Városlista
2026. július 22, szerda - Magdolna

Hírek

2026. Április 17. 10:16, péntek | Helyi
Forrás: Szalóky Zsolt

Unger Tamás: Csalódott vagyok, de nem vagyok meglepve

Unger Tamás: Csalódott vagyok, de nem vagyok meglepve

A választás eredményeit értékelte közösségi oldalán Unger Tamás, Pápa korábbi alpolgármestere, a Fidesz önkormányzati képviselője és frakcióvezetője.

Bejegyzésében úgy fogalmazott: csalódott az eredmények miatt, ugyanakkor nem érte meglepetésként a vereség. Szerinte az elmúlt időszak folyamatai egyértelműen ebbe az irányba mutattak, és már a korábbi választások során is érzékelhető volt egy, a Tisza Párt által felerősített hangulatváltozás.

A politikus több okot is megnevezett a kudarc hátterében. Kiemelte, hogy a választókerületben hosszú ideig betöltetlen maradt a vezetői pozíció, ami értékes hónapokat vett el a kampánytól. Emellett úgy látja, a kampány túlzottan központi témákra – például a háború kérdésére – épült, miközben a helyi problémák és a választók mindennapjait érintő ügyek háttérbe szorultak.

- Mi már tavaly szeptemberben jeleztük az akkor még választókerületi elnök hiányában lényegében abszolút vezetetlen kerület ilyen-olyan kapcsolattartóinak, hogy a háború, mint kampánytéma nem érdekli az emberek többségét - lerágott csont, amelyet nem érzékelnek, amivel nem tudjuk őket helyben megszólítani fogalmazott Unger Tamás.

A képviselő szerint a személyes találkozások szerepe is csökkent, a kampány jelentős részben az online térre, elsősorban a közösségi médiára helyeződött át, ami szintén hozzájárulhatott a kedvezőtlen eredményhez.

A bejegyzésben kitért arra is, hogy szerinte szakmai hibák sora vezetett a választási vereséghez, ugyanakkor hangsúlyozta: a jövőben szükség van az események részletes kiértékelésére minden szinten.

Unger Tamás végül köszönetet mondott mindazoknak, akik szavazatukkal támogatták a Fidesz–KDNP jelöltjét és listáját, valamint a kampányban részt vevő aktivistáknak. Hozzátette: a jövőben is a város és a helyi közösség érdekeit kívánják képviselni.

Ezek érdekelhetnek még

2026. Július 22. 07:33, szerda | Helyi

Forgalmi és parkolási korlátozások a Március 15. téren

Az E.ON tájékoztatása szerint 2026. július 21. és július 24. között transzformátor-állomás cseréje miatt ideiglenes forgalmi és parkolási korlátozások lépnek életbe Pápa belvárosában, a Március 15. téren.

2026. Július 21. 20:09, kedd | Helyi

Országos bajnokságot rendeznek a Bakonyban – kerékpárosokra kell számítani az erdei utakon

Július 26-án, vasárnap rendezik meg a Bakony Gravel Országos Bajnokságot, amelynek versenyközpontja a Huszárokelőpusztai Vadászház lesz.

2026. Július 20. 17:24, hétfő | Helyi

Egy hét, 56 baleset megyénkben!

Fokozott ellenőrzésekre és erős forgalomra figyelmeztet a rendőrség!