Hírek
2014. Február 17. 08:45, hétfő |
Helyi sport
Forrás: Papa-ma.hu
Városi kitüntetést kap Szűcs Lajos
A Lombard Pápa kiváló hálóőre Pápa Város Díszoklevelét veheti át március 15-én.
Minden esztendőben jeles esemény Pápa közéletében, amikor átadásra kerülnek a település által adományozott rangos városi elismerések. Idén ez fokozottan is igaz, hiszen Pápa városa 2014-ben ünnepli alapításának 800 éves évfordulóját. A Lombard Pápa számára nagy öröm, hogy ebben az esztendőben Pápa Város Díszoklevelének kitüntetettjei között köszöntheti a Lombard Pápa csapatkapitányát, Szűcs Lajost is, akinek a városi és az országos sportéletben nyújtott kiemelkedő teljesítményéért ítélték oda az egyik legmagasabb helyi kitüntetést, amelyet nemzeti ünnepünkön, március 15-én vehet majd át – adta hírül a lombardfcpapa.hu.
Szűcs Lajos 2006 februárjában igazolt Pápára, tehát immár nyolc éve a Lombard együttesében véd, és hűséges maradt a csapathoz akkor is, amikor a másodosztályban szerepelt a gárda, hogy aztán hathatós segítségével újra a legjobbak között szerepelhessen a pápai klub. A kiváló hálóőr 446 élvonalbeli mérkőzésen lépett eddig pályára, szerzett öt gólt, a Lombard Pápa mezét az NB I-ben 154 alkalommal viselte tisztességesen, becsülettel, alázattal. A magyar válogatottban három alkalommal szerepelt. A csapatkapitány nagy példaképe, Dino Zoff 42 évesen húzta le a kapuskesztyűt, Lajos nem titkolt célja pedig az, hogy a világhírű olasz kapusnál tovább védjen majd. Amilyen formában és fizikai állapotban van jelenleg, semmi kétség afelől, hogy ez a cél gond nélkül elérhető és teljesíthető lesz számára. A honlap úgy fogalmaz, a kapus képviseli az állandóságot, a folytonosságot és az igazi klubhűséget, mellyel a Lombard Pápa ikonja lett, sok futballt kedvelő fiatal számára példakép, a játékostársai szemében pedig szakmailag és emberileg is igazodási pont. Kimagasló sporteljesítményével nagyban hozzájárult Pápa hírnevének öregbítéséhez, településünk ismertségének növeléséhez. Szűcs aktív részesévé vált Pápa mindennapjainak, hiszen családjával városunkba költözött, itt él hosszú évek óta. Kisfia Dani is itt járt óvodába, ma pedig már a híres pápai iskolák egyikének szorgalmas kisdiákja. Lajos a város közéletében is fontos szereplő lett, civil-, sport- és jótékonysági rendezvények állandó résztvevője és közreműködője, emellett az elmúlt nyolc évben sok-sok barátra is lelt Pápán. A játékos nagyon is pápai lett, ezt igazolja és bizonyítja Pápa Város Önkormányzata Képviselőtesületének döntése Pápa Város Díszoklevelének odaítélésével.
Fotó: nb1.hu
Ezek érdekelhetnek még
2026. Július 22. 16:00, szerda | Belföld
Bóna Szabolcs: ideje visszaadni az agrárkamarát a gazdálkodóknak
Ideje visszaadni az agrárkamarát a gazdálkodóknak - írta az agrár- és élelmiszergazdaságért felelős miniszter a Facebook-oldalán kedden.
2026. Július 22. 14:00, szerda | Belföld
Forsthoffer Ágnes: azon dolgozom, hogy kevesebb legyen az indulat és több a kölcsönös tisztelet
Kevesebb indulat és több kölcsönös tisztelet megteremtésére törekszik Forsthoffer Ágnes, a köztársasági elnök jogköreit gyakorló házelnök, aki erről kedden napirend előtt beszélt az Országgyűlés ülésén.
2026. Július 22. 12:00, szerda | Belföld
Benyújtotta a kormány az ügynökakták feltárásáról szóló törvényjavaslatot
A lezárult társadalmi egyeztetés eredményeinek figyelembevételével benyújtotta a kormány a parlamentnek az elmúlt rendszer titkosszolgálati tevékenységének feltárását lehetővé tévő törvényjavaslatot
2026. Július 22. 12:00, szerda | Belföld
Trenkwalder: meghaladta a 2400 forintot a fizikai dolgozók átlagos órabére idén a második negyedévben
A fizikai munkát végző szak- és betanított munkások átlagos bruttó órabére 2430 forint volt a második negyedévben, ami 8,5 százalékkal haladta meg az előző év azonos időszakában mért 2240 forintos szintet

