyó között cserfákkal teli erdő volt; erre a környék több helymegnevezése is utal.

Az itteniek élénk emlékezettel gondolnak még ennyi évszázad után is IV. Bélára, a tatárok elől menekülő királyra. (A „Harangszó” című evangélikus újság egyik múlt századi, 1915-ös száma arról számolt be, hogy a kissomlyói iskola diákjai – valláskülönbség nélkül – a „Királykőhöz” vonultak fel szavalni március idusán.)

A jeles József Attila-díjas író, szerkesztő, pomológus, Ambrus Lajos „A somlai” című kötetéből tudtam meg, hogy a „Királykő” bronztábláját (melynek felirata: „A tatárok elől menekülő királyunk, IV. Béla 1242 év tavaszán kis csapatával e helyen tartott rövid pihenőt. A környék népe azóta Királykő-nek hívja e kősziklát.”) egy itteni szőlősgazda, egy bizonyos Vajda Lajos bácsi állíttatta az 1990-es évek közepén; sőt azután nem sokkal, 1999-ben még egy egészalakos királyszobrot is (Lesenyei Márta és Kiss Sándor szobrászházaspár alkotását) a borgátai faluközpontban. (A négyszög alapú posztamensen álló szobor az uralkodót királyi palástban ábrázolja. A palást egyben templom-formát is jelképez, utalva arra, hogy IV. Béla volt az, aki a mongol vész után elkezdte az ország újjáépítését.)

Részlet az „Új Kemenesalja” című lap 1996. augusztus 29-i számából:

„Vajda Lajos szavaiból: »A tatárveszély idején, 1242 januárjában a tatár horda átkelt a befagyott Dunán és üldözőbe vette IV. Béla királyunkat. A kis csapat királyával együtt Dalmácia felé menekült, ahova előre küldte a családját, az egyházi és állami kincseket a szent koronával együtt. Az elcsigázott sereg – a síkságon átvágva – felnyargalt a Kissomlyó hegy tetejére, hogy egy kicsit pihenjen és a hegy magasából szemmel tartsa a környéket. A királyt szomjúság gyötörte, vizet kért. A vitézek vizet keresve körülnéztek a hegytetőn, ahol egy nagy sziklaoldal mélyedésében rá is leltek a szomjat oltó, hűs vízre. Azóta hívja a nép e sziklát Királykő sziklájának, a tányérszerű mélyedést pedig IV. Béla tányérjának. 750 éve őrizték elődeink e történetet, szájról szájra adták utódaiknak, hogy mi is ápoljuk és a minket követő nemzedékeknek tovább adhassuk.«”

Ha legenda, ha nem a néhai magyar országvezető idekötődése, a hagyománynak mindenesetre megtartó ereje van. Az viszont biztos, hogy az ország legkisebb borvidékének legkisebb szőlőhegye szomszédságában, Egyházashetyén látta meg a napvilágot 1776-ban hazafias költészetünk és romantikus líránk egyik nagy alakja, a reformkorszakban élt és alkotott Berzsenyi Dániel (akinek szülőhelye dédnagyapáméval azonos), aki maga is negyvenholdas szőlősgazdává vált: „…leglelkesebben a szőlészettel és borászattal foglalkozott; büszkén írta haza apjának Hetyére, hogy »az én szőlőm már most egy közönséges falunak jövedelmét adja nékem«. És majd Sopronba szállítja a borait. Berzsenyi munkájával, ahogy minden szőlőműves, akár a Jóisten – tudjuk ezt Hamvastól –, a legmagasabb rendű emberi tevékenységet végzi. A szőlőművest kedves növénye valóságos ökonómussá avatja, mégpedig a belátóbbak közül. Aki sosem véti el a krédót: nem te vagy az úr, legföljebb csak cifra szolga. Bármit teszel, bármilyen mélynek gondolt ismeretekkel dolgozol, bármekkora szellemi és fizikai energiákat és fáradságot és modern technikákat mozgósítasz: mindig van valami és valaki fölötted…” (Ambrus Lajos: Terra benedicta – részlet)

Részlet Ambrus Lajos „A somlai. Somló – Sághegy – Kis-Somlyó” című művéből:

