Hírek
2024. Január 19. 17:21, péntek |
Helyi
Forrás: Infopapa.hu (Szalóky Zsolt)
A város legnagyobb adófizetőit köszöntötték
A Városháza üléstermébe várta az önkormányzat a város legnagyobb adófizető vállalkozásait, munkaadóit pénteken délelőtt.
A hagyományos Vállalkozók Újévi Fogadásán a pápai és az országos gazdasági helyzetet értékelték, beszámoltak a közeli jövőre vonatkozó várakozásokról, majd pedig oklevéllel díjazták a legnagyobb adózó helyi vállalkozásokat.

Az ünnepségen dr. Áldozó Tamás köszöntötte a megjelenteket. A polgármester előadásában értékelte a magunk mögött hagyott esztendőt, és ismertette a városra jellemző statisztikákat. Az előadásból kiderült, hogy a város demográfiai helyzete nem kedvező, csökken a lakosság száma, amely több tényezővel is magyarázható, köztük a falusi CSOK bevezetésével, országos trendekkel és azzal, hogy sok máshol tovább tanuló fiatal nem Pápán képzeli el a jövőjét. A munkaerőpiac rendkívül feszes, gyakorlatilag teljes foglalkoztatásról beszélhetünk a városban. A vendégéjszakák száma szintén évről-évre emelkedik, a COVID járványt követően, de még nem érte el az azt megelőző szintet. Ugyancsak pozitív, hogy a város lakóinak vásárlóereje magasabb az országos átlagnál, a megye városai közül együtt mozog az ajkai adatokkal, ám jócskán elmarad a veszprémiektől. A tavalyi évben a helyi iparűzési-adó befizetés csaknem elérte a 2,5 milliárd forintot, ám a szociális hozzájárulás miatt mintegy 400 millió forintot a központi költségvetésbe kellett befizetnie az önkormányzatnak.

Az országos gazdasági folyamatokról Suppan Gergely, a Nemzetgazdasági Minisztérium makrogazdasági elemzésért felelős helyettes államtitkára tartott előadást. Kiemelte, hogy a kormányzat legfontosabb célja tavaly az infláció leküzdése volt, amelyet sikeresen teljesített, az idei évben 4-5 százalékos szinten fog stabilizálódni a pénzromlás, várakozásai szerint. A 2024-re vonatkozó legfontosabb célnak a gazdasági növekedés helyreállítását nevezte, amelyet a mintegy 6-7 százalékos reálbér növekedés miatti fogyasztásnövekedés, és a beruházások felpörgése fog támogatni.

Az önkormányzat külön köszöntötte és oklevéllel díjazta a város három legnagyobb gazdasági társaságát. A képzeletbeli dobogó harmadik fokára a Pápai Hús Kft. állhatott, a második legnagyobb adófizető az Astotec Bt. lett, míg a város legnagyobb cége idén is a Yanfeng Kft. lett.



Ezek érdekelhetnek még
2025. December 05. 07:13, péntek | Helyi
Bejelentették Takács Péter választókerületi elnökségét Pápán
Várhatóan az egészségügyi államtitkár lesz a Fidesz-KDNP képviselő-jelöltje a jövő tavasz országgyűlési választáson.
2025. December 04. 19:52, csütörtök | Helyi
Angliában élő távoli rokon segített a pápai férfinak lakáshoz jutni
Az albérletben élő Gábort angliai rokona egy saját otthonnal ajándékozta meg.
2025. December 04. 18:10, csütörtök | Helyi
Gyűjtés indult a pápai újszülött osztály támogatására
Egy új, korszerű sárgaságmérő készüléket vásárolnának a pápai kórház újszülöttosztálya számára, a Pannonia Reformata Múzeum által elindított adománygyűjtés során.

