Hírek
2015. Június 05. 09:09, péntek |
Helyi
Forrás: Infopapa.hu (Sz.Zs.)
Trianon gazságaira emlékeztek
Hazánk Trianon után olyan helyzetbe került, mint a hadifogoly, amelynek miután levágták a lábait és kezeit, azt mondják szabad vagy, mehetsz, csinálj amit akarsz, vagy amit tudsz.
Dr. Hermann István a fenti idézettel szemléltette emlékező beszédében azt, milyen körülmények közé kérült Magyarország az első világháborút lezáró trianoni békeszerződés után. -Ez volt az első békerendszer, amely azt hirdette, hogy egy újabb háborús konfliktus elkerülése, a nemzetek szabadsága és önrendelkezése a legfontosabb célja. De nem ez lett belőle, ebből Trianon lett, ami nem egyszerűen egy település egy palota neve a magyar köztudatban, hanem mérhetetlen kín és szenvedés kiindulópontja, amelyet most 95 év után sem lehet szomszédaink számára is elfogadható hangsúllyal kiejteni, amelyet most 95 év után sem lehet a világ szemében egyértelmű történészi ítélettel illetni - fogalmazott a könyvárigazgató a Millenniumi Emlékparkban megtartott megemlékezésen, majd azokat az elszánt magyar erőfeszítéseket mutatta be, melyeket a tárgyalások tanusítottak az akkori politikusok. -A magyar delegáció felvetéseire a végső választ az un. „Millerand-levél” adta meg, amely minden kérésünket elutasított, de nem zárkózott el a békeszerződés aláírása esetén, a Népszövetségen keresztül történő apróbb határ módosításoktól. Mint tudjuk ilyenekre nem kerülhetett sor.
Hermann István szerint a nagyhatalmak érdekeit szolgálta az, hogy Közép-Európában nem nemzetállamok, hanem kiszolgáltatott, egymással és nemzetiségeikkel acsarkodó „államtorzók” jöttek létre. Mint mondta, a területének és lakosságszámának csaknem kétharmadát elveszítő ország gazdasági megcsonkítása járt a legnagyobb veszteségekkel, Hazánk azonban képes volt túlélni Trianon sokkját. -Bár soha sem sikerülhet megszüntetni Trianon gazságait, de legalább enyhíteni, határon túli nemzettestvéreink védelmére és anyaországhoz tartozásuk mindenkori és végleges megpecsételésére öt éve a Magyar Országgyűlés meghozta döntését a határontúli magyarok állampolgárságáról - zárta gondolatait a könyvtárigazgató.
A beszédet követően a Munkácsy iskola diákjainak műsorát láthatták az emlékezők. Az eseményen közreműködöttaz Éneklő Szülők Kara, valamint a Pápai Huszáregyesület tagjai. A megemlékezés koszorúzással zárult az Országzászló emlékműnél.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Május 03. 07:00, vasárnap | Helyi
Majális a múzeumban: kézműves programokkal, néptánccal és sok mosollyal telt meg a református udvar
Vidám forgatag, népzene, kézműves foglalkozások és családi programok várták az érdeklődőket szombat délután a Pannonia Reformata Múzeum udvarán, ahol idén is megrendezték a hagyományos Múzeumi Majálist.
2026. Május 02. 20:37, szombat | Helyi
Megrongálták a vasútállomás aluljárójában lévő galériát
Vandálok törtek-zúztak a pápai vasútállomás aluljárójában - derült Venczel Csaba önkormányzati képviselő Facebook posztjából.
2026. Május 01. 12:22, péntek | Helyi
Elballagtak Pápa végzős diákjai – megtelt ünneplő fiatalokkal a belváros
Május 1-jén ismét megrendezték Pápa egyik legszebb és legmeghatóbb hagyományát, a Városi Ballagást.
2026. Május 01. 09:21, péntek | Helyi
Férfi kézilabda BL - Egygólos előnyben a Veszprém a negyeddöntőben
A Veszprém házigazdaként 35-34-re legyőzte a német Füchse Berlint csütörtökön, a férfi kézilabda Bajnokok Ligája negyeddöntőjének első mérkőzésén.

