Városlista
2024. május 6, hétfő - Ivett

Hírek

2023. Április 30. 19:23, vasárnap | Helyi
Forrás: Infopapa.hu (Szalóky Zsolt)

Várpalotán aratott nagy arányú győzelmet a Perutz

Várpalotán aratott nagy arányú győzelmet a Perutz

Ötöt rúgtak idegenben a pápai fiatalok, ezzel továbbra is a tabella második fokán állnak.

A végkifejlet ismeretében talán meglepő lehet, de egyáltalán nem kezdte jól a találkozót a Pápa, a hazaiak ugyanis Mogyorósi góljával már az első percben megszerezték a vezetést. Szerencsére nem fogta meg a korán bekapott gól a vendégeket, Nagy Krisztiánnak már a 10. percben összejött az egyenlítés, majd még a félidőben megszerezte a vezetést Varga Bence találatával a Perutz.

A szünet után Kun-Szabó Attila is betalált, majd Nagy Krisztián duplázta meg góljai számát, végül pedig Benecz Dániel lőtt a haza kapuba, ezzel kialakítva az 5:1-es végeredményt.

Kun-Szabó Attila: Egy nagyon szervezett csapat ellen játszottunk, egész héten a három védős elleni letámadásra gyakoroltuk. Bár egy szerencsétlen góllal az első percben hátrányba kerültünk, végig kezünkben tartottuk a mérkőzést és akár nagyobb arányban is nyerhettünk volna - nyilatkozta a szakvezető a Pápaimédiacentrum.hu-nak.

A Perutz FC továbbra is a második helyen áll, a csapat május 7-én 17 órától a Szentantalfát fogadja.

Címkék: labdarúgás, perutz, Sport

Ezek érdekelhetnek még

2024. Május 06. 17:55, hétfő | Helyi

Grőber Attila: Van jövőképünk, van programunk!

Több ezer aláírást gyűjtöttek össze a Közösen Pápáért és az Élhető, Gyarapodó Városért Egyesületek, valamint hat ellenzéki párt által támogatott jelöltek, akiket nyilvántartásba vett a választási bizottság.

2024. Május 06. 09:32, hétfő | Helyi

Garázs égett Nagytevelen, rendőrök lőtték ki a gázpalackokat

Nagytevelen egy ingatlan melléképülete teljesen lángba borult május 5-én éjszaka.

2024. Május 05. 12:04, vasárnap | Helyi

Legyőzte a bajnokság favoritját a Perutz!

Hátrányból fordítva, egy sokáig emlékezetes találkozón 2-1 arányban legyőzte a címvédő, első helyen álló Úrkút együttesét a Perutz!

2024. Május 04. 13:25, szombat | Helyi

Elballagott a pápai ifjúság!

A pápai középiskolák idén érettségiző diáksága sétált végig a belvároson, hogy hódoljon a hagyománynak és így búcsúzzon el a pápai diákévektől és a várostól.