Városlista
2026. május 2, szombat - Zsigmond

Hírek

2016. December 29. 21:33, csütörtök | Helyi
Forrás: Infopapa.hu - veol.hu

Vádat emeltek a "pápai erőszakoló" ellen

Vádat emeltek a

A Pápai Járási Ügyészség többrendbeli szexuális erőszak bűntette miatt emelt vádat egy 25 éves férfival szemben, aki 2016-­ban négy nőt támadott meg Pápán.

A megtámadott nőket súlyosan szeméremsértő cselekményre, illetve azok eltűrésre kényszerítse, közölte a főügyészség.
A vádirat szerint az elkövető először februárban, majd áprilisban két esetben, végül augusztusban támadt rá az egyedül közlekedő sértettekre.

A férfi a belvároshoz közeli Várkertben, illetve a színházzal szomszédos ligetben szemelte ki áldozatait, de egy ízben a Győr-­Pápa között közlekedő
vonatra felszállva figyelt fel a sértettre, akit végül a színház melletti park bejáratáig követett. A sértettek elleni cselekményeit ugyanakkor két esetben is
már egy forgalmasabb útszakaszra kiérve, s volt, hogy a nappali órákban követte el.
Így 2016. augusztus elején, kora délután a Várkertből kiérve támadta meg, és lökte földre áldozatát, akit a kezében kést tartva akart súlyosan szeméremsértő
cselekményre kényszeríteni. A sértettnek végül sikerült kiszabadulnia a férfi fogásából, a segítségére siető járókelők pedig értesítették a rendőrséget. A
kiérkező rendőrök a helyszínt elhagyó vádlottat rövidesen, a Várkert területén elfogták. Az ügyészség vádiratában az elkövetővel szemben fegyházban
végrehajtandó szabadságvesztés büntetés kiszabását indítványozta.

Ezek érdekelhetnek még

2026. Május 01. 12:22, péntek | Helyi

Elballagtak Pápa végzős diákjai – megtelt ünneplő fiatalokkal a belváros

Május 1-jén ismét megrendezték Pápa egyik legszebb és legmeghatóbb hagyományát, a Városi Ballagást.

2026. Május 01. 09:21, péntek | Helyi

Férfi kézilabda BL - Egygólos előnyben a Veszprém a negyeddöntőben

A Veszprém házigazdaként 35-34-re legyőzte a német Füchse Berlint csütörtökön, a férfi kézilabda Bajnokok Ligája negyeddöntőjének első mérkőzésén.

2026. Május 01. 09:00, péntek | Helyi

Gyalogátkelőhelyen ütött el egy fiatal fiút Pápán

Közúti baleset gondatlan okozásának vétsége miatt emelt vádat a Veszprémi Járási Ügyészség azzal a 75 éves nővel szemben, aki tavaly januárban gyalogátkelőhelyen ütött el egy fiatal fiút Pápán.

2026. Április 30. 13:43, csütörtök | Helyi

Sportolóktól lopott, kattant a bilincs

Az elkövetőtől hiánytalanul lefoglalták a készpénzt, amit a sértettek visszakaptak.