Hírek
2014. Szeptember 09. 14:41, kedd |
Helyi
Forrás: Infopapa.hu (Sz.Zs.) papa-ma.hu
Új esetkocsi érkezett Pápára
Megérkezett Pápára a második sárga színű Volkswagen esetkocsi is.
Az Országos Mentőszolgálat 2011-ben szerezte be az első Volkswagen esetkocsikat, melyek mind vezetéstechnikai szempontból, mind megjelenésüket tekintve megfelelnek az európai trendeknek - mondta el Kürti József. A pápai mentőállomás vezetője elmondta, Európában már szinte mindenhol sárga színt kaptak a mentőautók, s ezt a trendet követi Magyarország is, hiszen az új kocsik jól láthatóak, fényvisszaverő optikai csíkokkal látták el őket, a szirénák hangja erősebb, mint a korábban használt Mercedeseké, a színes villogót pedig pár kilométer távolságból, akár nappal is azonnal észre lehet venni – sorolta a 2000 köbcentiméteres motorral ellátott, 160 lóerős gépjármű előnyeit Kürti József.
Az autókkal általában infarktusos beteghez, súlyos balesethez vagy éppen megindult szüléshez vonulnak, tehát olyan esetekhez, amelyek komolyabb ellátást igényelnek, illetve várhatóan gyógyszeres beavatkozásra lesz szükség. Az esetkocsival hárman vonulnak, a mentőtiszt, a mentő szakápoló és a gépjárművezető – magyarázta a mentőállomás-vezető.
Kürti József beszámolt arról is, az esetkocsi felszereltsége magas, az autóban EKG, defibrillátor, rögzítőeszközök, lélegeztető, külső pacemaker és rengeteg gyógyszer található.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Július 22. 11:19, szerda | Helyi
Szénabálák égtek Marcaltőnél
A tűzoltók három vízsugárral fékezték meg a lángokat.
2026. Július 22. 07:33, szerda | Helyi
Forgalmi és parkolási korlátozások a Március 15. téren
Az E.ON tájékoztatása szerint 2026. július 21. és július 24. között transzformátor-állomás cseréje miatt ideiglenes forgalmi és parkolási korlátozások lépnek életbe Pápa belvárosában, a Március 15. téren.
2026. Július 21. 20:09, kedd | Helyi
Országos bajnokságot rendeznek a Bakonyban – kerékpárosokra kell számítani az erdei utakon
Július 26-án, vasárnap rendezik meg a Bakony Gravel Országos Bajnokságot, amelynek versenyközpontja a Huszárokelőpusztai Vadászház lesz.

