Hírek
2023. Október 11. 15:05, szerda |
Helyi
Forrás: Infopapa.hu (Szalóky Zsolt)
Vért adtak a tűzoltók
Az ország összesen negyven pontján, Veszprém vármegyében is várták azokat a katasztrófavédelmi kötődésű véradókat, akik úgy gondolták, hogy véradásukat a Természeti Katasztrófák Csökkentésének Világnapja alkalmából immár hagyományosan megszervezett akcióhoz igazítják - írja a Katasztrófavédelem.
A katasztrófavédelmi igazgatóságokon, kirendeltségeken, tűzoltóságokon, kórházakban, véradóállomásokon nyújthatták karjukat a segíteni szándékozók. A szervezet, a Magyar Vöröskereszt, illetve az Országos Vérellátó Szolgálat közreműködésével szervezett véradáson 1075 ember jelent meg, közülük az előzetes egészségügyi szűrés után 1010-en adhattak vért. Ez azt jelenti, hogy összesen több mint négyszáz liternyi, különböző csoportú vér gyűlt össze az akció ideje alatt.
A Természeti Katasztrófák Csökkentésének Világnapja 1989 óta létezik, kezdetben a hónap második szerdáját jelölte ki az Egyesült Nemzetek Szervezete, később konkrét napot, október 13-át nevezték ki e jeles nappá. Célja, hogy az emberek és a közösségek szerte a világon csökkentsék a katasztrófák okozta veszteségeket, és felhívják a figyelmet a rájuk váró kockázatok mérséklésének fontosságára.
A világnapot évek óta a 2015-ben Sendaiban, az ENSZ Katasztrófakockázat-csökkentési Világkonferenciáján elfogadott, 2030-ig tervező keretrendszer, a Sendai Seven pontjainak szellemében szervezik. 2023-ban a világnap a katasztrófák és az egyenlőtlenség egymásra gyakorolt hatásával foglalkozik.
Veszprém vármegyében három helyszínen zajlott a véradás. Október tizedikén Ajkán tizenegyen bizonyultak alkalmasnak vért adni. Veszprémben és Pápán ma összesen harmincheten feküdtek a véradó székbe. A vármegyében összesen huszonnégy liter vér gyűlt össze a világnap alkalmából, pontosan ugyanannyi, mint előző évben.
A véradószékek nem voltak sokáig üresek egyik helyszínen sem. Veszprémben a rendszeres véradónak számító dr. Csillag István tűzoltó ezredes, vármegyei igazgató is jó példával járt elő.
A vármegyeszékhely véradóhelyszínén egy első véradót is köszöntöttek a vérellátó munkatársai. Turai Bálint tűzoltó hadnagy először adta vérét mások megmentéséért. Bónáné Csapó Erika tűzoltó alezredes, humánszolgálat-vezető Veszprémben, Szalai Péter címzetes tűzoltó törzsőrmester pedig Pápán vált ezen a napon tízszeres véradóvá. A veszprémi helyszínen harmincadik alkalommal történt véradása emlékére kapott kitűzőt Fekete László címzetes tűzoltó törzszászlós.
Fotó: Csondor Henrietta tűzoltó hadnagy
Ezek érdekelhetnek még
2025. December 05. 07:13, péntek | Helyi
Bejelentették Takács Péter választókerületi elnökségét Pápán
Várhatóan az egészségügyi államtitkár lesz a Fidesz-KDNP képviselő-jelöltje a jövő tavasz országgyűlési választáson.
2025. December 04. 19:52, csütörtök | Helyi
Angliában élő távoli rokon segített a pápai férfinak lakáshoz jutni
Az albérletben élő Gábort angliai rokona egy saját otthonnal ajándékozta meg.
2025. December 04. 18:10, csütörtök | Helyi
Gyűjtés indult a pápai újszülött osztály támogatására
Egy új, korszerű sárgaságmérő készüléket vásárolnának a pápai kórház újszülöttosztálya számára, a Pannonia Reformata Múzeum által elindított adománygyűjtés során.

