Városlista
2024. május 6, hétfő - Ivett

Hírek

2018. Február 07. 16:30, szerda | Helyi
Forrás: Infopapa.hu (Szalóky Zsolt)

Újra a borsosgyőri zebrát hiányolta a Jobbik

Újra a borsosgyőri zebrát hiányolta a Jobbik

Évek óta húzódik a zebra-ügy Borsosgyőrön.

Töreki Milán jobbikos országgyűlési képviselőjelölt tartott sajtótájékoztatót a településrészen szerdán délután. A fiatal politikus felidézte, 2015 májusában állt ki a nyilvánosság elé azzal, hogy négyszáz aláírást gyűjtött össze a faluban a gyalogátkelőhely érdekében. Ezt követően Máté István, a településrész önkormányzati képviselője úgy fogalmazott, hogy Töreki Milán nyitott kapukat dönget, ugyanis már februárban döntöttek arról, hogy a beruházás bekerül a városrészi fejlesztési programba és zajlanak az előkészületek. Két és fél évvel ezelőtt az is elhangzott, hogy a kivitelezési munkálatok három hónapon belül kezdődhetnek meg. A gyalogátkelő viszont azóta sem épült meg - mondta Töreki Milán, aki ugyanakkor hozzátette, ő is értesült arról, hogy a Területi Operatív Program keretében 2019-ig bezárólag forgalomlassító sziget és gyalogátkelőhely épül Borsosgyőrön. - Bízom benne, hogy ez a hároméves történet véget ér és megvalósul a helyiek kívánalma. Nagyon bízom benne, hogy most tényleg megvalósul, de 2015-ben is bíztam abban, hogy októberben megkezdődik a gyalogátkelő építése, ahogy azt ígérték - fogalmazott Töreki Milán.

Ennek ellenére egy lufiból hajtogatott zebrát hozott magával a képviselőjelölt, melyet a részönkormányzati ülésre igyekvő Máté Istvánnak próbált átadni. Csakúgy, mint egy Kéttornyúlakot Pápával összekötő kerékpárút érdekében összegyűjtött, nagyjából száz aláírást tartalmazó íveket. A részönkormányzat vezetője azonban egyiket sem vette át Töreki Milántól, ahogy az az alábbi videón is látszik.

A videóban Máté István arra utal, hogy korábban "Pista, hol a zebra" felirattal ellátott plakátokat helyeztek ki a faluban.

A videóban nem hallatszik, de Máté István azt is mondta a jobbikos jelöltnek, hogy hivatalos úton adja le az íveket.

A kéttornyúlaki aláírásgyűjtéssel kapcsolatban Töreki Milán elmondta, Máté Istvánnak azért próbálta meg átadni az íveket, mivel a helyiek őt választották meg, így képvsiselnie kell az érdekeiket. Az aláírások "segíthetnek neki ebben a kérdésben", fogalmazott a jobbikos képviselőjelölt hozzátéve, fontosnak tartja, hogy "ezekből a kérdésekből ne csináljunk pártpolitikát" és "közösen próbáljuk meg teljesíteni ezeket az elvárásokat a településrészeken".

Töreki Milán szerint Borsosgyőrön nemcsak a gyalogátkelőhely ügyét lehet a városvezetésen számon kérni, mint mondta, egyébként sem történtek meg azok a fejlesztések, melyek más csatolt településrészeken igen. Példaként említette a csapadékvíz elvezetés problémáját és a főút melletti fák állapotát.

Ezek érdekelhetnek még

2024. Május 05. 12:04, vasárnap | Helyi

Legyőzte a bajnokság favoritját a Perutz!

Hátrányból fordítva, egy sokáig emlékezetes találkozón 2-1 arányban legyőzte a címvédő, első helyen álló Úrkút együttesét a Perutz!

2024. Május 04. 13:25, szombat | Helyi

Elballagott a pápai ifjúság!

A pápai középiskolák idén érettségiző diáksága sétált végig a belvároson, hogy hódoljon a hagyománynak és így búcsúzzon el a pápai diákévektől és a várostól.

2024. Május 04. 09:21, szombat | Helyi

Harcászati gyakorlat miatt fokozott légi és közúti forgalomra kell számítani Pápa térségében

Többnemzeti harcászati gyakorlat zajlik a pápai légibázison.

2024. Május 03. 17:35, péntek | Helyi

Bölcsődét avattak Mihályházán

Biztonságos és kiszámítható környezetet teremt a kormány a családok számára - hangsúlyozta a Kulturális és Innovációs Minisztérium családokért felelős államtitkára pénteken a Manóvár Mini Bölcsőde átadása Mihályházán.