Városlista
2026. március 19, csütörtök - József

Hírek

2015. Augusztus 30. 21:56, vasárnap | Helyi
Forrás: Papa-ma.hu

Újabb Perutz-siker!

Újabb Perutz-siker!

Ezúttal idegenben diadalmaskodtak a pápai focisták.

A Pápai Perutz FC a megyei első osztályú labdarúgó bajnokság vasárnapi játéknapján Sümegre látogatott. Az eddig eltelt két forduló alapján a vendégek várhatták pozitívabb előjelekkel a kezdő sípszót, hiszen Marton Miklós tanítványai egy győzelemmel és egy döntetlennel a hetedik helyen álltak, míg a hazaiak nem tudtak még nyerni idén, ráadásul az elmúlt héten Balatonalmádiban „beleszaladtak a késbe”, 8-1-es vereséggel utaztak haza a Balaton partjáról. Marton edző egy helyen változtatott a Herend ellen látott kezdőcsapaton – Szabó Bence helyett Palkovics Ádám kapott lehetőséget - a mieink a Szijjártó – Palkovics, Tóth M., Orovecz, Györkös – Badics, Horváth Á., Szabó Bálint, Mészáros, Páli – Venczel felállásban kezdtek. Vendég szempontból jól indult az összecsapás, hiszen már a 20. percben megszerezték a mieink a vezetést, egy szép támadás végén egy kiváló mélységi passzt Szabó Bálint gurított el a kapus mellett. A folytatásban is a Perutz akarata érvényesült, aminek köszönhetően az első félidő rendes játékidejének utolsó percében megduplázta előnyét, Szabó Martinnal szemben szabálytalankodtak a tizenhatoson belül, a jogos büntetőt Venczel értékesítette. A második játékrészben további lehetőségek kínálkoztak az előny növelésére, de csak kapufáig jutottak Oroveczék, a 61. percben ráadásul megfogyatkoztak a sümegiek, ütés miatt Baranyai játékvezető leküldte Tóth Tamást, 10 emberrel pedig esélyük sem volt a hazaiaknak, 2-0-ra nyert a Perutz FC. A gárda megérdemelt sikerével továbbra is veretlen a bajnokságban, sőt még gólt sem kapott, a pápaiakra ismét idegenbeli találkozó vár, szeptember 6-án 16:30-tól Csetényben lesz jelenésük.

Sümeg VSE – Perutz FC 0-2 (0-2) Gsz.: Szabó Bálint, Venczel

Marton Miklós: Gyenge játék mellett megérdemelt sikert arattunk. Az első félidőben nagyjából elégedett voltam a látottakkal, a második játékrészről ez már nem mondható el. Lassan, körülményesen, nem a megbeszélteknek megfelelően futballoztunk, úgy érzem, a kiállítás inkább minket zavart meg. Természetesen ettől függetlenül örülök a három pontnak, további pozitívum, hogy – egyedüliként a mezőnyben – még gólt sem kaptunk.

Sümeg: Gelencsér – Tóth, Kovács, Hegedűs, Kenyeres – Markó, Csala (’70 Vass), Ivanics (’69 Feri), Sinkó - Lázár, Papp (’79 Csík)

Perutz FC: Szijjártó – Palkovics (’62 Pődör), Tóth M., Orovecz, Györkös – Badics (’85 Szabó B.), Horváth Á., Szabó Bálint, Mészáros (’90 Róka), Páli (’38 Szabó M.)– Venczel (’72 Magasy)

Fotó: Archív

Címkék: pápa, perutz, Sport

Ezek érdekelhetnek még

2026. Március 17. 18:09, kedd | Helyi

Kulja András járt választókerületünkben

A Tisza Párt politikusa, Kulja András a Veszprém vármegyei 4-es választókerületben járt, ahol Ujvári Szilvia országgyűlési képviselőjelölttel közösen találkozott helyiekkel.

2026. Március 16. 18:22, hétfő | Helyi

Megszüntették a büntetőeljárást Győrffy Balázs ügyében

Megszüntette a büntetőeljárást a Budapesti V. és XIII. Kerületi Ügyészség a korábbi Fidesz-es európai parlamenti képviselő, Győrffy Balázs ügyében – írta meg a 24.hu.

2026. Március 16. 12:00, hétfő | Helyi

Ők kaptak idén városi kitüntetést Március 15-én

2026. Március 16. 11:30, hétfő | Helyi

Lehet-e kampányrendezvényt tartani oktatási intézményben?