Hírek
2012. Augusztus 16. 14:13, csütörtök |
Belföld
Forrás: MTI
Vészforgatókönyv készül a Gyulai Húskombinátra
Vészforgatókönyv készül a Gyulai Húskombinátra, a tulajdonos HAGE-NAGISZ Nádudvari Mezőgazdasági Vállalkozói Csoport jelenleg az érdekeltségéhez tartozó cégektől átcsoportosítható pénzforrásokat keresi a gyulai húsüzem folyamatos termeléséhez - mondta el az MTI-nek Ruck János, a Gyulai Húskombinát vezérigazgatója.
Tájékoztatása szerint elmaradt a Gyulai Húskombinát csütörtökre tervezett igazgatósági ülése. A vezérigazgató szerint a tulajdonosi kör magára maradt, mivel az uniós szabályok nem teszik lehetővé a közvetlen állami pénzügyi beavatkozást és ezen az sem segít, hogy a hungarikumot gyártó húsipari vállalatot a kormány a kiemelten védett élelmiszeripari cégek körébe sorolta. Hozzátette, hogy a kereskedelmi bankokkal a tárgyalások holtponton vannak.
Likvid források hiánya miatt a termelés csökkentésére kényszerült a vállalat, a megrendeléseket 2-3 hét csúszással tudja teljesíteni, veszélybe kerültek a gyulai cég hazai és exportpiacai - emelte ki Ruck János. Megjegyezte: a foglalkoztatott négyszáz dolgozóból jelenleg mintegy nyolcvanan tartózkodnak otthon, részükre állásidőt fizet a társaság.
A társaság a 2012-es üzleti év első hat hónapjában 15 százalékkal növelte termelését a bővülő megrendeléseknek köszönhetően, 4.000 tonna készterméket állított elő, szemben a 2011 első hat havi 3.500 tonnával. A termékek 30 százaléka került exportpiacokra, a döntően orosz kereskedelemi áruházláncokba, valamint az EU tagországaiba. Az előállított négyezer tonna termékből 1.500 tonna volt szárazkolbász, 2.000 tonna kenőmájas, az egyéb felvágottból 500 tonna készült el konkrét piaci megrendelések alapján - tette hozzá a vezérigazgató.
Ruck János hangsúlyozta, hogy a még nem részletezett féléves adatok alapján a bővülő megrendelések mellett sem csökkent a termelési veszteség, amiben a húsipari alapanyagárak nem várt léptékű növekedése is szerepet játszik. Az üzem féléves vesztesége százmilliókban mérhető.
A társaságnak 1,5 milliárd forint többletforrásra lenne szüksége a piaci megrendelések folyamatos teljesítéséhez, a határidőre történő gyártáshoz hetente mintegy 200-300 millió forint többletpénz szükséges - tette hozzá.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Május 01. 13:00, péntek | Belföld
Lázár János: nagy vereséget szenvedtünk, nagy munka lesz a Fidesz megújítása
Nagy vereséget szenvedett a Fidesz-KDNP, az okokat világosan látják, de azok pontos megértése és kezelése nagy munka lesz, ahogyan a Fidesz megújítása is
2026. Május 01. 10:00, péntek | Belföld
Véglegessé vált a leendő Tisza-kormány névsora
A Belügyminisztérium és az Igazságügyi Minisztérium vezetőjének bejelentésével véglegessé vált a leendő Tisza-kormány névsora csütörtökön.
2026. Május 01. 09:18, péntek | Belföld
Visszautalja a TISZA Wáberer György 100 milliós támogatását
Visszautalja a TISZA Párt Wáberer György nagyvállalkozó támogatását – erről írt közösségi oldalán Magyar Péter leendő miniszterelnök.
2026. Április 30. 11:00, csütörtök | Belföld
Telex - Orbán Viktor: liberális kormányzás és nemzeti ellenzék időszaka kezdődik
A választással a 16 évig tartó nemzeti kormányzás korszaka lezárult, egy új időszak, a liberális kormányzás és a nemzeti ellenzék időszaka kezdődik

