Városlista
2025. december 5, péntek - Vilma

Hírek

2021. Február 05. 12:29, péntek | Helyi
Forrás: Infopapa.hu (Szalóky Zsolt)

Zajlik a Türr Gimnázium teljes körű felújításának tervezése

Zajlik a Türr Gimnázium teljes körű felújításának tervezése

A tervek szerint az intézmény főbejárata a Csáky utca felől lesz, ahol egy aulát is kialakítanak, de megvannak az elképzelések arra is, hogy miként kössék össze a főépületet, és a korábbi sportpálya helyén épülő tornatermet.

Mint ismeretes, a kormány 3,5 milliárd forintot fordít a nagy múltú pápai intézmény épületének felújítására. A tervek első elemeit a mai napon mutatta be a népes tevezőgárda egyik tagja, Mezei László Németh Zsoltnak, az intézmény vezetőjének, Egyházi Andrea tankerületi igazgatónak, dr. Kovács Zoltán országgyűlési képviselőnek, valamint dr. Áldozó Tamás polgármesternek.

Mezei Lászlótól megtudtuk, megtörtént az épület szerkezetének a teljes körű felmérése, és elkészültek az első elképzelések, amelyek a hagyományok megtartásával tennék modernné az épületet, a használhatóság maximális figyelembe vételével. Mint mondta, fontos cél, hogy a gimnázium egy komplex létesítményként funkcionáljon, úgy, hogy a korábbi sportpálya helyén felépítendő tornaterem és a főépület között húzódik a Csáky utca, vagyis az utca alatt kell megteremteni az összeköttetést.

Ide tervezik az épület főbejáratát is, melyhez a gyalogos irányokat is létre kell hozni a buszpályaudvar irányából, ezt a célt szolgálja majd a leendő tornaterem mellett helyet kapó lépcsősor. A korábbi tornateremből pedig egy aulát alakítanak ki a tervek szerint - tudtuk meg a tervezőtől, aki hozzátette, a tanulmánytervek elkészültét követően a lakosság javaslatait is meg kívánják hallgatni.

Egyházi Andrea, a Pápai Tankerületi Központ igazgatója elismerően szólt a tervekről. Mint mondta, két heti rendszerességgel egyeztetnek a tervezőkkel annak érdekében, hogy pedagógia szempontból is jól használható épület alakuljon ki.

Dr. Kovács Zoltán országgyűlési képviselő az egyeztetést követően elmondta, a Türr Gimnázium épülete már régóta megérett arra, hogy megújulhasson, most erre a kormányzat döntésének köszönhetően úgy lesz lehetőség, hogy az évszázados hagyományok megőrzése mellett, egy modern, 21. századi igényeknek megfelelő épületegyüttes jöjjön létre.

Ezek érdekelhetnek még

2025. December 05. 07:13, péntek | Helyi

Bejelentették Takács Péter választókerületi elnökségét Pápán

Várhatóan az egészségügyi államtitkár lesz a Fidesz-KDNP képviselő-jelöltje a jövő tavasz országgyűlési választáson.

2025. December 04. 19:52, csütörtök | Helyi

Angliában élő távoli rokon segített a pápai férfinak lakáshoz jutni

Az albérletben élő Gábort angliai rokona egy saját otthonnal ajándékozta meg.

2025. December 04. 18:10, csütörtök | Helyi

Gyűjtés indult a pápai újszülött osztály támogatására

Egy új, korszerű sárgaságmérő készüléket vásárolnának a pápai kórház újszülöttosztálya számára, a Pannonia Reformata Múzeum által elindított adománygyűjtés során.

2025. December 04. 09:18, csütörtök | Helyi

Pápai körforgalomban ütött el egy elektromos kerékpárost