Hírek
2012. Október 11. 08:56, csütörtök |
Belföld
Forrás: MTI
Több mint százan lépnek fel a bonyhádi országos népzenei találkozón
Több mint száz hangszeres és énekes szólista, zenekar lép színpadra a hétvégén a XV. Országos Népzenei Találkozón Bonyhádon, az esemény programjában a Dűvő zenekar koncertje és táncház is szerepel.
A szombat délelőtt a Vörösmarty Mihály Művelődési Központban kezdődő kétnapos találkozó résztvevői ifjúsági és felnőtt kategóriában összesen 132, többségében énekes produkciót adnak elő - mondta az MTI-nek Prikk Orsolya, a rendezvény szervezője.
A programban többek közt dunántúli - somogyi, zalai -, alföldi, felvidéki, kalotaszegi, ördöngösfüzesi népdalok, népzenei darabok szerepelnek - tette hozzá.
A legjobb amatőr előadók nívódíjat kapnak a zsűri - Fábián Éva, Eredics Gábor, Mohácsy Albert, Dévai János és Balogh Kálmán - értékelése alapján.
A találkozón hagyományosan autentikus népzenét játszó amatőr népzenészeknek adnak bemutatkozási lehetőséget, az eseményen főleg népzenei tagozatos zeneiskolák növendékei jelennek meg, de önszorgalomból tanuló fiatal felnőttek is vannak a jelentkezők között. A bonyhádi rendezvény népszerűségét mutatja, hogy az előző találkozóhoz képest, amikor 90 produkciót mutattak be, nőtt a fellépők száma.
A bonyhádi népzenei találkozót 1985 óta kétévente rendezik meg, az itt megjelent előadók közül többen - a Csík zenekar, Agócs Gergely - később népszerű hivatásos népzenészekké váltak - mondta a szervező.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Április 29. 13:00, szerda | Belföld
Kamatdöntés - Varga Mihály: egyhangúlag döntött a monetáris tanács az alapkamat szinten tartásáról
Egyhangúlag és egyetlen napirendi javaslatként döntött a Magyar Nemzeti Bank (MNB) Monetáris Tanácsa az alapkamat szinten tartásáról
2026. Április 29. 10:00, szerda | Belföld
Találkozót kezdeményez az ukrán elnökkel Magyar Péter
Találkozót kezdeményez Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel Magyar Péter leendő miniszterelnök. A Tisza Párt elnöke erről a Facebookon számolt be, miután fogadta Babják Zoltánt, Beregszász polgármesterét.
2026. Április 29. 08:00, szerda | Belföld
Tarr Zoltánt és Tanács Zoltánt is miniszternek kérte fel Magyar Péter
2026. Április 29. 06:51, szerda | Belföld
Magyar Péter: bizottság vizsgálja majd az 1988 és 2000 közötti privatizációt
Bizottság vizsgálja majd az 1988 és 2000 közötti privatizációt - jelentette be a leendő kormányfő a Facebook-oldalán kedden.

