Hírek
2021. Március 11. 13:15, csütörtök |
Helyi
Forrás: Infopapa.hu (Szalóky Zsolt)
Valótlan bejelentést tett a rendőrségen
A Pápai Járási Ügyészség büntetőeljárás alapjául szolgáló hatóság félrevezetése vétségének kísérlete miatt emelt vádat azzal 41 éves nővel szemben, aki valótlan bejelentést tett lakásajtajának és csengőjének megrongálás
A vádirat szerint az elkövető 2020 januárjában a Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság Tevékenység Irányító Központjába telefonált, hogy ismeretlen elkövető
a pápai lakásának bejárati ajtaját és csengőjét megrongálta, s ezzel 150 000 forintos
kárt okozott neki. Ezt követően a körzeti megbízottak a lakóhelyén felkeresték és
meghallgatták a nőt, aki a rendőröknek a bejelentésével egyezően adta elő a
történteket.
A rendőrség azonban adatgyűjtést végzett, melynek során megállapították, hogy a
bejárati ajtó és a csengő már évekkel korábban, a lakás előző tulajdonosa idején
megrongálódott, s ezért a feljelentést végül szabálysértési eljárás keretében, 1000
forint rongálási kár megállapításával elutasították.
A vádlott a 150 000 forintos kárértékre figyelemmel tehát úgy tett a hatóságnál
büntetőeljárás alapjául szolgáló bejelentést, hogy tisztában volt annak valótlanságával, hiszen az ingatlant a bejelentésében szereplő hibákkal vette birtokba.
Az ügyészség vádiratában tárgyalás mellőzésével büntetővégzés meghozatalát, s
abban intézkedésként próbára bocsátás alkalmazását indítványozta az elkövetővel
szemben.
Veszprém Megyei Főügyészség
Ezek érdekelhetnek még
2026. Március 17. 18:09, kedd | Helyi
Kulja András járt választókerületünkben
A Tisza Párt politikusa, Kulja András a Veszprém vármegyei 4-es választókerületben járt, ahol Ujvári Szilvia országgyűlési képviselőjelölttel közösen találkozott helyiekkel.
2026. Március 16. 18:22, hétfő | Helyi
Megszüntették a büntetőeljárást Győrffy Balázs ügyében
Megszüntette a büntetőeljárást a Budapesti V. és XIII. Kerületi Ügyészség a korábbi Fidesz-es európai parlamenti képviselő, Győrffy Balázs ügyében – írta meg a 24.hu.

