Programok | Egyéb
Darázs - Az Iskolai Zaklatás Nem Oké
| Veszprém, Pápa, Erzsébet liget 1.
Pápa kimondja: az iskolai zaklatás NEM OKÉ!
Május 19-én városunkban is elindul az országos kampány, amelynek célja, hogy a színház és a közösségi párbeszéd erejével indítson el valódi változást és lépjen fel az iskolai bántalmazás ellen.
Pápa városa büszkén csatlakozik ehhez az országos kezdeményezéshez.
2026. május 19-én, kedden a „Darázs” című díjnyertes színházi előadás érkezik a Jókai Mór Művelődési Központ színháztermébe Rujder Vivien főszereplésével, hogy megrázó erejű történetén keresztül mutassa meg, milyen mély sebeket hagy maga után az iskolai bántalmazás – és hogy van kiút a csendből.
🎭Az est különlegessége: feldolgozó kerekasztal-beszélgetés
Az előadás után kerekasztal-beszélgetés várja a nézőket, ahol helyi szakértők ülnek egy asztalhoz, hogy közösen gondolkodjanak arról: hogyan előzhető meg a zaklatás, miként ismerhető fel időben, és mit tehetünk együtt a gyerekek biztonságáért és lelki jólétéért Pápán.
Szeretettel várjuk előadásunkra a városban tevékenykedő segítő szakembereket, pedagógusokat, szülőket, fiatalokkal foglalkozó szervezeteket, klubokat, egyesületeket.
Az előadás megtekintése ingyenes, regisztráció itt 👇
https://forms.gle/A7BoWxasRA264i4d8


