Hírek
2017. Augusztus 31. 16:25, csütörtök |
Helyi
Forrás: Infopapa.hu (Szalóky Zsolt)
TOP-os projektek - Most mondja el a véleményét!
Hatalmas változások előtt áll Pápa városa. Soha nem látott összegeket fognak elkölteni fejlesztésekre a következő években, melyek kapcsán szeptember 7-én tartanak közmeghallgatást a színházban.
Az esemény kapcsán Áldozó Tamás elmondta sok embert várnak a rendezvényre, ahol röviden be fogják mutatni az elnyert pályázatokat. A polgármester úgy fogalmazott, ennek a találkozásnak még nem az a tárgya, hogy részletekbe menően végigvegyenek minden felmerülő kérdést - majd lesz ilyen alkalom is - hanem hogy véleményeket és javaslatokat gyűjtsenek a tervezési szakasz előtt. A konkrét tervek megalkotása előtt minél több ember véleményét szeretnék meghallgatni. Ezeket a javaslatokat a közmeghallgatáson élő szóban is el lehet majd mondani, illetve írásos formában is be lehet majd adni.
A projektekkel kapcsolatos kommunikációt nem tudják le ezzel az egy közmeghallgatással, azt továbbiak követik majd, melyekről az érintetteket tájékoztatni fogják.
A közmeghallgatást szeptember 7-én csütörtökön, 18 órától tartják a JMSZK színháztermében.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Március 17. 18:09, kedd | Helyi
Kulja András járt választókerületünkben
A Tisza Párt politikusa, Kulja András a Veszprém vármegyei 4-es választókerületben járt, ahol Ujvári Szilvia országgyűlési képviselőjelölttel közösen találkozott helyiekkel.
2026. Március 16. 18:22, hétfő | Helyi
Megszüntették a büntetőeljárást Győrffy Balázs ügyében
Megszüntette a büntetőeljárást a Budapesti V. és XIII. Kerületi Ügyészség a korábbi Fidesz-es európai parlamenti képviselő, Győrffy Balázs ügyében – írta meg a 24.hu.

