Városlista
2026. szeptember 13, vasárnap - Kornél

Hírek

2025. November 19. 12:37, szerda | Helyi
Forrás: Szalóky Zsolt

Változnak a helyi tömegközlekedés tarifái

Változnak a helyi tömegközlekedés tarifái

Évente 200 millió forintunkba kerül a helyi autóbuszközlekedés, miközben a jegybevétel ennek töredéke.

Árakat kénytelen emelni a szolgáltató, de így is teljesen veszteséges a helyi tömegközlekedés, amely így súlyos millióiba kerül mindnyájunknak. Ráadásul évről-évre egyre többe. 2020-ban 114 millió forintot kellett a városnak kifizetni a Volánnak, 2024-ben már 239 milliót.

Grőber Attila a mai képviselő-testületi ülésen elmondta, ha a tendenciák nem változnak, az önkormányzatnak egy ciklus alatt egymilliárd forintos kiadást jelent a helyi tömegközlekedés, ami ráadásul kötelezően ellátandó feladat, mégsem kap hozzá támogatást a város. - Ez azon a határon van, aminek a vállalhatóságáról a későbbiekben mindenképpen tárgyalni kell - hangsúlyozta a polgármester.

2025. első félévében a jegy és bérletek eladásából mindössze 34 millió forint folyt be!

A helyi lakosoknak 15 napos bérletet vezetnek be, 2365 forintért, valamint a helyi 30 napos és helyi diákbérlet árai nem változnak!

Így módosulnak a tarifák:

A MÁV beszámolóját 15 szavazattal elfogadta a képviselő-testület, a tarifák módosítását 14 igen szavazattal, 1 tartózkodás mellett fogadták el.

Ezek érdekelhetnek még

2026. Szeptember 12. 18:55, szombat | Helyi

Falunap és szüreti mulatság Borsosgyőrön

Szüreti felvonulással és egész napos programokkal ünnepeltek szombaton Borsosgyőrön.

2026. Szeptember 11. 15:05, péntek | Helyi

15 milliót vett le a céges számláról, elköltötte sportfogadásra

Jelentős értékre üzletszerűen és folytatólagosan elkövetett sikkasztás bűntette miatt emelt vádat a Veszprémi Járási Ügyészség azzal a 27 éves férfival szemben, aki 2025 nyarán a munkáltatója bankszámláját fosztogatta.

2026. Szeptember 10. 15:32, csütörtök | Helyi

Ujvári Szilvia: A választókerület jelentős részét érinteni fogja a Szent István Vidékfejlesztési Program

A Szent István Vidékfejlesztési Program a Veszprém vármegyei 4-es számú választókerület jelentős részét érinti majd

2026. Szeptember 10. 11:34, csütörtök | Helyi

Három egymásra épülő program segíti a felzárkózást Pápán