„Ám ha kimegyek a hegyre, égi béke – minden más lesz. Tudom például, hol virágzik a fekete kökörcsin és a tarka nőszirom, e csodás két virág; rögtön a saját hegyem, a Királykő alatt és mellett. És a szőlők közt, a magasban és távlatok közt biztosan érezni, hogy a lenti dohos, rossz kis mozikban ott ragadt az én kis »csehszlovák filmem«. Itt más dimenziók nyílnak, a tágasság ígérete – akár a makacs Berzsenyi poéta szőlőbeli léthelyzetében például; szüret agg diófával, pislákoló tűzzel és melegítő lángokkal. Ahol őszi bogarak búsongó zsongása van és a »képzelődések álmai« vannak. Vagy az »emlékezet szárnyai«. És hát a föl-fölbukkanó »életphilosophia« is: szerelem és melanchólia és halál, mint a lét alap-attribútumai.

Még két mulatótárs van ébren mellettem:
A szelíd szerelem hamvadó szikrája,
S bús melancholiám szomorgó nótája.

És fenn ülve a hegytetőn, eszünkbe juthat az is, régi teremtésmítosz a világ keletkezéséről, hogy Berzsenyi tudta, értette, át is élte ezeket a legfontosabb esszenciális léttudásokat. Pedig biztosan nem olvasta a buddhista gondolkodás lassú, rövid és tényszerű tanításait az élet mélységeiről:

Mint az égen:
csillag, éjszaka, pislákoló fény,
látomás, harmat buborék,
álomköd, villámfény, felhő,
– ebből készül a világ.”

Írta és összeállította:

Kerecsényi Zoltán
(lokálpatrióta)

(Fotók: PVE, Facebook, Internet)

Felhasznált forrásaim:

– Ambrus Lajos: Terra benedicta. = https://magyarnemzet.hu/lugas-rovat/2019/05/terra-benedicta (Letöltés ideje: 2022. április 17.)

– Ambrus Lajos: A somlai. Somló – Sághegy – Kis-Somlyó. Kortárs Könyvkiadó, Budapest, 2021.

– Királykő, Kis-Somlyó. = https://macskafeszek.hu/latnivalok/kiralyko-kis-somlyo/ (Letöltés ideje: 2022. április 17.)

– Németh Tibor: Itt élned, halnod kell. Apáczai Kiadó, Celldömölk, 1993.

– Orbán Róbert: Királyok és legendák a Kemenes vidéken. = https://www.vaol.hu/helyi-eletstilus/2018/05/kiralyok-es-legendak-a-kemenes-videken (Letöltés ideje: 2022. április 17.)

– Zarándokhely lett a Kissomlyó magasán. = http://cellbibl-digit.cellkabel.hu/ujkem/ujk96.16.pdf (Letöltés ideje: 2022. április 17.)

– IV. Béla (Vas megye, Borgáta, Kossuth tér). = https://www.kozterkep.hu/42430/iv-bela (Letöltés ideje: 2022. április 17.)

Elolvasásra ajánlom:

– Antal Ferenc: 1242 tavasza: a tatárok elhagyják hazánk területét. = https://honvedelem.hu/hirek/1242-tavasza-a-tatarok-elhagyjak-hazank-teruletet.html (Letöltés ideje: 2022. április 17.)

– Bihari Dániel: A világ urával kerültek szembe a magyarok. = https://24.hu/tudomany/2022/04/16/tatarjaras-strategis-szokoar-korvadaszat-kozepkor-tortenelem/ (Letöltés ideje: 2022. április 17.)

– Jamrik Levente: Egy magánmedence alatt rejtőzik IV. Béla király elveszett sírja? = https://index.hu/kultur/jardasziget/2021/10/08/egy-maganuszoda-alatt-rejtozik-iv.-bela-kiraly-elveszett-sirja-/ (Letöltés ideje: 2022. április 17.)

(A nyitóképen Than Mór: IV. Béla menekülése a tatárok elől. /1882. Vászon, olaj./ A kép forrása: https://hu.m.wikipedia.org/wiki/Fájl:Than_Mór_IV._Béla_menekülése.jpg / Letöltés ideje: 2022. április 17./)